Jelenlegi hely

A sátánizált Horthy 23.


Szalay Károly
Szalay Károly képe

Hóman tehát, kiszakadva a „középutas” Horthy–Klebelsberg–Bethlen-féle konzervativizmusból, jobbra, sőt náci irányba torzult. A német invázió azonban kijózanította és tiltakozott a megszállás ellen. Mégpedig a teljhatalmú megbízottnál, Veesenmayernél. Visszautasítja a neki fölkínált miniszteri tárcát. És míg korábban Telekitől, majd Kállaytól is „határozottabb jobboldali politikát és a zsidó kérdés radikálisabb megoldását” követelte, a megszállástól megdöbbenve és önkritikusan, ismert zsidó tudósok, művészek mentesítését intézi el. Föleleveníti kapcsolatait az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) vezetőivel, hogy megismerje a zsidó gondokat, s panaszt tévő kiadványt készít a túlkapásokról Sztójaynak és a kabinetiroda vezetőjének. „Fölelevenednek kapcsolatai Horthyval, aki többször is kikéri véleményét (éppen a nyilasodó, Sz. K.) kormányzattal szemben teendő lépésekben.” (Glatz) Ismételjük meg a föntebbi mondatokat. A kezdetben konzervatív és mérsékelt, humanista Hóman rosszul értelmezett „reálpolitikai” okokból a nácik felé hajlik. De a német megszállás után kijózanodik, szembefordul eltévedt önmagával, a megszállókkal, s a szélsőséges Sztójayval. És ismét közeledik Horthyhoz, akinek a szélsőjobboldali kormány ELLEN ad tanácsokat. Hüjönc buci gyurijaink ebből persze semmit sem tudnak:

1. Horthy ellenzi a Sztójay-kormány nyilas tevékenységét. 2. Horthy segítségre szorult Hitler szuronyainak árnyékában a nácisodó kormányzat ellen. 3. Hóman konzervativizmusából széljobbra fajulva távolodott el Horthytól. Vagyis a kormányzó középen állt (akárcsak Karinthy). 4. Hóman vargabetűzött. Jobbra, balra. Oda, vissza. Oda, ahol Horthy és az antináci ellenzék tartózkodott. Ugyancsak Glatz írja: „a kormánypárt jobboldala leolvadt, s olyan személyiségek, mint Ullein, Tasnády Nagy, Lukács Béla nem sorolható többé (a szélsőjobbhoz. Sz. K.) Reményi Schnellerhez, Jurcsekhez stb. Ezektől mérsékelt oldalra csúszott Hóman Bálint (…) szemben állt velük.” Szörnyűségesek Hóman vargabetűi. „Ifjan még otthon érzi magát a baloldali polgári gondolkodásúak körében és a vidéki fiatal konzervatív kollégák falusi eszem-iszomjain.” Legjobb barátja még a szabadkőműves páholyos Benedek Marcell (ő is tanárom volt Sz. K.) és a „Bécsben élő Szekfű Gyula.” Gömbös kormányában, miniszterként a miniszterelnök bizalmasa, „egyben a kormányon belüli konzervatív-liberális ellensúly Gömbös politikai táborával, a szélsőjobb irányultságot követelő úgynevezett reformnemzedékkel szemben.” (Glatz) Ellenezte a szélsőjobboldali diktatúra bevezetését. A náci bevonulás után politikai szerepet sem akart vállalni. Betegségére hivatkozva utasította el a miniszteri tárcát. (Kommunista börtönben halt meg, mert megvonták tőle életmentő gyógyszereit.) Glatz Ferenc úgy vélte: „középosztálybeli karriervágya elnyomta benne a tudóst, és a karriert kínáló jobboldali kurzus a konzervatív reformert.” Istenem! Ez micsoda karrier? Én mást sejtek ballépése mögött. Magyarország a keresztény Nyugathoz tartozott, amihez Hóman ragaszkodott, meg akarta őrizni, s ezt a nemzeti státuszt véleménye szerint a keresztényellenes Szovjetunió veszélyeztette. Félt: az ország nemzeti-keresztény karaktere elvész a lehetséges szovjet befolyástól. (Ami be is következett.) A térséget két hatalom uralta: a náci és a szovjet. Az Európánál megmaradást viszont csak a német garantálhatja. Mert a többi nyugat-európai országra a szovjet ellen nem lehetett számítani. Saját, egyéni tragédiáját előidézve emiatt megalkudott az utált nyilasokkal.

A Hóman magántörténetében rejlő tanulságok rávilágítanak a helyes elvek taktikai föladásának értelmetlenségére, a vészkorszak őrületes ellentmondásaira, de mindenekelőtt Horthy emberi és politikai hovatartozására. 

(Folytatjuk.)