Jelenlegi hely

A sátánizált Horthy 31.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

Ennek a hagyományos partizántevékenységnek mai, modern formájú változata, „továbbfejlesztése” a terrorizmus. Leszögezhetjük: az újvidéki megtorlásokat ez a partizántevékenység váltotta ki. Bajcsy-Zsilinszkyt azonban nem a partizánakciók érdekelték, hanem büntetésük mikéntje. Humánus Bajcsynk csak nekünk volt, más népnek nem. És az is példátlan, hogy katonai műveleteket civil bíráljon fölül. Mérhetetlenül fölháborította a lakosság ellen elkövetett atrocitás. Emiatt fordult először Szombathelyihez, majd Horthyhoz. Úgy jutott el hozzá az események híre, hogy fölkeresték őt a hermetikus zárlat megszűnte után tanúk és elszenvedők. Többek között Deák Leó, Bács-Kiskun megye főispánja, aki eredetileg úgyszintén nem tudott semmit a történtekről, mert Újvidék főispánja közvetlenül bizonyos báró Fernbach volt, nácibarát. S ha jól emlékszem, egy Popovics nevű szerb pap is megkereste dokumentációt szolgáltatva a szörnyűségekről.

Rövidre fogva: kezdetben Szombathelyi nem volt hajlandó a kérdéssel foglalkozni, azzal az indokkal: magyar katonatiszt nem lehet ilyen immorális, hogy ártatlanokat lövessen a Dunába. Bajcsy-Zsilinszky azonban nem nyugodott bele, s addig kilincselt, míg el nem jutott Horthyhoz. A múlt katonai erkölcseiben élő kormányzó is képtelenségnek tartotta a vádakat, de hosszas győzködés után utasította Szombathelyit vizsgálatra és ítélethozatalra. A bökkenő csak az volt, hogy nem találtatott olyan magas rangú katonatiszt, aki betölthette volna a hadbíró szerepét. (Annak a lényegét írom, amit Talpassytól hallottam.) Ezért a Sopronban élő Kiss János altábornagyot reaktiválták. 1943 decemberében el is indult ellenük az eljárás. A hadbírósági tárgyalás előtti napon Szombathelyi fogadta az „újvidékieket” (vagy talán csak Grassyt?), s fölfüggesztette őket. Kardjukat teátrálisan a fővezér asztalára tették és becsületszavukat adták, hogy a másnapi tárgyaláson önként megjelennek. Szombathelyiben föl sem merült a tiszti becsületszó megszegése. A kapuban azonban már várakozott egy autó és a nácik külföldre menekítették őket. A vezérkari főnök elképesztően naiv volt. Rosszul cselekedett, mert Kiss Jánost a nyilas uralom alatt kivégezték, őt pedig halált érő vádakkal Németországba hurcolták. Náci fogvatartottként került amerikai őrizetbe, s az USA nem látott okot tettei számonkérésére. A magyar népbíróság azonban igényt tartott rá, de nem adták ki az amerikaiak. Megint mérhetetlen naivitására vall, és ez igazolja korábbi föltételezésemet, hogy önként vállalta a hazatérést, ártatlansága tudatában. Először büntetlennek találták, majd baloldali tiltakozásra tíz évre, életfogytiglanra súlyosbították ítéletét. Ries István kommunista belügyminiszter azonban kiadta Titóéknak törvénytelenül és titokban, akik szóbeszéd szerint kegyetlenül megkínozva kivégezték. Őrület! Nyilas-náci ítélkezés szellemében ölték meg, már békében. Naivitása halálát okozta. Titóék azokat is kivégezték, akik közreműködtek az újvidéki bűntettek leleplezésében, mert „a magyar hatóságokkal együttműködtek”. Ries sem úszta meg, elvtársai fölakasztották 1950-ben.

Az újvidéki eseményeket megírta Cseres Tibor Hideg napok című regényében. Filmet forgatott belőle Kovács András. Az írótól tudom, hogy eredetileg azt ígérték, a szerbek viszont-elkészítik a regény és a film szerb megfelelőjét is. Ez az ön­kritikus gesztus azonban elmaradt. Ezért írta meg Cseres helyettük is a Vérbosszú Bácskábant. Ez azonban nem jelenhetett meg 1990 előtt. Mellesleg Talpassy kéziratából is kihúzta a fölsőbb cenzúra a jugoszlávokat kompromittáló részeket.

(Folytatjuk.)