Jelenlegi hely

A sátánizált Horthy 34.


Szalay Károly
Szalay Károly képe

Folytatva a korábbi történetet. Az apámat letartóztató Gerhard Ratke őrmestertől tudom: kivétel nélkül minden országban együttműködtek a helyi karhatalmak a zsidók elhurcolásában. A románok nem, mert ők önszorgalmúlag, német közreműködés nélkül zsidótlanítottak. Őket is szorongatta Trianon. Faragho Gábor azt is elmondta a népbírósági procedúra rendőrségi nyomozati szakaszában: Horthy mélységesen fölháborodott, amikor megtudta, hogy az „értékes zsidókat”, mint valami lábon járó árut, fejenként 2000 dollárért eladták Portugáliának. Amiből én arra következtethetek, hogy pénzért meg lehetett volna menteni a zsidóságot. Máskülönben hasonló történt az 1960-as években. Nagy társaságban vacsoráztunk a Keleti Károly utcai Rózsadomb étteremben (Bessenyei György és Béládi Miklós irodalomtörténész barátaim nevére emlékszem) a már említett „eviani” Sós Endre újságíró és hitközségi elnök vendégeként, amikor hirtelen elvitték az asztaltól. Visszatérve mesélte el földúltan, hogy a Nyugati pályaudvaron járt, ahol Romániából érkezett vagonokban zsidók szorongtak, éheztek, szomjaztak, akiket a románok pénzért adtak el. De ugyancsak pénzért adták el az erdélyi szászokat is Németországnak.

A csendőr tábornok azt vallotta: miután Horthy leállíttatta a pesti zsidók deportálását, a németek a Fő utcából és a Rökk Szilárd utcából „csukott teherautókkal lopták ki a zsidó személyeket” (sic!). Éjszaka és titokban. Szeptember elején. Ezért Faragho – Horthy parancsára – géppuskás századot vezényelt a helyszínre azzal, hogy minden német teherautót tartóztassanak föl akár erőszakkal is. Ezt a Szálasi-perben tett tanúvallomása által megidézett eseményt még Zinner-Róna is említi. Trianonra hivatkozás többször is előfordul az 1945–46-os népbírósági perek anyagában. Többen vallották: azért pártoltak a nácikhoz, mert Hitler enyhítette a békének csúfolt diktátumot. Ez sem igaz így, mert a franciák és az angolok is jóváhagyták a „bécsi békét”, aminek az „ódiuma” alól csak 1945 után sliccoltak ki. Hiszen kiderült volna, engedékenyen együttműködtek a nácikkal. Holott nem voltak megszállva. Teleki, akit hősi halála után még mindig gyaláznak, pontosan tudta: tragikus és kilátástalan a revízió német kézből, annak ellenére, hogy a Párizs környéki békékben leszögeztetett a későbbi módosítás jogszerű lehetősége.

Hangsúlyozandó, hogy Hitler nyugati jóváhagyással a békeszerződés szerint is jogosan korrigálta a határokat. Szálasi vallotta rend­őrségi kihallgatásakor: lehetségesnek tartott egyfajta francia és angol szövetséget, hiszen beleegyezésükkel „kaptunk vissza egy csíkot” a Felvidékből. (Pontos jegyzőkönyvbeli idézet.)

E kérdéskörről tehát többet tudott a közvélemény és Szálasi is. Amit viszont jóformán ma nem tud senki, az éppen Horthy tényleges tevékenysége. Egyfelől megfeledkeznek a Ránki által emlegetett „kényszerpálya” kihatásáról, másfelől arról, hogy Hitler Trianonnal zsarolta a Monarchia utódállamait. A revízió lehetőségével ugratta egymásnak a közép-európai országokat. És azt csinált velük, amit akart. Mondja már ki végre valaki: közülük Horthy állt ellen a legtovább Hitlernek. Főleg zsidókérdésben! Másfelől elhallgatják, hogy Horthy balul sikerült kiugrási kísérlete előtt kereste a kiutat az angolokhoz (Szentgyörgyi Albert missziója), a gyűlölt (!) oroszokhoz pedig Faragho Gábort küldte fegyverszüneti tárgyalásokra. Horthy annyira szorgalmazta Faragho moszkvai útját, hogy „nem szabályos hivatali úton”, soron kívül aláírta vezérezredesi kinevezését, nyomatékosítandó tárgyalása súlyát. Persze a vigéc kultúrájú defetisták ezt sem értik. Október 11-én Faragho megkötötte az előzetes megállapodást az oroszokkal, amit 15-én a sikertelen kiugrási kísérlet fölöslegesített.

(Folytatjuk.)