Az ellenzéki agytröszt kétségbeesetten elemezte a Fidesz sikerének titkát.

– A kormány undorító szokása – szólt felháborodottan az egyik politológus –, hogy csupa olyan döntést hoz, amely valamilyen szinten kedvező az embereknek.

– Hallatlan! – sápadt bele két pártelnök is.

– Így akarnak választást nyerni. A populisták. Csökkentik a gáz-, víz- és villanyszámlát, adókedvezményeket adnak a gyerekek után, a devizahitelesek miatt beavatkoznak a gazdasági folyamatokba. Mintha az lenne a kormány dolga, hogy törődjön a felmerülő problémákkal.

– Hihetetlen demagógia – csóválták a fejüket az ellenzéki újságírók.

– Most meg ez az otthonteremtési kedvezmény! A gyerekes családok lakáshoz juttatása! Aztán meg jön a bürokráciacsökkentés, a különböző illetékek eltörlése!

– Tipikus népszerűség-hajhászás. Méltatlan a modern államirányításhoz. Mi ilyet sosem tennénk!

– Rendes baloldali politikus igyekszik jól kibabrálni a honpolgárral. Vannak-e dallamosabb jelszavak ezeknél, mint: „Húznunk kell a nadrágszíjon!”, „Nekünk már nem lesz örömünk az életben, de majd az unokáink…”, „Merjünk kicsik lenni!” Bokrosék, na ők nem törtek olcsó népszerűségre. Megmondták, hogy most egy kicsit szarabb, de később jó lesz.

– Ez speciel bejött. Tényleg szar volt, aztán megbuktunk, és jobb lett.

– Aztán itt ez a migránsügy – folytatta az elemző. – Ha a baloldal lett volna kormányon, nincs kerítés, nem űzik el szegény bevándorlókat, és akkor nem Kölnben nyúlkálnak a szilveszterező lányok bugyijába, hanem az Andrássy úton. Akkor benne lennénk a világ igazi vérkeringésében. Itt történnének a fontos dolgok. Mert ez ma a trend, nem az olimpia.

– Jó, hogy említed. Egyszer már a populisták majdnem kivackolódtak a világkiállítással, azt jól megfúrtuk. Hej, ha most ezt az olimpiádát is sikerülne, visszajönnének azok a szép kilencvenes évek. Egy kis Bokros-csomag, pufajkás kormány, Kovács Laci bácsi megint elemében lehetne… Ó, die alten schönen Zeiten!