Jelenlegi hely

A nagy buzigate és az aranyrudak

Ágoston Balázs
Ágoston Balázs képe

Férfiszoknyák és konkrétumok nélkül ismételgetett korrupciós vádak uralták a honi belpolitikát a múlt héten.

– Elrontotta, mert hiába próbál mutogatni az olimpiai aláírásgyűjtés kapcsán arra a mozgalomra, amelyik most hirtelen szárba szökkent, ugyanis ez a mozgalom okozat, és az ok ön, miniszterelnök úr. Hiába próbálja a fővárosra áttolni a felelősséget, hiába próbál nyuszi módjára Tarlós István szoknyája mögé bújni, a felelősség, miniszterelnök úr, az öné – mondta Vona Gábor az Országgyűlésben múlt hétfőn, Orbán Viktornak címezve.

A Jobbik elnöke szerint:

– Egy olimpiai lázban égő országban néhány hónap alatt elérte, hogy szinte polgárháborús állapotok uralkodtak (…) önzőséggel és kapzsisággal érte el (…) amivel ön nem az országnak akar dicsőséget az olimpia kapcsán, hanem magának és a pártjának. (…) Önnek az olimpia nem elsősorban az aranyérmek miatt fontos (…), hanem (…) az aranyrudak és a lopott pénz miatt. Nem az aranyérmek, hanem az aranyrudak. (…) Ön egy nagy társadalmi egységet szinte lenullázott.(…) Önt kizárólag a foci és a pénz érdekli.

A miniszterelnök válaszában így fogalmazott:

– Nem szoktam én, illetve nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni…

Ebből aztán harsány perpatvar kerekedett, a Jobbik értelmezése szerint ugyanis Orbán Viktor ezzel „lebuzizta” Vona Gábort.

– Milyen dolog lebuzizni a legfőbb politikai ellenfelüket? Ez az alpári stílus a magyar Országgyűlésben, a magyar politikában egészen addig, amíg az önök főnöke, Orbán Viktor nem aljasította el a politikai közéletet, eddig nem volt divat. Ilyet nem tettünk! Senki! Még a szocialisták sem tettek ilyet, mert nem volt hozzá gusztusuk, nem volt hozzá orruk – horgadt fel Volner János.

A Jobbik frakcióvezetője nem mond igazat. 2015 tavaszán a leszbikus Ungár Klára, volt SZDSZ-es politikus vádolta meg Kocsis Máté fideszes józsefvárosi polgármestert azzal, hogy homoszexuális. Az ügyből per lett, amelynek végén a bíróság jogerősen úgy döntött, igenis lehet mocskolódni, nem számít a jó hírnév megsértésének, ha valakit ferde hajlammal vádolnak.

E kitételt axiómának tekintve lássuk most már, mi is történt pontosan múlt héten az Országházban. Ami elsőre megállapítható, az a sajnálatos tény, hogy a Jobbik némi kivárás után meglovagolta az olimpiaellenesség hullámát, és egy nemzeti ügyet a pártpolitika sarába rántott le. Az ellenzéki pártok egyszólamúan Orbán Viktort vádolják azzal, hogy pártüggyé tette az ötkarikás játékok ügyét, holott a miniszterelnök – nem véletlenül – nem szólalt meg a magát Momentum Mozgalomnak nevező politikai karrierista társaság kampánya során, pont azért, hogy még véletlenül se lehessen megosztónak látni. A valóságban épp fordított a dolog, az ellenzék pártjai látták ezt a kérdést a Fidesz-ellen használható fegyvernek.

Ugyancsak elképesztő az aranyrudak emlegetése. Ez persze propagandaszempontból jól hangzik, kellően rövid és demagóg ahhoz, hogy a másoktól mindent irigylő szavazók fejében rögzüljön, csak éppen se füle, se farka. Az ember fogja a fejét, látva, hogy a Jobbik a „Csak a nemzet!” jelmondattól mára odáig jutott, hogy rövid távú pártérdekei oltárán sorra áldoz fel olyan, pártok fölött álló össznemzeti ügyeket, mint a külső erők által hazánkra erőltetni kívánt kényszerbetelepítést tiltó Alaptörvény-módosítás, vagy most az olimpia.

És akkor jöjjön a múlt hét hazai belpolitikai slágertémája, a Nagy Lebuzizás! Időrendileg tényszerűen megállapítható, hogy előbb Vona Gábor vádolta meg Orbán Viktort azzal, hogy Tarlós István szoknyája mögé bújik. A Jobbik elnöke képzavarba került, a magyar nyelvben ugyanis ilyen fordulat nincs. A mi kultúránkban a férfiak nem hordanak szoknyát. A magyar nyelv azt mondja arra, aki gyáva, megfutamodik, mástól vár védelmet (Vona Gábor nyilván ezt akarta megfogalmazni), hogy az anyja szoknyája mögé bújik, anyámasszony katonája. Orbán Viktor e képzavarra riposztozott némi iróniával. Ennyi történt mindössze, és ezen a szokásos parlamenti adok-kapokon lazán túl lehetett volna lépni.

Érthetetlen, miért kerekített ebből a Jobbik buzigate-et. Ha ugyanis a miniszterelnök lebuzizta Vona Gábort, akkor logikusan a Jobbik elnöke is lebuzizta a kormányfőt. Ebben az esetben egy-egy, senki nem vethet semmit a másik szemére. Ha viszont a Jobbik elnöke nem buzizott, akkor Orbán Viktor sem tett ilyet, hiszen azzal vágott vissza, amivel Vona Gábor támadott.

Ami pedig a „lopott pénzt” és az ebbe sűrített korrupciós vádakat illeti, minden idevágó felmérés szerint hazánkban semmivel sem kirívóbb a helyzet e téren, mint más hasonló paraméterekkel rendelkező országban. Ahol nagy az erő és sok a pénz, ott nyilvánvalóan megjelennek a haszonlesők is, de politikailag meglehetősen kontraproduktív ezzel ágálni abban az országban, ahol általános meggyőződés, hogy úgyis mindenki lop – csak közben mégis kézzel foghatók a tények: Magyarország gazdaságilag talpraállt, jelentős bérfejlesztések zajlanak, az állam jelentős összegekkel támogatja a családokat és a magyar vállalkozásokat, kastélyok, kúriák, várak, más történelmi emlékek újultak meg, és mindeközben még közteher csökkentésre is futotta. A valóság nem igazolja a konkrét szakpolitikai kritikák helyett elővezetett, a balliberális hangszereléstől egyre kevésbé megkülönböztethető szélsőjobbos vádakat, és ezen a buzizásos műbalhé sem segít.