Jelenlegi hely

Romániai választások: nyert az RMDSZ–MPP!

Zárug Péter Farkas
Zárug Péter Farkas képe

Na, nem az országos választások győztese, hanem a romániai-erdélyi magyar képviselet körül zajló, nagyjából tízéves magyar–magyar háború győztese, amelynek a Tőkés László–Markó Béla törésvonalon kívül három Fidesz-erőcsoport volt a fő generálója Magyarországról. Az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) szövetségben, 6,2 százalékkal jutott a román törvényhozásba, s ezzel úgy tűnik, végleg megnyerte a magyar képviseleti jogért zajlott nagy háborút.

Az RMDSZ az MPP-vel a hóna alatt – minden felelős magyar nagy örömére – stabilan jutott be a román parlamentbe. Így a párt végre nekilendülhet annak, hogy politikusai ne csak saját pecsenyéjüket sütögessék Bukarestben. S ne mindig csak üveggyöngyökkel menjenek vissza magyar és székely választóikhoz, hanem érdemben álljanak ki a magyarság jogaiért. És mondjuk 25 év után valahogy érjék már el, hogy központjuk városa, Kolozsvár neve, több mint tíz nyelv – így a kínai – mellett, magyarul is ki legyen írva „Kincses Kolozsvár” bejáratánál.

Ám a ténynek kiváltképp örülök: a magyarság újra egységben, etnikai veszélyeztetettségét felfogva állt ki az RMDSZ–MPP-szövetség mellett. És persze örülök annak a ténynek is, hogy a Fidesz Erdély-politikája is belátással zárult az RMDSZ kapcsán.

Nem volt ez mindig így. Sőt. 2003-ban először Tőkés László indított alternatív erdélyi magyarságpolitikát képviselő új formációt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. Ezzel párhuzamosan, 2004-től Szász Jenő akkori székelyudvarhelyi polgármester is önálló párt létrehozatalába kezdett, amely már a kezdetektől megmutatta „vállalkozó” arcát, persze nagy nemzeti szlogenek mellett. Míg Tőkés László Németh Zsolt és áttételesen Orbán Viktor támogatottja volt, addig Szász Jenőt Kövér László biztatta az RMDSZ-szel szembeni pártépítésre, politikai vállalkozásra. Az RMDSZ-esek a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás után, a szocik által orrba verve nem találták a helyüket a magyarországi szövetségpolitikában, de persze sunyiban mindent zsebre tettek, amit Markó Béla kapott a nemzetáruláshoz való falazásért.

Az RMDSZ valóban baloldali orientációjú Markó-féle vezetésével szemben mind a Tőkés–Németh–Orbán, mind a Szász–Kövér vonal úgy gondolta, hogy majd különböző szervezeti formációkban, részben kívülről injektálva felszteroidozzák az inkább a jobboldallal, Fidesszel szimpatizáló erdélyi székely, magyar világot, s majd ők megteremtik a valóban demokratikus erdélyi magyar képviseletet.

Az erdélyi magyarság megosztása az EMNT, az MPP és az RMDSZ által pont akkor hágott a tetőfokára 2008-tájékán, amikor a Fidesz a leghangosabban vitte Magyarországon az „egy a zászló, egy a tábor” kampányát, s retorikájában a nagy nemzeti összefogást tartotta az egyetlen magyarságmentő politikai alternatívának. A 2008. június elsejei önkormányzati választásokon az MPP 11 polgármesteri, 489 helyi tanácsosi és 10 megyei tanácsosi helyet szerzett, ami már ekkor jelezte, hogy az RMDSZ-hez viszonyítva 1 százalék körüli eredményükkel korántsem hoztak áttörést a romániai magyar képviseletben.

Mindössze – szerencsére – csak az erdélyi tömbben élő magyarság voksait osztották meg a polgármesteri székek és a tanácsosi helyek tekintetében. Csak az arányok bemutatására: míg az RMDSZ a megyei tanácsosaira 429 ezer 329 szavazatot kapott (a voksok 5,13 százalékát), addig a Szász-féle formáció csak 84 ezer 620 szavazatot tudott begyűjteni (a voksok 1,01 százalékát). Szász Jenő pedig nemhogy Erdélyben nem győzött, de még saját polgármesteri székét is elveszítette.

A még tömbmagyarság körében is szerénynek számító eredmény – bármekkora fideszes támogatás mellett – már jelezte, hogy a romániai magyarság korántsem három, részben eltérő állásponton lévő Fidesz-vezető logikája alapján szavaz. Sokan már ekkor is „mesterséges és felelőtlen megosztásról” beszéltek, az immár háromfelé ráncigált erdélyi és romániai magyar szavazatok kapcsán (magam is ezen álláspontot képviseltem).

Ez az önös párthaveri összehajlásokat, üzleti összefonódásokat tükröző logika – miközben idehaza egyenesen nemzetellenesnek nevezett bárminemű nemzeti alternatívát a Fidesz egyetlen zászlajával szemben – Erdélyben a demokratikus többpártiság szlogene alatt, az „egypártrendszer végének” meghirdetésével osztotta meg a magyarságot.

E hasábokon, valamint a Magyar Nemzet hasábjain nem egy esetben emeletem fel szavamat – hangsúlyozom, nem az RMDSZ mellett – hanem a megosztó politika ellen. S az ellen az agyrém ellen, hogy a romániai választási kampányokban a magyarországi jobboldali, mondhatni, fideszes szellemi holdudvarhoz tartozó értelmiségiek egy karavánban indultak Erdélybe kampányolni három erdélyi magyar pártnak. Az egyik „Kövérnek”, a másik „Németh Zsoltnak” a harmadik meg a régi jó barát RMDSZ-eseknek.

Nagyváradon a Mol-kútnál kávéztunk egyet, s mentünk mindnyájan az erdélyi magyarságnak kampányolni, csak épp három formációnak. A tragikomikus helyzetet jól mutatták a párbeszédek:

– Zsoca, te hova is mész?

– Én a Jenőhöz Udvarhelyre.

– És ti?

– Mi Charlie-val a Kövérékhez Kézdivásárhelyre, bár szerintem bukó lesz, de az RMDSZ-es jelölt is halál jó fej. Aztán lesz még egy bulink a szórványban, Brassóban is.

– Ott kinek?

– Kinek? Hát nincs más, az RMDSZ-nek!

– És akkor vissza Tőkéséknek?

– Igen, itt találkozunk Váradon, jön az András is. De ne mondd Laci bátyámnak, hogy voltunk Brassóban, tudod, milyen a püspök urunk…

– Rendben, üdvözlöm a Kövért!

– Oké, én meg a Németh Zsoltit!

Összekacsintó – egyben kínos – nevetés, és mentünk utunkra… Mindenki mindenkiért, mindenki mindenki ellen.

Tőkés László a 2008-as júniusi önkormányzati választások eredményei kapcsán már saját személyének háttérbe szorulását érezte a Szász-Kövér tandemben, és keserű nyilatkozatban jelezte álláspontját augusztusban: „az alig néhány hónapja bejegyzett Magyar Polgári Párt ideiglenes vezetőit belső legitimitási gondok kötik le, amelyeket csak egy tisztújító országos gyűlés összehívásával lehetne orvosolni, ennek elodázása pedig tovább ronthatja elnökének a választásokon megtépázott hitelét és tárgyalási pozícióját. A nagyobbik versenypárt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség esetében viszont semmilyen mentséget nem találunk arra a hajlíthatatlanságra, ahogyan – az új választási rendszer sajátosságait kihasználva – meghosszabbítani igyekszik képviseleti monopóliumát és ezáltal továbbéltetni az egypártrendszert, semmibe véve azt a választói akaratot, amely a júniusi önkormányzati, de még inkább a tavalyi EP-választáson világosan megmutatkozott.”

Az MPP a nyári választási pofon miatt rájött, hogy esélytelen ősszel a parlamenti választásokon a román törvényhozásba jutásra, s bizony már ekkor világossá vált, hogy azok veszélyeztetik a magyar részvételt a román parlamentben, akik szalonnázós, pálinkázós, tusnádfürdős kampányaikkal elbizonytalanítják az erdélyi magyar szavazót a választásokon való részvétellel kapcsolatban.

Tőkés mellett Kövér László volt az RMDSZ leghangosabb kritikusa, egyúttal a Szász Jenő-csapat kezese Budapesten. Még 2012-ben is a legkeményebben nyilatkozott a Magyar Hírlapnak – a már Kelemen Hunor vezette – RMDSZ-ről: „az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek.” Majd az RMDSZ-es vezetők katonai rangjai kapcsán a magyarság áruló „főtisztjeiként” írta le őket.

Csakhogy a Tőkés–Németh Zsolt-vonal sem lustálkodott ezalatt, nemcsak az erdélyi patakok vízi erőműveinek biznisze kapcsán, hanem a Szász–Kövér-vonal gyengítése kapcsán Orbánnál. Ennek eredményeként 2012. december 11-én a Magyar Közlönyben kormányrendelet jelent meg, amely egy Nemzetstratégiai Kutatóintézetet állított fel, ennek vezetését Szász Jenőre, az ekkorra már politikai háttértábor nélkül maradt, 2012. október 13-tól már csak volt MPP-elnökre bízták. Pozícióját – nyílt titok – Tőkés László járta ki Orbán Viktornál, hogy valahogyan „tisztuljon a kép” az erdélyi magyar politikában.

Az MPP új elnöke, Bíró Zsolt már székfoglaló beszédében is jelezte, hogy az erdélyi magyarságot nem lehet háborús terepként kezelni: „ne csatára hangoljunk, hanem a magyar érdek érvényesítése határozza meg cselekvésünket” – mondta Bíró Zsolt.

Bíró és Kelemen voltak együtt olyan bölcsek, hogy tenni is tudtak azért, amit egyébként mindenki tudott. Muszáj összefogni, mert ha megosztják szavazataikat, ők maguk ejtik ki a magyarságot a bukaresti parlamentből.

És hogy a fideszes megszólalások mindeközben finoman szólva is kicsit döcögősnek tűnnek a korábban képviseltekhez képest?

Igen, döcögősek!

És hogy mondjuk minimum érdekes Kövér Lászlót hallani az MPP-s vezetésű Székelyudvarhelyen az RMDSZ mellett kampányolni? Igen. Az udvarhelyiek is annak tartották.

És hogy az egykor leállampártizott RMDSZ-ről ma ugyanazok mondják, hogy „az erős Románia záloga”?

Hát igen…

S bár jómagam 2008-tól ádáz ellensége voltam az erdélyi magyarságot megosztó politikának, mégis megértem Tőkés Lászlót, amikor azt mondja, hogy számára Kövér László RMDSZ-melletti kampányolása ma „olyan, mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben.” Nem értek vele egyet, de megértem.

S bár a szociáldemokraták győztek Romániában, az RMDSZ–MPP közös siker a legfontosabb számunkra, azok számára, akik Erdélyben is és a nagyváradi Mol-kútnál is nemzetben gondolkodtunk.