Azt írja az Index – mert az mindig igazat ír –, hogy Budapesten leáll a tömegközlekedés, mert „viszik a sofőröket Bécsbe háromszoros fizetésért”. Nem maguktól mennek, hanem egyenesen viszik őket. Csak úgy ukmukfukk, nyelvtudás és helyismeret nélkül, egy idegen városba. Ahogyan az szokás.

Kedden még a 107-es buszt vezeti valaki, vagy a 62-es villamost, munkaidő végén leparkol a Bosnyák téren, majd beül a kollégákkal az Ibolya presszóba, s másnap már Bécs belvárosában furikázik. Szerintem hiteles.

„A kérdés tehát az: ki fogja vezetni Budapesten a metrópótló buszokat, ha a BKV sofőrjei inkább Bécsben dolgoznak majd, háromszoros bérért?”

Csodálatos város ez a Bécs. Értem már, hogy nagy királyunk, Mátyás miért foglalta el. Nem azért, mert birodalmat akart a török ellen, fenéket. A dimenzióugrásos-spirituális-bermuda-csakra csomópont kellett neki, az, ami ekkora léptékű csodákra képes. Mi, többiek pedig szintén megyünk majd Bécsbe, de nem buszsofőrnek.

Lehet, én is csomagolok, és felcsapok osztrák írónak. Jó, tudom, osztrák nincs, az osztrák az a német azon szintje, aki még az átlag németnél is nagyobb bűntudatot táplál önmaga felé, és még a berlininél is kevésbé mer német lenni, de mindegy. Mindenki az, aminek vallja magát. Az örökös tartományokbéli német osztráknak, a szakállas, homokos, hangtalan fickó meg énekesnőnek.

Én akkor miért ne lehetnék osztrák író?

Jó, nem tudok osztrák-németül. És? Miért ne lehetnék attól még? Miféle kirekesztés ez? Még a végén úgy járunk, mint Erika néni, korunk Führerje, aki a nem jól énekelni tudó kislányokat nem engedte énekelni.

Aki meg nem akar osztrák író lenni, az kávéházat fog nyitni. Megmondta 2003-ban az akkori miniszterelnök, hogy akkortól már azt is lehet. És a Lajos bácsi cukrászdájába majd a Jocó vezeti el a buszt, ahol a kávé mellé az én tárcáimat olvassák. És végre én is kapok háromszoros fizetést.

Mesés jövő!