Jelenlegi hely

A sátánizált Horthy 40.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

1939-től elképesztő gyorsasággal változnak az európai események, amelyek következményeként Horthy lába alól kicsúszik a talaj, és egyre kiszolgáltatottabbá válik. Ez, kérem szépen, szomorú tény, ami ellen egyet tehetett volna: lemond. A maga érdekében. Ez az „utánam a vízözön” gesztus azonban, mint már említettem, szélsőjobboldali hatalomszerzéssel s a nácik azonnali totális rémuralmával járt volna. Mert ha valaki megvizsgálja az 1939–40-től alakuló pártviszonyokat, elképesztő, hogy nyilván a német terjeszkedés hatására milyen mértékben erősödött meg nálunk is a szélsőséges jobboldal. Amely éppen úgy Horthy-ellenzék volt, mint 1920-ban, csak akkor jóval gyöngébb. Hitler terjeszkedése ellen csak a kis közép-európai országok és az angol, francia, valamint a Benelux-államok összefogása ígérhetett volna némi esélyt. De Horthy hiába kilincselt Csehszlovákiában, Romániában, még Lengyelországban is (!), nem talált megértésre. Az angolok pedig elképesztően ostobán viselkedtek, minden közeledést visszautasítottak, sőt ők szakították meg a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal. Noha Németország után náluk volt a legerősebb a nácizmus mint társadalmi mozgalom, s a franciák sem maradtak el sokkal mögöttük. Csakhogy erről manapság nem illik nyivákolni sem. A Szovjetunióban volt a legtöbb diplomáciai érzékenység. Gyorsan békét kötött Finnországgal, csak Romániával szemben támasztott területi igényeket – kárpótlást ígérve nekik. Amit 1944 után teljesített is Erdély árán. A tökfilkófejű mai magyar fontoskodók nem ismerik azt a táviratot, amit 1941-ben Londonba küldött Sztálin: Magyarország a háború után semmiképpen sem tarthatja meg Erdélyt. Vagyis oktalanul varangyolják, hogy azért veszett el Erdély, mert Horthy nem ugrott ki idejében.

Többször írtam a cenzúrakérdésről. 1940. augusztus 28-án teszik közzé azt az 5555/1940-es kormányrendeletet, amely megszigorítja a cenzúrát. De éppen ennek a rendeletnek a felemás végrehajtása jellemzi a Horthy–Kállay-korszak diplomatikus ellenállását. Ami egyre keservesebb, mert Veesenmayer és a többi náci vezető előtt világossá válik a miniszterelnök „hintapolitikájának” náciellenessége.

1939. szeptember 10-én a berlini nagykövet közvetíti Horthy köszönetét a második bécsi döntésért. Ez alkalomból fejti ki Hitler válaszában ismételten, mit vár el a magyar kormánytól. Ijesztően hangzik: radikális intézkedést a zsidóság ellen! Gondoljuk meg! 1938 szeptemberétől 1944. március végéig nem hajtják végre ténylegesen azokat az intézkedéseket, amelyeket Hitler követelt, tehát a zsidóság majdnem hat esztendő haladékot nyert ezáltal. Ne becsüljék le ezt, hiszen a háború körülbelül ennyi ideig tartott. És mivel a magyar szélsőjobb (a nyilasok) szoros és személyes kapcsolatot tartott Hitlerrel, ugrásra készen állt a hatalomért. Azt pedig láthattuk, mit művelt 1944-ben. A hintapolitika százezreket mentett meg. Nálunk élte túl a legtöbb zsidó a vészkorszakot. Irtózatos a statisztika. Említettem, a Vichy-kormány megszállás nélkül is kiszolgáltatta a zsidókat, a többi országban csak százas nagyságrendben maradtak meg üldözöttek. Olykor, némely országban csak néhány tucat.

1939 az a tragikus esztendő, amikor Németország megszállja úgyszólván egész Európát. És kivétel nélkül mindenütt helyi együttműködéssel deportálják a zsidókat. A szlovákok is, a románok is a trianoni határok visszaállításának ígéretében. Ki kell ezt hangsúlyozni, mert bucigyurijaink ezt is elsúnyálják. A trianoni határok rekonstrukcióját, vagyis a náci ígéretet azonban már a szövetséges hatalmak, az angol, amerikai, francia és főleg a szovjet vezetés teljesíti be, ami persze maga az őrület, mert ez azt jelenti, hogy a Hitler megígérte határok ma is érvényesek. 

 (Folytatjuk.)