Egy hete írtam: „Ön …nem irigy, nem gyáva és legfőképpen nem buta. Ön tökéletesen tisztában van azzal, hogy a menekültek áradata olyan civilizációs katasztrófával fenyeget, aminek beláthatatlanul súlyosak lehetnek a következményei, melyek sorában az állásvesztés a legcsekélyebb fenyegetés. Szerencsére a miniszterelnök jó szokásához híven most is őszintén beszélt önhöz. Orbán Viktor több ízben is hangsúlyozta, hogy ebben a válságban nem lehet hibázni, mert a hiba következményeit nem lehet jóvátenni…” És megszületett a döntés a drótkerítésről a szerb–magyar határon, valamint arról is, hogy osztrák, magyar és szerb határőrök együttműködve erősítik meg a szerb–macedón határt, ami még nem teljes megoldás, de jelzi a szándékot arra vonatkozóan, hogy az áradatot – ellentétben az unió még mindig tehetetlen vezetésével – közös akarattal tartóztassuk fel.

A kormányzat határozott lépései kiváltották a társadalom rokonszenvét, ami érthető, hiszen az Európa boldogabbik része felé áramló menekültek áradata valahogy úgy ért bennünket, mint az árvíz, s mivel olyankor a lakosság elvárja a mindenkori kormányzattól, hogy védelmezze meg a természeti fenyegetéstől, most sincs másképp. Az álszent módon szépelgő liberális és baloldali megmondóemberek saját csapdájukba estek. A lakosság látja a valós veszélyt, megvan róla a határozott, s mint a múlt héten jeleztük, halálosan pontos véleménye, ezért azokat, akik e veszélyt elbagatellizállják, netán üdvözlik, egyre nagyobb mértékben elutasítja – mintha ezek árvíz idején a gátak magasítása ellen érvelnének, mondván, hogy a halaknak is joguk van szabadon úszkálni.

E heti felmérésünk ezért a kormánypártok látványos erősödését mutatja, ami alátámasztja azon korábbi érvelésünket is, hogy a lakosság többsége nem hülye, vagyis nem ügyesen szerkesztett reklámjelszavakkal kell őket táplálni, hanem a valóságra adott pontos és őszinte válaszokkal. Ami megtörtént. És amiből az következik, hogy ha növekedne az uniós nyomás a magyar lakosság hatósági védelme miatt, úgy emelkedne a magyar kormány támogatottsága, mert a közös veszély összehozza az embereket. A Demokratát már megkeresték azzal a meglepő, de zseniális gondolattal, hogy hirdessünk civil mozgalmat a határ menti kerítés építésére, elvégre ez pontosan olyan volna, mint amikor árvíz idején az egyszerű állampolgárok is részt vesznek a gátak magasításában.

Erre feltehetően nem kerül sor, mert ez nem csupán hatósági, hanem műszaki kérdés is, ráadásul egy sikeres balkáni összefogással akár még elejét is lehetne venni a kerítésépítésnek. Azonban jelzi, az elmúlt napokban a társadalom lelkében jelentős változások következtek be, a múlt év őszén kirobbantott hisztériakampány kifulladt, az emberek ismét a lényeges dolgokkal foglalkoznak. Biztonságot akarnak, nyugalmat, élhető életet. Ezért fenemód idegesíti őket az úton-útfélen látható, kisebb-nagyobb vándorló csoportok látványa, a szaporodó híradások a bolti lopásokról, amit ugyanők követnek el.

A közvélemény még nem jutott el oda, de ha így megy tovább, akkor eljut, hogy feltegye a kérdést: tulajdonképpen mi történt, mi történik a világban, hogy ennyi ember lódult neki, örökre otthagyva otthonát? Mi történt Afganisztánban, Koszovóban, Szíriában, Líbiában és másutt, hogy az emberek onnan világgá futnak? Ki tette tönkre az életüket és miért? És miképpen lehetne jóvá tenni, hogy megálljon e szörnyű, szomorú áradat?