A hazai és külföldi liberális baloldal (de néha úgy tűnik, nagyjából mindenki) egyetért abban, hogy Magyarországon elavult, múltba révedő kormányzás folyik, az állam és egyház szétválasztásáról hallani sem akaró vad keresztény kurzussal. Nem úgy, mint a fejlett világban.

Két fénykép jut hirtelen eszembe. Az egyiken a néhány héttel ezelőtti izraeli választás előtt valamelyik miniszterelnök-jelölt látható, amint a Siratófalnál imádkozik; csakúgy mint a riválisai valamennyien. Ott az teljesen természetes, hogy egy politikus így készül. Most meg mit látok egy másik fotón: a senki által meg nem választott, hatvan éve regnáló angol királynő ismerteti a lordok házában (nofene, feudális csökevény!) a kormány törvénytervezetét. Ül II. Erzsébet a trónon (!), a fején korona (!), palástja (!) a földig ér, sőt métereken kígyózik a szőnyegen. Mellette a férje díszes egyenruhában, rendjelekkel. Tőlük jobbra, jóval lejjebb (hiszen csak trónörökös) ücsörög Károly ugyancsak egyenruhában, oldalán karddal (!). A XXI. században.

A balos sajtó azon nyafog, hogy Orbán Viktor születésnapjára misét mondatnak. Mintha ez valamiféle diktatórikus, személyi kultuszos dolog lenne. Pedig mindenki mondathat önmagáért, szeretteiért születésnapon, házassági évfordulón misét. Egy élő, a gyakorlatban megélt vallásosság esetén ez teljesen természetes. Nálunk sajnos csak nagyon keveseknél élő a hit, az erről író és nyilatkozó újságírók és politikusok egyszerűen nem is értik az egészet.

A médiából tehát úgy fest, mintha egy múltjába forduló, hagyományai rabjává vált, keresztény kurzusú ország lennénk. Bár úgy volna! Ha majd a választások előtt valamennyi pártelnök imával készül a megmérettetésre, az országgyűlést misével nyitják meg, és a miniszterelnök a Szent Koronára teszi le az esküt, miközben díszmagyarban feszít az egész kabinettel együtt, és ezt mindenki teljesen természetesnek veszi; nos, akkor sápítozhatnának a fanyalgók. Addig meg elemezgessék Nagy Britannia és Izrael múltba révedését.