Előttem egy kép, amit a neten találtam. Négy pucér szőke hölgy – ja nem, az egyik barna – tüntet a nagyváros forgatagában. Az utcán. Fényes nappal. Mindössze egy alsónemű fedi bájaikat, ám a felsőruházat hiányosságait pótlandó, arcuk elé gázmaszkot húztak. Rózsaszínt, mert az cuki. (A cukiság ma nagyon divatos dolog. Ha hatalmon lennék, bevezetném a cuki-inkvizíciót. Lángoló máglyák előtt a főinkvizítor cicákat simogat.)

Elolvasván a képaláírást, megtudtam, a tünti a nemzetközi chemtrail összeesküvés ellen szerveződött. (Gyengébbek kedvéért: chemtrailnek hívják azt a jelenséget, amit az égen látunk, amikor a repülőgépek a magasban maguk mögött csíkot húznak, és egy elmélet szerint ez nem más, mint a háttérhatalmak aknamunkája, és ott mérget szórnak a lakosság fejére.)

No de vissza a képhez. A szöszik tiltakoznak, és közben egytől egyig pucér mind. A mindannyiunk által megvetett Femen szervezet szintén nőkből áll. Ők is tiltakoznak, és ott is mindegyik vetkőzik. Atyaég!

Na, akkor vegyük csak át ezt az egészet!

Tehát. A Femen ateista. A reakció és a klerikalizmus ellen tüntet. Jelszava a haladás, a másság, az egyenlőség satöbbi, satöbbi. És vetkőznek! A chemtrailt ellenző szőkék ellenben pont fordítva. Ők a haladás, modernizmus és a háttérhatalmak ellen tüntetnek. És ott is mindegyik pucér.

Hogy is van ez?

Korunkban ez az általános módszer? Egyedül ezzel lehet valamit elérni? Ez az adu ász? Ha felmegy a közös költség díja, majd én is vetkőzzek pucérra, és lóbáljam a lépcsőházban? Ja nem, engem rögtön elvisznek. Sebaj! Kiküldöm az asszonyt. Őt majd jól nem merik.

Láthatjuk, korunkban a nők végre kivívták – nem az egyenlőséget, a pluszjogokat! Ők, ha valami nem tetszik nekik, fogják magukat, és hopp, már le is vetkőztek. És szabad! És tehetik! Clara Zetkin, megdicsőültél!