Sokszor halljuk azt a nézetet, hogy az internet kinyitotta, kitágította a világot.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Szerintem ez nem így van. Az internet nem kinyitja a világot, hanem épp hogy beszűkíti.

Az interneten a hasonló gondolkodású emberek közösségeket hoznak létre, és ott kimoderálják a másként gondolkodókat, a más nézeten lévőket. Új ingerek épp ezért nem érik őket. Beszűkülnek. És el is hiszik, hogy ők a többség.

Emiatt nem találkoznak új gondolatokkal, új információkkal, nem kell erőfeszítéseket tenniük, sőt, a saját, már megszokott eszméiket is egyre egyszerűbben, egyre hanyagabbul, pongyolán és leegyszerűsítve fogalmazzák meg, mert úgyis mindenki tudja az ő közösségükben, és voltaképp már saját maguk is unják. Hogyne unnák? Évek-évtizedek óta mondják, írják ugyanazt ugyanúgy. Csak a nevek cserélődnek, meg a hivatkozási aktuális adatok. (Az ellenvéleményből – ha egyáltalán találkoznak is vele – mindig a primitív megfogalmazásút osztják meg, hogy tudják igazolni, lám, „ők” mennyire hülyék.) És mivel ebben a valóságban élnek, minden ellenkező nézet dühöt vált ki belőlük, azonnali hárítást. Az elgondolkodás, a belegondolás, a mérlegelés puszta felvetése is önmaguk előtt kudarcként, vereségként jelenik meg. Ezt pedig a tudat ösztönszerűen hárítja. S mivel valami okot önmagunk előtt is keresni kell, hogy egy másik nézőpontot miért nem vagyunk hajlandók pusztán végiggondolni is, így a másik nézeten lévőt címkékkel látjuk el. Leggyakoribb címke, mely kiváltja azt, hogy semmiképp ne kelljen megkísérelnünk sem a belegondolást, a „birka”, illetve az „agymosott”.

A net előtt a másik véleménnyel mindenképp találkoztál. Most elvétve, és ha ez mégis megtörténik, úgy rögtön felmész a közösségi médiára, ahol elpanaszolod, hogy találkoztál ellenkező nézetekkel, mire meg is kapod a gyors segítséget, és tucatnyian sietnek köréd, és megnyugtatnak, hogy az az illető, aki azokat mondta, egy agymosott birka, akinek a gondolataival nem kell foglalkozni, és neked van igazad.