Szokott ön sétálni? Szkafander nélkül? Az utcán, hol másutt? A piacra és vissza. És iszik csapvizet? A helyzet egyre súlyosabb. Kapott-e gyermekkorában oltást? Többször is? Nos, önnek hetei vannak csak hátra.

Nem tudom, tudja-e az olvasó, de séta közben felülről kapja a mérget, a víz­ivással a poharába, az oltással egyenesen a szervezetébe. Mert a háttérhatalom direkt irtja az embereket. (Nyilván, hogy minél kevesebb adót szedjen be, és minél kevesebb, multik által gyártott árut tudjon eladni, mert ez az érdeke.)

„A sötét középkort is meghazudtoló állami önkényt az sem tartja vissza, hogy gyermekek tömegei szenvednek maradandó károsodást vélhetően eme beavatkozások kapcsán, s ezzel szemben polgári engedetlenségre hívok fel” – írja az egyik oltásellenes guru.

(Miért van az, hogy a libsik az istenhit mellett az összes nem materiális értéket szemétre vágják, s a hívő, nemzetben gondolkodó emberek egy része pedig a matéria feletti rész tiszteleteként az összes sületlen babonát komolyan veszi?)

Jó volna, ha pár ember a „titkolthírek”, „legendavadász”, „ezazamitelhallgatnak.blogspot.com” és hasonló oldalak helyett történelmet olvasna és irodalmat. Mondjuk Gárdonyi korából, ahol világosan le van írva egy korszak, melyben vidéken hat gyerekből átlag kettő nem érte meg a hatéves kort, mert elvitte valami nyavalya. Érdemes elmenni régi temetőkbe. Ballagni a mohos kövek, bedőlt keresztek közt. És böngészni a feliratokat. „Élt három hetet.” „Élt fél évet.” Élt egy hónapot.” Ezt szüntették meg az oltások. És nekem nem volt se rubeólám, se himlőm, se más vackom, ami akkor természetes volt. Az, hogy kezdenek feltámadni a korábban eltűnt és egykor milliók halálát okozó betegségek, azért van, mert idióták, akiknek mindig valami titkolt elnyomás ellen kell küzdeniük, hogy igazolják jelentéktelen létük fontosságát, nem oltatják be magukat jó dolgukban. Megjegyzem, aki a középkorban járvány idején nem engedelmeskedett a hatóságoknak, azt simán agyonverték. Ennyit a mai állami önkényről.