George Orwell angol író 1984 című politikai fikciója 1949-ben jelent meg. A hidegháború alatt írt regény a sztálini rezsim bírálata, legalábbis a megjelenése idején kizárólagosan így interpretálták, de a dolog később megváltozott. A legérdekesebb, hogy mondanivalója túlélte a hidegháborút, és időtlenné vált. Maga Orwell nem látta, nem láthatta előre, hogy mit fog jelenteni regénye a jövő nemzedékei számára. A brit imperializmus tipikus „termékeként” képtelen volt megérteni korszaka gazdasági és politikai aberrációit, és azt sem vette észre, hogy az 1984 totalitárius ideológiája „vízjelesen” már létezett az ő demokratikus Angliájában.

Ami a regény sztoriját illeti, London egy diktatórikus rezsim fővárosa, amelyet egy láthatatlan zsarnok, a Nagy Testvér (Big Brother) irányít. Hatalmát nemcsak a lakosság szigorú megfigyelése és brutális elnyomása jellemzi, hanem az információ, a történelem, a nyelvezet és a gondolat állandó manipulálása is, hogy már csírájában elfojtsanak minden ellenállási kísérletet. Az állam jelmondata: „A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.” Négy minisztérium létezik, az Igazság, a Béke, a Szeretet és a Bőség Minisztériuma a dezinformáció, a háború, az elnyomás, illetve a jegyrendszer felügyeletére. „Semmi sem törvénytelen, mivel már nincsenek törvények”, de mindenki súlyos és legtöbbször határozatlan időtartamú büntetéseket kockáztat. (Guantanamo elve?)

A nyelvezetet „egyszerűsítették”, és az újbeszél (newspeak) értelemszerűen nemcsak a gondolatok kifejtését, hanem magát a gondolkodást is elszegényíti. Mindent a duplagondol (doublethink) ural. Hogyan működik?

„Gondosan felépített hazugságokat mondani teljesen jóhiszeműen. Egyszerre két véleményt vallani, amelyek annulálják egymást, és ellentmondásuk ismeretében elhinni mindkettőt. A logikát használni a logika ellenében. Megtagadni az erkölcsöt az erkölcsre hivatkozva. Elfelejteni mindent, amit el kell felejteni, majd újra felidézni, amikor szükség van rá, majd még gyorsabban elfelejteni. Tagadni az objektív valóság létezését, számításba véve annak létezését.”

(Néhány aktuális példa a duplagondolra: az izraeli zsidók döntő többsége nem hisz Istenben, de meggyőződésük, hogy Isten adta nekik ajándékba ezt a földet; a rómaiak kiüldözték Palesztinából a zsidókat, de ők mindig is ott maradtak; 1948–49-ben a palesztinok „önként” hagyták el a földjeiket, amelyek már gazdátlanok voltak korábban is; a cionisták büszkék a lobbijukra, de ha valaki más említi a létezését, azt antiszemitának titulálják.)

Az orwelli rezsim legfélelmetesebb szerve a gondolatrendőrség, amely elektronikus rendszerrel figyeli az „állampolgárokat”, és mivel azok sohasem tudják, hogy éppen figyelik-e őket vagy sem, minden pillanatban a „nyugodt optimizmus arckifejezését” fitogtatják, így próbálva meggyőzni a Nagy Testvért arról, hogy nem követtek el semmilyen gondolatbűnt. (Manapság a megfigyelő kamerák már mindenhol jelen vannak, törvényi előkészületek folynak az állampolgárok online kikémlelésének lehetővé tételére, és kezdenek terjedni a bőr alá beültetett személyazonosító mikrochipek.)

Mindenkinek részt kell vennie a „kétperces gyűlölködés” szeánszán, amelyen közösen gyűlölik a disszidencia vezérét, a Testvériség nevű titkos hadsereg parancsnokát. (A XXI. században elvileg mindenki kivonhatja magát a folyamatos agymosás alól, feltéve, hogy megszakítja minden kapcsolatát a külvilággal, a két percből viszont napi huszonnégy óra lett. A program is változatosabbá vált, és a közgyűlölködés tárgya tetszés szerint lehet Bin Laden, Castro, Chávez, Milošević, Ahmadinezsad, Aszad, Putyin, a kínaiak, Észak-Korea, az iszlám, a Hamasz, a Hezbollah és persze az örök klasszikus, Hitler.)

A múlt állandó revízió tárgya. Mivel minden beszámoló ugyanazt mondja, az ellenkezőjét annak, amit korábban mondtak, „a hazugság átmegy a történelembe és valósággá válik”. (Napjainkban is alkalmazzák ezt az elvet: az afgán szabadságharcosokból így lesznek „terroristák”, az albán UCK terroristáiból „hősök”; a „szörnyűséges” Kadhafiból előbb megbízható szövetséges, majd ismét rettenetes diktátor stb.)

A rivális birodalmak elleni állandó háború a rendszer egyik pillére. Hogy félelemben tartsák az embereket, a rezsim véres merényleteket szervez saját népessége ellen, majd az ellenség nyakába varrja azokat. (Mintha Orwell közvetlenül ihlette volna a New York-i, londoni, madridi, párizsi terroristákat.)

A népesség zokszó nélkül elfogadja a kormánypropaganda és a valóság eltérését, és mindent elhisz, amit csak a rezsim el akar hitetni vele.

„El tudták fogadtatni velük a valóság legnyilvánvalóbb megsértéseit, mert sohasem fogták fel teljesen a szörnyű ostobaságát annak, amit elhitettek velük, és nem érdekelték őket eléggé a közéleti események, hogy észrevegyék, ami történt.” (Nem ez a helyzet 9/11 óta?)

„Minél gyöngébb lesz az ellenállás, annál keményebb a zsarnokság. Az eretnekség örökké fog élni. Minden nap, minden pillanatban tönkreverik, diszkreditálják, nevetségessé teszik, mégis mindig túléli.” (Akárcsak az al-Kaida, a terrorfenyegetés vagy az antiszemitizmus.)

„Régóta elvetett praktikák (bebörtönzés per nélkül, kínzás stb.) nemcsak ismét általánossá váltak, de önmagukat felvilágosultaknak és haladóknak tekintő emberek eltűrték, sőt védelmezték őket.” (Nem ez történik manapság a „világ vezető demokráciájában”?)

„Amit a párt tagjaitól kértek, ez megegyezett a régi héberek nézetével, akik tudták – és mást nemigen tudtak –, hogy minden más nemzet ‚hamis isteneket’ imád. (…) Minél kevésbé ismerték őket, annál jobb volt az ortodoxiájuknak. Ismerték Jehovát és a parancsolatait. Következésképpen tudták, hogy minden isten, akinek más neve volt és más sajátosságai, hamis isten.” (Napjaink PC-dogmájának alapsza­bálya.)