„A románokat senki sem vette komolyan a XX. századig. Erdélyi magyar főurak hívták és telepítették le őket birtokaikon, nem látva előre (mert ugyan ki láthatta volna) Trianont” – írja Ungváry Zsolt a mai Demokratában. A szíreket, albánokat, törököket, afgánokat, eritreaiakat és a többieket sem veszi komolyan senki Párizstól Berlinig, Stockholmtól Madridig, mert ugyanúgy nem látják előre a maguk Trianonját, azt a történelmi pillanatot, amikor máról holnapra megváltozik az a világ, amiben eddig éltek, tehetjük hozzá.

Az Arab Tavasz kiváltó okai egyebek mellett a búza árának emelkedése és az élelmiszer-támogatások megvonása volt, emlékeztet Daniel Greenfield New York-i újságíró. „Az árak az égbe szöktek, amikor pedig az utcai zavargások polgárháborúkká fajultak, kormányok buktak meg. Most képzeljünk el egy olyan Svédországot, ahol a fiatal férfiak 50 százaléka többnyire munkanélküli muszlim. Amikor majd összeomlik a gazdaság és benyújtják a számlát, Svédország egy második Szíriává válik. Képzeljük el a muszlim utcai zavargásokat Európában. Azt, hogy a bandák nehézfegyverek birtokában vannak, hogy minden gettó egy önálló kalifátus, amelyben saját imám van, és fatwák támogatják követeléseiket…” Előbb jön el ez a szörnyű pillanat, mint gondolnánk. Az idézett szerző szerint a Hollandiában élő marokkóiak 27 százaléka, a törökök 21 százaléka, a Dániában élő irakiak 27 százaléka munkanélküli. Még és már. Attól függően, hányadik generáció tagjai.

A nyugat-európai jóléti társadalmak, melyek veszedelmes tempóban szívják el a később csatlakozott keleti tagállamok munkaképes korú lakóit, kik jó hatásfokkal integrálódnak a munka világába és termelik ki az idős korosztályok nyugdíját, ezzel együtt gyorsuló tempóban robognak végzetük felé: a harmadik világból beérkező tömeg jelentős százaléka ugyanis nem tud és nem is akar integrálódni a munkások közé, így az ő eltartásuk egyre nagyobb terhet jelent majd, ami végül a jóléti kiadások radikális csökkenéséhez, a nyugat-európai álom szétfoszlásához vezet. A végeredményt, az összeomlás következményeit, a trianoni országpusztítást többszörösen meghaladó civilizációs tragédia mibenlétét az imént idézett Daniel Greenfield már fölvázolta: polgárháborúkban pusztul el Nyugat-Európa.

A kelet-európai vendégmunkások hazame­nekülése éppen úgy lo­gi­kus következménye lesz e folyamatnak, mint az, hogy egyre többen emig­rálnak a megrontott Nyugatról a még lakható Keletre, ami tovább fogja rontani a nyugat-európai civilizáció esélyeit. E tekintetben mérföldkő a lengyelországi választás, mivel egyre markánsabban formálódik az a – nevezzük így – keresztény tengely, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, amelyik szembeszáll a nyugat-európai önfeladás politikájával. Szinte bizonyos, hogy a novemberi választásokat követően Horvátország is csatlakozik e körhöz.

Ezeknek az országoknak egy ma megválaszolhatatlannak látszó kérdésre kell megtalálniuk a feleletet. Ha nem a harmadik világból való vándorok befogadását alkalmazzák, akkor hogyan akarják önmagával való szembenézésre kényszeríteni e társadalmakat, mert ha nem születnek kellő számban gyerekek, akkor a végzet őket is eléri, hiszen népességük gyorsulva fogy. Viszont aki időt nyer, életet nyer. Aki fel meri tenni a kor legfontosabb kérdését – Mi változzon meg és miképpen, hogy újra szülessenek gyerekek? –, az talán még időben találja meg rá a használható választ.