Nagy lehetőség egy ilyen heti rovat; az ember akár személyes problémáival is traktálhatja a gyanútlan olvasót. Én ettől igyekeztem magam távol tartani, de most kivételt teszek.

Néha szerepelek az Echo Televízió Visszhang című műsorában, ahol két vendég beszélget az aktuális témákról. Rettenetes nagy vitákba nem szoktam keveredni, legutóbbi partnerem azonban a menekültkérdésben gyökeresen eltérő álláspontot foglalt el, ami persze nem baj. Próbáltam helytállni, de utólag mégis sajnáltam, hogy nem tudtam mindig kellően frappáns lenni. Hazafelé tartva jobbnál jobb érvek jutottak eszembe, de ez a műfaj már csak ilyen. Ami viszont bánt, s ami miatt heti szürreális, ironikus jegyzetemet beáldoztam erre az unalmas fecsegésre, az az, hogy szó nélkül hagytam vitapartnerem azon állítását, miszerint érvelésem a jobboldali sajtó csúsztatásainak és ismert paneleinek „visszaböfögése”.

Nem akartam a szavába vágni, és mire szóhoz jutottam, öt másik dologra kellett reflektálnom, ezért most hadd reagáljak röviden.

Ha több az idő, és gyorsabban vág az agyam, azt feleltem volna:

Először is én egy televíziós műsorban nem szoktam böfögni. Másrészt visszaböfögni sem tudom a jobboldal érveit, hiszen 25 éve írok a magyar sajtóba (kb. 15 különböző orgánumnak kb. 1300 publikációt), és hazáról, identitásról, bevándorlásról, anyanyelvről és kultúráról nagyjából ugyanazt vallom folyamatosan. Ehhez egy apró adalék és önreklám: 1990 áprilisában jelent meg a Tiszatájban Csak egy volt című novellám, ami az elképzelt jövőben játszódik, amikor a magyarság és Magyarország már feloldódott a „birodalomban”. Néhány lelkes lázadó próbálja feléleszteni a múltat; sikerül is tanítványokat gyűjteniük maguk köré, akik magyarul kezdenek tanulni, a magyar történelemmel ismerkednek, ám ekkor lebuknak, és száműzik őket. Ettől az antiutópiától féltem tehát már 25 éve is, és a helyzet, lám, nem sokat változott.

(A novella elolvasható a www.ungvaryzsolt.hu-n.)