Soha nem látott mértékű sáskajárás tarolta le az Üveghegyen túli alföldeket. Az utóbbi időszakban ugyanis tömegesen bukkantak fel ezek az aprócska kártevők a veteményesekben, mindent lelegeltek, kétségbeesésbe és szegénységbe taszítva a parasztokat. A bergengóc állam az elsők között reagált dicséretes gyorsasággal: a földművesek kiemelt támogatásokat kaptak a szörnyű következmények kivédésére. A szántók határában például hatalmas hálókat feszítettek ki, ezen a rovarok fennakadtak, és a helyzet viszonylag gyorsan normalizálódott. Az ördög azonban nem alszik, ezért továbbra is kiemelt program maradt a sáskák távol tartása. Felvilágosító filmek és kiadványok készültek a károkozás módjáról, a sáskák természetéről. A gazdák továbbképzésen sajátíthatták el azokat az ismereteket, amelyekkel távol tudják tartani birtokaiktól a nagy étvágyú hívatlan vendégeket.

Fotó: shutterstock.com

A földművesek mégsem voltak maradéktalanul elégedettek, és petícióval fordultak a kancellárhoz, amelyben megköszönték ugyan a sáskák ellen nyújtott felbecsülhetetlen segítséget, de megemlítették, hogy a mezei pockok legalább akkora károkat okoznak a termésben. Sőt, a pockokkal való küzdelem évszázadok óta folyik, nem is mindig a legsikeresebben, és most mintha a sáskainvázió miatt erről megfeledkeztek volna.

A kormányzat képviselője elmagyarázta a gazdáknak, hogy amint a sáskák eltérítését megoldottuk, hozzányúlhatunk a pocokproblémához. Ez azonban nem elégítette ki a növénytermesztésből élőket, mert tapasztalataik szerint a pockok étvágya nem különbözik a sáskákétól, legfeljebb kevesebben vannak. Azonfelül hiába óvjuk magunkat a sáskajárástól, ha a környező országok, Óperencia és Kukutyin nem védekezik megfelelőképpen, előbb-utóbb bekerítenek minket az éhenkórász kis ízeltlábúak.

A helyzet reménytelennek tűnt, és a pesszimizmusukról híres bergengóc gazdák dühödten kapálták a göröngyöket. Pocok vagy sáska, dünnyögtek, olyan mindegy, a végén úgyis itt maradunk a letarolt földjeinkkel.