Jelenlegi hely

A sátánizált Horthy 49.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

Folytatva az előző írásomban megkezdett Szent-Györgyi történetet. Wisinger István több olyan szöveget is idéz, amely mind azt bizonyítja, hogy Horthy szemben állt a nácizmussal. Érthetővé válik az is, miért akartak a németek oly szorgalmasan iparkodva megszabadulni Kállay Miklóstól. Hiszen a náciellenes szervezkedés kulcsalakja volt Horthy mellett. Teleki halála után az első számú aktív és cselekvőképes politikus. A különböző visszaemlékezésekből tudjuk, Horthy beleegyezésével és sugalmazásával. Ez a tény „A Nobel-díjas kémben” viszont sok értékes adalékkal szolgál Szent-Györgyi tevékenységéről. Így nóvum Bay Zoltán világhírű fizikus fölbukkanása Szent-Györgyi mellett, az antináci konzervatív magyar értelmiség egyik prominens tagjaként. (Őt is személyesen ismertem. Anekdotaszámba menő megismerkedésem történetét majd egyszer megírom.) Ilyen fontos szereplője volt a korszaknak Szent-Györgyi veje, Libik György, Fráter Iván, Székely Miklós belügyi tanácsosok, Vázsonyi János parlamenti képviselő, akik támogatták a Nobel-díjas tudós „Ellenállási Szervezetét” is. Ugyancsak pozitívuma Wisinger munkájának, hogy különféle ellenállási csoportok tevékenységére is utal legalább, amelyek résztvevői 1945 után sajnos vagy kivégeztettek, vagy külföldre menekültek – a szovjet-orosz terror elől! Ahogyan Szent-Györgyi és Bay Zoltán, Márai vagy Zilahy is. A szovjet hatalom elől disszidálók java mind ellenálló antináci volt. Csak a háború után derült ki Wisinger szerint, hogy „a SZESZ (Szent-Györgyi ellenállási szervezete – Sz. K.) volt az antifasiszta mozgalom legnagyobb létszámú és főleg az akciók számát illetően az egyik legeredményesebb ellenállási csoportosulása.”

Élvezettel olvastam a néhány általam is személyesen ismert korabeli ellenállásban részt vevő szereplőről, például Karig Sáráról, akiről csak azt tudtam, hogy a Gulagról tért haza (1947-től 1953-ig, vagyis Sztálin haláláig a vorkutai munkatábor lakója volt.) Feleségem barátnőjeként többször vittem őket autóval, de sem hitvesemnek, sem nekünk, még akkor sem, amikor hármasban voltunk, a Gulagról vagy az ellenállásról nem beszélt. Ez csak azért érdekes adalék, mert rávilágít a Kádár-korszakban is az elevenen élő közrettegésre: barátai előtt sem mert „emlékezni”.

Wisinger érdeme, hogy megírja a Szent-Györgyi körül kialakult ellenállási mozgalom különféle kapcsolatait. Sok érdekes forgácsszerű adalék forog elő szövegében. Például: „az amerikaiak hivatalos magatartását jelentősen befolyásolta, hogy bár a törvényhozás elutasította az üldözöttek befogadását, a kormány egyik tagja, a zsidó származású Henry Morgenthau pénzügyminisztertámogatta valamiképp a „Háborús Menekültügyi Tanácsot”.

Árnyalja Wisinger állásfoglalását, hogy kellő súlyt helyez a Horthy és Hitler közti példátlanul rossz, ellenséges viszonyra. Megírja, hogy Hitler „defetistának” nevezte Kállayt, Ullein-Reviczkyt pedig a kormány rossz szellemének titulálta.

Foglalkozik az ifj. Horthy Miklós által vezetett úgynevezett „Kiugrási Iroda” tevékenységével, amelynek tagjai közé tartozott Zilahy, Alpáry Imre, Kelényi Béla Ottó könyvtáros, Morvay Endre, a főváros alpolgármestere, Milassin István őrnagy, Kruchina Viktor, Csűrös Lajos folyamőr tisztek, dr. Gyuris Aladár rendőrkapitány. Ifjabb Horthy Miklós Kiugrási Hivatala mellett közvetlen kapcsolatban állt a kormányzói hivatallal is, „Lázár Károly altábornagyon, a testőrség parancsnokán keresztül.” (Csak éppen Szent-Iványiról feledkezik meg.) Vagyis Horthy közvetlen környezete egyértelműen ellenálló szellemű, antináci volt. Széles társadalmi skála.

Joggal kérdezheti a kedves olvasó, mi az ördögnek tartok én itt névsorolvasást? Azért, mert érzékeltetni szeretném, hogy a bolsevista bigottéria, amely csak rosszat látott Horthyban és az egész magyarságban, és utómaradványa lát ma is, mennyire árnyalatlan és érzéketlen a tényekkel szemben.

(Folytatjuk.)