Mint medvének a méz…
…olyan volt az ellenzék múlt év végi tüntetése az épeszű és jó humorérzékű embereknek.…olyan volt az ellenzék múlt év végi tüntetése az épeszű és jó humorérzékű embereknek, mondta egy ismerősöm, nehezményezve, hogy lassan egy hónapja meg sem nyikkantam erről a dilettáns színjátékról. Megtisztelve olvasóm jóindulatú korholásától, mentegetőzöm. Hetilap a legritkábban reagálhat aktuális történésre azonnal. Ezért azután csak a tartósított aktualitásra riposztozhatok. Vigasztalásképp kitűnő kollégáim remekül kihasználták helyzeti előnyüket, és voltaképpen lecsupaszították a semmit, vagyis az öncsődjébe fulladó ellenzéket és értelmetlen viselkedését.
Fotó: MTI
Azzal kezdem: az oktalan rombolásokat a pártszóvivők a hozzájuk „csapódott” kéretlen randalírozók számlájára írták. Erre két válasz van. 1956. október 23-án a civil ruhába és sárga cipőbe bújtatott ávéhások, a Rákóczi-szobor mellett tömörülve a Parlament előtt, provokáltak. Ezt a sárga cipős lelkületű, szervezett, kemény társaságot azonban elkergettük. Vagyis megfékeztük. Ezt nem tette az ellenzéki pártfúzió. De nem is tehette, mert – mint idegen testet – nem volt kit elkergetniük, hiszen bevallotta Fekete-Győr András, hogy ők is dobálták a rendőröket. Tehát csak önmagukat kergethették volna el.
Ennek a randalírozásnak volt azonban „eszmei” tartalma is. A karácsonyi és vallásos jelképek rongálása egyfelől keresztényellenes, vagyis Európa-ellenes felhangot kapott, a szánkók törése-zúzása meg a szegény gyermekek ellen irányult. Azaz antiszociálisak és ostobák voltak a tüntetők.
De ügyetlen volt A munka törvénykönyvének hivatalos előkészítése is. A közvélemény sokáig csak az ellenzék félremagyarázásait ismerte. A túlóráztatás nemzetközi viszonylatairól semmit sem tudott.
A parlamentben és a Parlament előtt történteknél azonban sokkal súlyosabb, önleleplezőbb bűzhödt események történtek a Kunigunda utcában. Mégpedig leplezhetetlenül szervezett spontaneitással. Az még az Országház történetének legszánalmasabb, legmegvetettebb, legaljadékabb nyilas időszakában sem fordult elő, hogy országos képviselők (!) kerítéseken mászkáljanak át, rácsokon kapaszkodjanak, mint a majmok, fejjel zárt ajtóknak rohanjanak és önszántukból földön fetrengjenek.
Az esemény az utókor számára alighanem a „hasra fekvés és a kerítésmászás éjszakája” címen marad fönn, ha egyáltalán fönnmarad.
Az öntelt, pökhendi, kényuraskodó, más embert megvető viselkedés mélypontja azonban egy Varju nevezetű DK-s képviselő teljesítménye volt. Ez a rossz arcú ember földre feküdt, és mobilján közvetítette az „eseményeket”. Miszerint ütik, verik őt a biztonsági őrök, „jaj, fejbe ne rúgjanak”, kiáltotta, mialatt az említett, tisztességes, hivatalos föladatukat végző személyek rúgástávolságon kívül álltak. A látvány és a hang nem födte egymást.
Amiről eszembe jut, hogy a hetvenes években Szíj Rezsővel Kolozsváron, Kántor Lajoshoz igyekezve autóval, egy Ceaușescu-népgyűlés mellett haladtunk el, és egy időben láttam és rádión hallgattam a közvetítést. A tömeg néma csöndben bágyadozott, miközben a bukaresti rádió őrületes tapsviharokat sugárzott. Varju a Ceaușescu-diktatúra ostobaságát ismételte meg 2018-ban. Őrület! A fölháborító azonban mégiscsak az volt, hogy a DK képviselője látványosan nem vette emberszámba a munkájukat végző biztonsági őröket. Öntelt, feudális pökhendiség.