Szinte az egész nyugati világ értetlenül kezelte azt a gazdasági és kereskedelmi fórumot, amelyet a kínai miniszterelnök és 16 kelet-közép-európai ország miniszterelnökének részvételével tartottak Budapesten. Az Új Selyemút program arra a közös múltra épül, amelynek során évezredekkel korábban már együttműködött a magyar és a kínai nemzet.

Kína több ezer éves múltja nem kevesebbet jelent, mint ősi kultúrát, tehetséget, találmányokat, korai kereskedelmet, és sok nép ismeretét. Eleink számára már a Kárpát-haza felé tartó úton sokat jelentett az ősi selyemút, amelyen keleti áruk, fűszerek és nyugati kereskedelmi cikkek jutottak el mindkét irányba. Nem volt kisebb jelentősége annak sem, hogy olyan népeket ismertek meg az út során, akikről eredendően nem is tudtak, nem beszélve a különböző nyelvekről. Vásáry István neves turkológus szerint „Ahogyan a nomádok népvándorlási hullámai meghatározott, történetileg kialakult utakon történtek, ugyanúgy a környező civilizációkkal való kereskedelmi kapcsolataiknak is megvoltak a bejáratott útvonalai. Ilyen utak voltak pl. a selyemút és a prém útja… Ez pedig mindenfajta földrajzi és politikai információnak fontos korabeli előmozdítója volt.” A mostani fórumon a keleti népek tudatában élő ősi selyemút emléke inspirációt jelentett a sikertörténet felújításához.

A magyarok „keleti nyitásának” különösen sok előzménye van. Őstörténetünk arról a térségről indult, amely a nagy falon innen, a belső-ázsiai népek által birtokolt hatalmas terület volt. Itt éltek a hunok is, akikről a kínai dinasztikus évkönyvek számunkra igen fontos információkat közölnek, de más, ugyancsak europid népekről is. Érdekes, hogy a kínaiak írásaikban egy-egy szót azon a nyelven írtak le, ahogy a tudósításban szereplő nép beszélt. Például megtudjuk tőlük, hogy lányaink a házasság előtt „szüzek” voltak. Ezáltal jó néhány, nyelvészek által ismeretlen eredetűnek titulált szónak a megfejtése a kínai évkönyvekben megtalálható. Lejegyezik azt is, hogy hosszú távú fegyvernek az íjat és a nyilat használták, közelharcra a kardot és a dárdát. Erről Kr. e. 145–90. között Sza-ma-kien tudósított.

Mégis, az 1848-as forradalom és szabadságharc után megjelent történelemkönyvek és a tankönyvek a finnugor eredetet erőltették tűzzel-vassal. Csalárd, számító módon August Schlözer, barátja, Gyarmathy Sámuel (1751–1831), Reguly Antal nyelvész, majd a szász származású Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál és a német Budenz megalkottak a magyarságnak egy hamis őstörténetet, meggyalázva önazonosságunkat, múlttudatunkat, magas keleti kultúránkat, ehelyett a gyűjtögető, halászó, vadászó életmódot folytató, írástudatlan finnugor népekkel rokonítottak. Az eredetileg magyar érzelmű Trefort Ágost (1817–1888) végrehajtotta a kancellária erőszakos elveit, mondván: „…Nekem azonban, mint miniszternek, az ország érdekeit kell néznem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb a finnugor származás princípiumát fogadnom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk.”

Trefort Ágost annak idején azt írta: „A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” Ez máig tart, ez az oka annak, hogy akadémiai intézetek csak a finnugor elmélet mellett állnak ki. Ne tudtak volna Kőrösi Csoma Sándorról? Stein Aurélról? Vám­béry Árminról? Széchenyi Béláról? Kiszely István XX. századi expedícióinak eredményeiről? A tüzetes genetikai vizsgálatokról? Ám karrierjüket többre tartották, mint a nemzet érdekét. Az iskolában még ma sem tanítják keleti származásunkat.

Ám az elmúlt években nagyot változott a világ. Nyugat-Európa, elhagyva keresztény múltját, a káosz felé halad. Kelet magára talál, kezdi elfoglalni a kulturális múltjából adódó helyét. A tudomány rohamos fejlődésével pedig már genetikai vizsgálatokkal is bizonyították, hogy merre legeltették nagyállataikat a magyarok, merre művelték földjeiket, merre építették téli és nyári szállásaikat, merre gyógyítottak táltosaik. Egyvalamit biztosan nem csináltak: nem folytattak gyűjtögető-halászó életmódot. A nagyállattartó lovas népek szabadságszeretete, kiváló harcmodoruk, széles látókörük gyökerét a végtelen pusztákon kell keresni, ahol nem volt mód elbújni más népek elől.