Jelenlegi hely

A sátánizált Horthy 50.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

Horthy meghamisítását leleplezni igyekvő sorozatom vége felé kényszerítő föladatomnak tartom kihangsúlyozni Horthy alapvető Hitler-ellenessége, vagyis a zsidókérdésben ütköző nézete mellett azt a magyar ellenállási mozgalomsorozatot, amely teljesen reménytelen történelmi környülállások között fontos alkotóeleme volt a korszaknak. És erősebb, mint a legtöbb európai országban. Horthy meghamisításának és a korabeli magyar valóság fekalizálásának ez a kulcsa. És ami tébolyító őrület, hogy rendszerváltozás ide, kommunizmus bukása oda, mindmáig, vagyis majd három évtizede torz, defetista, dehonesztáló kép él a tompább agyúak tudatában személyről és korról. Amit rákényszerítenek a közvéleményre.

Ezért tartom nagy jelentőségűnek Szekér Nóra és kutatótársainak munkásságát a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum keretei között. És ehhez teszem hozzá: Szent-Iványi Domokosnak a Horthy-féle ellenállási mozgalom kulcsalakjának a megidézését – tanulmányban és „Visszatekintés” című munkájának megjelentetését. (A Magyar Szemle közreműködésével.) A kötet sajtó alá rendezői a „fontosabb szereplők” életrajzát is megadják, amelyek még a lexikonokból is kimaradtak. Különösképp kiváló munka, noha néhány figurával kapcsolatban tudnék árnyaló adalékokkal szolgálni. De ez a pozitív lényegen mit sem változtat.

Szekér Nóra Magyar Függetlenségi Mozgalomról szóló tanulmányából kiemelem, hogy az antináci szervezkedés „közvetlen előzménye Teleki Pál politikája volt.” Idézi Szegedy-Maszák Aladárt, aki így fogalmazta meg a tudós miniszterelnök külpolitikai elveit: „… a függetlenség adott körülmények között elérhető maximuma (…) a nácifikálódás (…) megakadályozása. További cél volt – az 1919-20-as status quo felszámolásából ki nem maradva – az erdélyi kérdés megoldása, még magyar–román háború útján is, viszont kimaradás a nagy háborúból és a nyugati kapcsolatok ápolása.”

A föntebbi, Horthy szellemében megfogalmazott célok-törekvések mellett az ugyancsak elfeledett Soos Géza alakjára is fölhívja a figyelmet. Wallenberghez hasonlóan, legalább olyan mértékben hatásos zsidómentő akciókat szervezett mások mellett. A Ráday Levéltárban őrzött és elhallgatott Soos-hagyaték dokumentumaiból jóval gazdagabb és árnyaltabb képet fest a korszakról, mint azt a mai „hivatalos történelemhamisító” bucigyurik teszik. Például: „Fiatalok, idősebbek számos esetben tüntetőleg kézen fogva jártak csillagos zsidókkal. Emiatt számos letartóztatás történt…” Több helyütt magyar parasztok élelmiszert csempésztek a gettókba (Komárom, Érsek­újvár, Monor, Sátoraljaújhely stb.). Sőt, Dunapentelén kaszával, kapával jelentek meg a parasztok, amikor megtudták, hogy az SS el akarja hurcolni őket. „A parasztok még két-három napig őrködtek. Egy hét múlva éjszaka váratlanul megjelent egy német katonai teherautó és fölpakolta a zsidókat.” (Soos-hagyaték, C-230. 16. doboz.) Vagyis kijátszották az őrzőket. Több mint fél évszázad kevés volt arra, hogy megjelentessék azokat a dokumentumokat, amelyek az akkori magyar magatartásra hiteles fényt vetítenének. A zsidómentő hamis dokumentumok kiadásától a ruhagyűjtésig, a munkaszolgálatban életüket veszítettek árváinak segítését, idősek kimentését internálótáborokból mindezt még manapság is elhallgatják. És ezért nem a karsaikrauszokat lehet felelőssé tenni, hanem a nemzeti-konzervatívok bamba magatehetetlenségét. A kérdéskör helyes, tárgyilagos kései megítélése hiányáért nemcsak a defetistákat kell korholni, hanem önkritikusan önmagunkat is. Mint ahogyan Soos Géza: Horthy utasította, nézzen körül, mi az igazság a zsidókat ért atrocitások „mende-mondói körül”, amiből arra lehet következtetni, hogy a kormányzó sajnálatos módon naiv volt, avítt tudatú, s ahogyan az újvidéki tisztek alja viselkedését sem tudta elhinni, úgy a zsidóüldözéseket sem a maguk teljességében, amit nem mentségül, hanem elhallgathatatlan tényként említek.

(Folytatjuk.)