Portugáliában is növekedett a nemek száma

Portugáliában is döntött a baloldali többségű parlament: a férfi és női nemen túl létrejött a harmadik nem. Vagyis ezentúl minden 16. életévét (!) betöltött portugál saját maga döntheti el, hogy milyen neműnek vallja magát – persze nyilvánvalóan függetlenül a biológiai nemétől. A portugál, szocialista vezetésű kormánytöbbség jól láthatóan a nemzet – azon belül is a fiatalok – ütőerén tartja a ujját. Hiszen mi lehetne fontosabb egy olyan országban, ahol a fiatalok munkanélküliségi rátája közel 25 százalék, mint az, hogy 16 éves koruktól szabadon dönthessenek a nemükről. Egyúttal a jogalkotó betiltotta a mindkét elsődleges nemi jelleggel született csecsemők esetében a korrekciós műtétet, hiszen mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget, hogy felnőtt (?) korában dönthessen saját neméről. Ugyan a törvényt a jobbközép portugál elnök még nem látta el kézjegyével, de már jelezte, hogy nem fogja útját állni a homoszexuális lobbi legújabb sikerének. Fontos tudni, hogy korábban is volt nemváltoztatásra lehetőség Portugáliában, csak ehhez egy orvosi diagnózisra volt szükség, hiszen – helyesen – mentális diszfunkcióként tekintettek a transzneműségre. Ezentúl tilos Portugáliában a transzneműségre rendellenességként tekinteni, nem véletlenül került ki a „képletből” az orvosi vizsgálat.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A fenti esetből is jól látható, hogy a homoszexualitást propagáló NGO-k és politikai döntéshozók számára korántsem volt elég az, hogy az azonos neműek házasságát elfogadtassák számos nyugati országban. További célokra van szükségük, hiszen egy forradalmi hevületben tomboló hálózat tevékenysége cél nélkül értelmét veszti. 1973. december 15-én az Amerikai Pszichiátriai Szövetség ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy a homoszexualitás nem minősül mentális rendellenességnek. Alig telt el negyven év a döntést követően, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa nagy részén kötelezővé vált a közigazgatás számára a homoszexuális párokat házastársként elismerni. Egyértelmű sikerként könyvelheti el az azonos neműek iránt vonzódó emberek többletjogaiért lobbizó hálózat az elmúlt négy évtizedes tevékenységét. Sikerült jogot formálniuk valami olyanra, ami addig soha nem létezett.

A házasságot a nyugati kultúrkör a zsidó-keresztény hagyományoknak köszönhetően évezredek óta ismeri, és bár valóban rengeteg változáson ment keresztül ez a társadalmi intézmény, egy nagyon fontos fogalmi eleme egészen a XX. század legvégéig nem változott meg. Mégpedig az, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő között értelmezhető és engedélyezhető. Ezt a több ezer éves definíciót sikerült két-három évtized alatt a hagyományos családmodell tönkretételén munkálkodó lobbistáknak és a nekik behódoló politikusoknak teljesen felhígítani. Mivel célt értek, meg kellett keresni azt a „felszabadítandó” kisebbséget, amelyeknek ismét lehet olyan többletjogokat követelni, mint amilyen pár évvel, évtizeddel ezelőtt a homoszexuálisok házassága volt. Így a XXI. század homoszexuálisai a transzneműek lettek.

Persze a nyomásgyakorló szervezetek évtizedes működésük során profikká váltak, ezért nem rontanak ajtóstól a házba. Első lépésként puha eszközökkel próbálják „eladni a terméket”, érzékenyíteni a társadalmat. Példának okáért az Eurovíziós Dalfesztivált miért ne nyerhetné meg egy szakállas osztrák nő, aki – hogy, hogy nem – HIV-fertőzött? Miért ne lehetnének a különböző amerikai és európai sorozatokban meghatározhatatlan nemű karakterek? Miután eleget látta és hallotta az átlag nyugati polgár, hogy transzneműek is léteznek, és általában érdekes karakterek, akik ráadásul alkotó emberek, akkor a lobbiszervezetek részéről jöhet a törvényhozó hatalom ostroma. Ami a leginkább veszélyes és ijesztő a különböző szexuális és nemi rendellenességek elismertetésében, az éppen az, hogy az adott ország társadalmai már nem is nagyon ellenkeznek, hiszen a megfelelő eszközökkel elérték náluk, hogy normálisként tekintsenek arra, ami pár évvel azelőtt még nyilvánvalóan abnormálisnak számított volna. Ezért könnyen tud hivatkozni a hatalmon lévő baloldali kormány, hogy ő voltaképpen csak társadalmi igényekhez igazította az ország jogszabályait.

A „melegházasság”, a transzneműek pajzsra emelése, újabban a poligámia erőltetése ugyanannak a társadalmi mérnökösködéssel megtervezett progresszív víziónak a része, amely szerint az európaival szinte semmiben nem egyező kultúrából érkező emberek tömeges idetelepítése jó és hasznos. Elkerülve az összeesküvés-elméletek leghalványabb árnyékát is, teljesen világosan látható, hogy igenis létezik egy progresszív világnézet, amely egyenest ki is mondja, hogy a hagyományos családmodell ódivatú, a nemzet felett eljárt az idő, és hogy a keresztény hit jóformán csak babona, ami nem alkalmas arra, hogy leírja a körülöttünk lévő világot.

Európát az tette naggyá, hogy keleten, nyugaton, délen és északon is nagyjából azonos értékekkel bírtak az ott élő emberek. Mindenki számára elsődleges érték és közösség volt a család, mindenki számára egyértelmű identitásképző tényező volt a keresztény vallás, legyen akár katolikus, protestáns vagy ortodox, továbbá az önazonosság kiteljesedése a nemzethez tartozásban manifesztálódott. Persze volt idő, amikor csak a közös nyelv jelentette az összetartozást, de a XIX. század végére, XX. század elejére a nemzet nemcsak közös nyelvet, közös uralkodót, hanem egy területen élő, azonos kulturális kódokkal rendelkező embertömegek összetartozását jelentette.

A fentiek közül a „hivatalos” Európa már egyiket sem tartja értéknek. Az EU mottója 2018-ra pusztán ennyi maradt: Unity in diversity. Vagyis egység a sokféleségben. A sokféleség meg, ahogy fent is láttuk, bármi lehet, az sem baj, ha éppen valamiféle diszfunkcióról van szó, sőt.

Európa előtt pedig kihívások sora tornyosul: migráció, euróválság, a déli államok roppant gazdasági nehézségei, háború a szomszédban, kereskedelmi háborút vívni készülő Egyesült Államok, Brexit stb. Mindemellett Európa elvesztette a világhatalmi pozícióját, mert a jólét voltaképpen elvette az eszét és a veszélyérzetét. Ma Európa egy nagyon gazdag, egyúttal nagyon gyenge öregember képét mutatja. Tökéletes szimbóluma Európának Jean-Claude Juncker, egy támogatásra szoruló, a minőségi szórakozást el nem utasító vénember.

Ahelyett, hogy Európa a fenti problémákra igyekezne határozott és gyors válaszokat adni, olyan képtelenségekkel foglalkozik, mint a portugál parlament: a nemválasztás lehetőségének biztosításával. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke is kifejtette véleményét pár évvel ezelőtt a kontinenst terhelő egyik legnagyobb problémáról: „Be kell vezetni az azonos neműek házasságát minden tagállamban”, ez a mondat akkor hagyta el a holland politikus száját, amikor csúcsra járt a migrációs válság és Magyarország kerítéssel védte többek között Hollandiát is az illegális bevándorlóktól.

Európának egyetlen lehetősége van, hogy visszataláljon a normalitáshoz: az pedig a visegrádi négyek. Ebben a térségben még a család családot jelent, és nem olyan értelemben, ahogy a néhai SZDSZ gondolt rá, a nemzetállami lét megkérdőjelezhetetlen, és a keresztény hitnek – noha sok esetben csak kulturálisan – is komoly jelentősége van. Mindezektől függetlenül nem elég nekünk, magyaroknak tudomásul venni, hogy egyelőre még nem mérgeztek meg bennünket a nyugati progresszió fenti termékeivel, folyamatosan meg kell szilárdítani a hagyományos értékeinket, és nemcsak a jogszabályok nyelvén, hanem a kulturális térben is.  

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója

Lapszám: