Jelenlegi hely

A sátánizált Horthy 48.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

A történelemhamisítás, a hazudozás jól bevált eszköze az elhallgatás. Amiről nem veszünk tudomást, az nincs. A marxista filozófia szubjektív idealizmusnak nevezte, ellenfeleire fogta e bölcseleti irányzatot, holott a legszívesebben ő maga gyakorolta. A szörnyű őrület persze az, hogy még a huszonegyedik században is bevett gyakorlat minálunk, napjainkban is. Sok ember agya zugaiban megrekedt ez a bűzhödt gondolataljasság, mint valami fekáliamaradvány…

Horthy és a korszak hamis megítélése érdekében sunyonc defetistáink szenvedélyesen gyakorolják ezt az eljárást. A vitathatatlan negatívumokat fölnagyítják, elszigetelten persze a körülményektől, minden vonatkozástól, a már említett einsteini „zárt rendszer”, vagyis hermetikusan elzárt fölvonóhasonlatra hajazva. (Amiről persze nem is hallottak.) Mi ez az elhallgatott pozitív tényező? l. Horthy szakadatlan ellenállása Hitlernek a zsidókérdésben annak ellenére, hogy belső, náci aknamunka is szorongatta. 2. Szabadulási kísérletek a halálos náci ölelésből. 3. Az ellenállási mozgalmak.

Mind a hármat máig elsunyálja vagy eljelentékteleníti a bolsevista gyökerű történelemírás, ami azért is őrület, mert a kommunista rendszer bukása után már egy emberöltő telt el, és mégis ez a trend. Két kísérletet azonban nyögve-nyelve hellyel-közzel tudomásul vettek. Az egyik Faragho Gábor moszkvai útja, a másik a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert törökországi látogatása és az angolokkal szándékozott kapcsolat fölvétele. A két akció körülményeit azonban a kommunista etikett szerint illett kicsinyíteni, mert nem fértek bele a gyalázkodáskoncepcióba.

Hála a „Rendszerváltást Kutató Intézet és Archívum” fiatal történészeinek, a teljesen elhallgatott „Magyar Függetlenségi Mozgalom” története mára látókörünkbe került. Sőt az ellapincsákolt Szent-Iványi Domokos a Horthy- és Teleki-közeli, talán a legfontosabb ellenállást szervező alakja is ismertté vált. Mi több, ugyancsak az ő jóvoltukból megjelent 2016-ban Szent-Iványi vaskos műve, a Kitekintés, 1941–1972. Kulcsmű, amely árnyalja a vészkorszak megítélését, Horthy és a magyarok szerepét és ellenállását a nácizmussal szemben. Mielőtt azonban erre a kérdéskörre rátérnék, emlegetnem kell egy ugyancsak 2016-ban megjelent könyvet, Wisinger István A Nobel-díjas kém című Szent-Györgyi-életrajzát. Miért fontos ezt emlegetnem? Mert ez a kémregényesített biográfia furcsa átmenetet alkot a különféle történelmi irányzatok között, ami Horthy korával foglalkozott. Becsületére legyen mondva, kerüli a balos torzításokat, de nehezen szabadul belőle, mint a mocsári hínárból. Megírja: Szent-Györgyi Szegeden elvetette a numerus clausust, amit szerinte „az antiszemitizmus első törvénybe fogalmazott utalásának szántak”. Holott – elismeri – a zsidó szó elő sem fordul a törvény szövegében! Akkor mit vetett el Szent-Györgyi? A fehér terror utáni konszolidációval Bethlen viszont nivellálja – nem harsányan – az egész törvényt, mert a Tanácsköztársaság által kiprovokált szélsőjobb sajnos a kelleténél erősebb volt. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy Horthynak és konzervatív csapatának nemcsak a külső nácizmussal, hanem a belső rasszista szélsőjobbal is meg kellett küzdenie. Ami fájdalom, hogy létezett – mint másutt is – , de tény. Horthyék ellenük folytatott szakadatlan küzdelmét letagadni azonban rút történelemhamisítás. De lám: még 2016-ban, egy jobbfajta tanulmányban is érvényesül ez az eljárás. Amint a fehérterror kiváltó okának az elhallgatása is történelemhamisítás.

Pozitívum viszont Wisinger könyvében, hogy a náciellenes értelmiségiek, a társadalom fontos irányt adó rétegének a létezését sem maszatolja el. Íróktól (Móra) a politikusokig (Bethlen) és ez által Horthy környezetének és híveinek pozitív jellemzőjére is némi fényt derít. Ha nem is eleget.

(Folytatjuk)