Kétféle kritikus van. Az egyik értékeket kutat, és abban leli örömét, ha ilyet tud felmutatni. A másik a nála különbek hibáira vadászik, és az szerez neki örömet, ha ebben sikerrel jár.

Vinkó József a Heti Válasz hasábjain két teljes újságoldalt szentel annak, hogy a Nemzeti Könyvtár 35. kötetével (Krúdy ízei – Előhang egy kispörkölthöz) kötözködjék. Illetve nem is a négyszáz oldal terjedelmű antológiával, hanem csak annak néhány apró részletével. Természetesen – természetesen? – önmagával kezdi: „Reménytelen. Ha már Pomogáts Béla is úgy emlékezik (…), hogy Krúdy Gyulának »szakácskönyve is megjelent«, akkor minden, amit a gasztronómia tárgykörében elkövettem, falra hányt borsó.”

Az embernek erről a régi anekdota jut az eszébe: Rézi, te most panaszkodsz vagy dicsekszel? Különösebb jelentősége persze nincs annak, hogy erre a kérdésre megtudjuk a választ. Lépjünk is tovább. Vinkó a kötözködő kritikus évezredes gyakorlatát követve vezeti tovább olvasóit a Krúdy-kötet lapjain. Soraiból jól kiolvasható, örömmel fedez fel lapszusokat, elütéseket, és büszkén mutatja fel azokat az olvasónak. Még hátteret is fest hozzájuk, hogy annál plasztikusabb legyen a dolog.

„Vagy el tudja bárki képzelni, hogy a halálosan fáradt író leül a Templom utcai lakás parányi íróasztalához Óbudán, és gyertyafény mellett (a villanyát kikapcsolták) lekörmöli a májpástétom receptjét: »Kikent fedeles formában háromnegyed órát főzzük.«” Most tekintsünk el attól, hogy a mondat végéről lemaradt a kérdőjel – az ember néha hibázik. De azt talán még Vinkó József sem gondolhatja, hogy írói évtizedeit Krúdy mindvégig halálos fáradtan töltötte, gyertyafény mellett, parányi (?) íróasztalára görnyedve (a villanyát kikapcsolták).

„És most tessék, újfent kísértet járja be a magyar konyhát. A Nemzeti Könyvtár legújabb kötetében (Venesz József szocialista konyhabibliája után szabadon) ismét kiadták Krúdy álreceptjeit.” Az úgymond „legújabb kötet”, amint az magában a kötetben is olvasható, 2014. szeptember 15-én jelent meg. Azóta újabb sorozat látott napvilágot. Nocsak: még maga Vinkó József is mellényúl néha? És hogyan kell azt érteni, hogy „szocialista konyhabiblia”? Vajh mitől szocialista a rakott krumpli? És annak a kifejezésnek, hogy „szabadon”, a kötözködésen kívül ugyan mi értelme van?

Vinkó a kötet címképébe is beleköt. „A címlapon a dunaföldvári Stefánia mulatókert (…). Krúdy több mint száz kocsmát, fogadót, kisvendéglőt említ műveiben (…), ám a Stefánia mulatókertben nem járt soha. Talán ezért tették a címlapra.” Nem járt soha? Az emberben feltámad a kíváncsiság: Vinkó vajon mivel bizonyít egy negatívumot? De hagyjuk. Elég nekünk, ha tudjuk, hogy Krúdy nem kritikus volt, hanem író (mint például Pozsgai Zsolt), és nem nyomozati jegyzőkönyveket közölt, hanem történeteket mesélt, megidézett hangulatokat. A kötet címképe ugyanezt teszi. Ezt csak az nem érti, aki nem akarja érteni.

És akinek a gúny a legkedvesebb irodalmi eszköze. „Az ember tényleg nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. Ha Pozsgai Zsolt előszavát olvassa, nevetni támad kedve. Humoros már a címe is, Hatvani Lili Ételművészet – életművészet című művének kifacsarása. (Életművészek és ételművészet).” A kötözködő kritikus azt mondja: a cím kifacsarása. Az értékeket kereső kritikus azt mondja: parafrázisa. És az utóbbinak van igaza. Mert mindig az értékeket keresőnek van igaza. Még akkor is, ha hibát ejt közben.

Nincs is értelme tovább rágni ezt a rosszízű gittet. Legföljebb azt a kérdést tehetjük fel magunknak: ugyan mi motiválhatta Vinkó Józsefet ebben a kötözködésben? Gondolhatnánk, hogy a régi nóta az egérről és az elefántról: ha a nálam nagyobbat magam alá gyűröm, nála nagyobbnak hihetem magam. Tény: Pozsgai Zsolt jelentős író, Vinkó József nem jelentős író.

De valószínűleg nem erről van szó. A megoldás egyszerűbb és emberibb. Amikor annak idején híre kelt, hogy indul a Nemzeti Könyvtár sorozata, Vinkó József felajánlkozott főszerkesztőnek. De nem kérték a szolgálatait. Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Zokszó nélkül továbblép, vagy megpróbálja bármi áron bebizonyítani, hogy a másik alkalmatlan a feladatra. Vinkó József az utóbbit választotta. Nem hiszem, hogy ettől boldogabb lett.

A szerző a Nemzeti Könyvtár
sorozat szerkesztője