Jelenlegi hely

Nemzeti konzultáció, vagy amit akartok

Zárug Péter Farkas
Zárug Péter Farkas képe

A kormány és a miniszterelnök újabb nemzeti konzultációt indít. A konzultáció formájáról már ismert a véleményem. Nézzük azonban a mostaninak tartalmát. Leginkább azért, mert korántsem reprezentatív, de mindenképp primer értelmiségi barátaimat tesztelve, a témák kapcsán egyértelműen kiderült, valós tájékozottságuk a témákban a nulla felé konvergál.

Nos, a kormány azt mondja, hogy Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést. Harcolni kell ellene, ragaszkodni az ármegállapítási jogunkhoz. Mik a tények? Ezek feltárását Németh Szilárd egyébként viszonylag pontosan foglalta össze egy parlamenti felszólalásában: az Európai Bizottság EU Pilot eljárás keretében 2013 júliusa óta vizsgálja az úgynevezett harmadik energiaügyi csomag részét képező egyes uniós jogszabályok magyarországi átültetését és alkalmazását, amelynek során hét problémakört akasztottak a nyakunkba. A Bizottság a 2013. október 23-án küldött magyar válaszban foglaltakat – egy pont kivételével – nem tartotta elfogadhatónak, így a magyar válasz elutasítása mellett az ügyet 2014. november 17-én lezárta, és azonnali kötelezettségszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba, majd ezt meg is indította.

A Bizottságnak először is a hálózati tarifarendszerrel van problémája, amely meglátása szerint az uniós szabályokkal ellentétben egyes fogyasztói csoportokat előnyben részesít másokkal szemben. A Bizottság egy másik kifogása, hogy a magyar szabályok szerintük túlságosan leszűkítő módon határozzák meg azokat a költségeket, amelyeket a hálózatot tulajdonló cégek átháríthatnak a hálózatok használóira, és a kormány a szolgáltatóknak nem tilthatná meg azt, hogy az áraikba beépítsék a vezetékhasználati illetéket, amelyet az általuk birtokolt hálózat hossza alapján kell befizetniük a központi költségvetésbe. És kifogásolják, hogy az említett cégek az általuk befizetett banki tranzakciós adót sem terhelhetik a magyar fogyasztókra.

Kifogásolják továbbá, hogy a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal nem jogosult önállóan meghatározni a tarifák kiszámításának szabályait, valamint hogy a hivatal önállóan is rendeletet alkothat, ami jelentősen megnehezíti a piaci szereplők ahhoz való jogát, hogy független bíróság előtt támadják meg a hatóságok döntéseit.

Ezek alapján igenis érthető, ha a magyar kormány támogatást kér a választók részéről abban, hogy fenntartsa saját hatáskörben a rezsiszabályozás rendszerét, és mindezt akkor is megtegye, amikor a világpiacon épp alacsonyak az árak, és akkor is, amikor majd magasak lesznek. Legyen ez a saját politikai kockázata. A kérdés abszolút alkalmas konzultációra.

A második téma a migráció. A kormány álláspontja, hogy sok menekült korlátlanul utazhat Európában. Kérdés, őrizetbe vegyük-e őket, amíg jogerős döntés nem születik róluk?

A tények: a Dublin III. EU-s rendelet 2014-es javaslata – érdekes módon pont a 2015-ös nagy migránsbumm előtt – nem a tagállamok és összességében az EU jogait, hanem a migránsok, menekültügyi „kérelmezők” garanciáit erősítette meg ahhoz, hogy a lehető legbiztosabban maradni tudjanak az EU területén, ha már egyszer bejutottak. Ennek egyik legkényesebb problematikája pedig a menekült, migráns kérelmező személyének idegenrendészeti kezelése. Egész pontosan az, hogy hol tartózkodik, miután a területre jutott, milyen kötelezettségei vannak a tagállammal szemben, amelyiknek a kérelmét leadta, egyáltalán vannak-e ilyenek, és e kérelmező élhet-e mondjuk a szabad mozgás EU állampolgároknak járó jogával – úgy, hogy mondjuk a hatóságok még az állampolgárságát sem tisztázták a kérelmezőnek.

Az EU-szabályozás, miközben csodálatosan szabályoz mindent, ami a kérelem jogállami elbírálásához kell, addig egyetlen dolgot nem tesz: azt, hogy a kérelmező migránst – ha már egyszer dolgoztatni kezdi kérelmével az adott tagállamot – kötelezze arra, hogy a kérelmének elbírálását meg kelljen várja az adott országban. Sőt e kényszer alkalmazását egyenesen megtiltja a tagállamoknak, és ezzel úgy tesz, mintha az adott bangladesit, szomáliait vagy szírt megilletné az, amit még az EU-államok is csak külön uniós szerződésben engedtek meg állampolgáraiknak az unió területén, a szabad mozgást.

Ennek eredménye az lett, hogy a migránsok szabadon kószáltak egész Európában, a nekik járó ingyenes eljárásokkal visszaélve, elkezdték dolgoztatni egy adott tagállam idegenrendészeti gépezetét Görögországtól Svédországig, majd minden bejelentés, minden értesítés, minden felelősség nélkül továbbálltak, leginkább Németországba. Na, erre mondta azt a magyar kormány, hogy: nem. Nagyon helyesen.

Olyan nincs, hogy az idegenrendészeti eljárásban és a menekültkérelem elbírálásának folyamatában a kérelmezőnek csak jogai vannak és kötelezettségei nincsenek.

A minimum az, hogy ha már elkezdi dolgoztatni a magyar államot az ügyében ingyen, akkor annak eredményét megvárja Magyarországon. Ehhez pedig, nincs mese, idegenrendészeti őrizet kell, mert ha nem, akkor elmegy a delikvens az országból. És hogy ez egyenlő-e a fogva tartással, amit az EU akar a magyar kormány szemére vetni?

Nem! Azért nem, amit Orbán Viktor teljesen világosan kifejtett a márciusi EU-csúcson: mert a kedves kérelmező, ha unja, hogy a magyar állam mennyi ideig dolgozik az ügyének elbírálásán, akkor szabadon távozhat ott, ahol bejött – Szerbia felé. A kérdés kiváltképp alkalmas nemzeti konzultációra.

Harmadik téma a civil törvény. A kormányzati álláspont az, hogy a nemzetközi szervezetek aktivitása erősödik. Titokban, külföldi pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát. Tiszta vizet kell önteni a pohárba. A javaslat lényege az lenne, hogy egy meghatározott összeg feletti külföldi támogatás esetén arra köteleznék ezeket a szervezeteket, hogy hozzák nyilvánosságra, kik a végső támogatóik, milyen összeget és milyen céllal kapnak tőlük. Nos, a szabályozást értjük, helyes minden transzparencia. Bárcsak az állam minden területén, ahol ma egyre nagyobb a végrehajtó titkolózási szándéka, ugyanilyen következetesen követelné meg minden közpénzből gazdálkodó transzparenciáját.

A törvény legfontosabb indoka a „Soros-féle álcivilek” átvilágítása. Nagyjából az, hogy a Soros-szervezetek, alapítványok és támogatott intézmények honnan, mennyi pénzt kapnak. Segítek: Soros Györgytől és nemzetközi alapítványaitól. És hogy mennyit? Segítek: minden Soros által támogatott intézmény 1990-től folyamatosan közzétette a Sorostól kapott támogatási összegeket, ezek időpontjával, ahogy a működésük célját is tételesen összefoglalták, közzétették. A banki utalásokon keresztül pedig ezek pontosan lekövethetőek.

Az persze más, hogy e célokat, e transznacionális működést, lokális befolyásszerzést helyesnek tartjuk-e? Már korábban is jeleztem, jómagam Csurka István oldalán a 90-es évek legelejétől bíráltam e lopakodó befolyásszerzést, ennek ideológiai irányát, ám soha nem ennek transzparenciális oldala volt bírálatunk tárgya, hanem inkább ennek ideológiai célkitűzései.

A civil társdalom „jó civil – rossz civil”, „én civilem – ők civiljei” felosztását egyébként pont a Soros-féle intézmények dogmatikus liberális intézményei kezdték el, amikor minden nem liberális civil kezdeményezést megkérdőjeleztek és „álcivileknek” tartottak, ha nem sorakoztak fel a liberális kánon mellett. Nem lehetett Horthy Miklós Társaság, mert ők azt álcivilnek tartották, nem lehetett konzervatív nőegylet, mert az csak feminista lehetett és a többi. És bármi, ami nem ők voltak, az veszélyesnek volt bélyegezve, olyanoknak, akik nem értik az idők szavát. Mindezt tették a nyilvánosság előtti erőfölényükkel, balliberális kormányzati hátszéllel és támogatásokkal, gyakran nulla érzékenységgel aziránt, hogy kiket, milyen durván sértenek meg lekicsinylő véleményükkel.

Na most politikailag őket érte utol az, amit ők megteremtettek. Most ők az „álcivilek” és ők a veszélyesek, és ők nem értik az ébredező Leviatánok idejének a szavát. Mindezzel együtt a transzparencia megkövetelése helyes. Ám ahogyan és amiért ezek indoklása most történik, az demokratikus logikával téves volt, korábban is és téves ma is. Jogállami alapokról konzultálni meg szép dolog, de felesleges. A nemzetbiztonsági oldala a civilek tevékenységének meg a szakszolgálatokra tartozik.

A harmadik téma, a szociális pillér témaköre, csak javaslati szakaszban van. Kormányálláspont: Brüsszel újabb gazdasági jogosítványokat akar magának. De mi nemzeti hatáskörben akarjuk tartani az adópolitikát. Ez így finoman szólva, is leegyszerűsített álláspont. Megvitatható szöveg nélkül viszont alapvetően nincs miről konzultálni. Három témában, húsz politikai területen születő javaslatról nem lehet álláspontja az átlag választópolgárnak.

És az ötödik téma: a munkahely-támogatások rendszere. Kormányálláspont: Brüsszel támadás alá veszi a munkahelyteremtő támogatásokat. Erről márpedig a nemzeteknek kell dönteniük. E téren is sok a félreértés. Téves, hibás az a sulykolt álláspont, hogy a magyar támogatási rendszer egésze – a közmunkával, munkahelyteremtési akciótervvel és ilyen támogatásokkal együtt – támadás alatt állna. Nem. Csak a versenyt súlyosan torzító és részben EU-forrásból nagylelkűsködő beruházásokra akar nagyobb kontrollt az EU. Itt is a részletekben van a kisördög, de korántsem hiszem, hogy e szofisztikált szakpolitikai vita helyes és pontos válasza a nemzeti konzultáció keretében fogja kikristályosítani a magyar kormány tétova álláspontját.

Vagyis öt kérdésből valójában az első két kérdés és a mögötte húzódó kormányzati törekvés alkalmas nemzeti konzultációra. Kettő, a szociális pillér és a munkahely-támogatási, versenypiaci kérdések kifejezetten nem alkalmasak, a civil átláthatóság pedig jogállami alapkritérium. Mai politikai blankettázása nemzeti konzultáció formájában semmi több, mint a magyarországi politikai ingajárás egyszerű mutatója.