A Jobbik azt üzeni, hogy „a néplélek és a nemzettudat nem egymást kizáró, hanem egymással társítható, sőt társítandó identitásaink. Azt, hogy túl kell jutnunk a bal- és jobboldal meddő XX. századi küzdelmén; hogy hidakra van szükség egymás felé…” – írta Vona Gábor a múlt hétvégén megjelent terjedelmes cikkében a valaha jobb napokat látott Magyar Nemzetben, Simicska Lajos újságjában. A Vona Gábor által megálmodott Simicska hídon azonban, amely a szélsőjobb és a szélsőbal közeledését hivatott elősegíteni egy reménybeli technikai nagykoalíció céljából, a fuvolázó pártelnökön kívül ma még nemigen jár valaki. Egészen pontosan, egy lélek sem jár arra.

Valószínűleg nem is fog. A baloldal még saját magával sem képes megegyezni. Arra ugyanis nem lehet országos programot építeni, hogy a baloldali és a liberális tábor itthon és külföldön egyformán gyűlöli Orbán Viktort és általában véve mindenkit, aki a Fidesz–KDNP köréhez tartozik. Ez az elementáris, olykor egészen mellbevágó fenyegetésekben testet öltő gyűlölet önmagában nem elég ahhoz, hogy vele hidat építsenek a gyűlölködők közé. A gyűlölet ugyanis elidegenít. Sarat dobálni, köveket hajigálni, vagy éppen füttyögni ugyan lehet csoportosan, de az ilyen emberekből soha nem lesz közösség, mert ahhoz közös eszmény szükségeltetik.

De az elvitathatatlan, hogy vannak korok és helyzetek, amikor a tömegek üdvözlik a gyűlölet prédikátorait. Akik a szépelgő Vonánál őszintébben mondják ki ugyanazt: „Nem kell az USA-ig mennünk, hogy lássuk, hogyan akarják egyesek a nyugati országokban visszaforgatni a szabadság és a demokrácia kerekét. Nézzetek Törökországra, nézzetek Magyarországra, nézzetek Lengyelországra. Támadják a médiát, az ellenzéket elnyomják, a művészeket ellehetetlenítik…”

Igen, ezek a német SPD százszázalékos többséggel megválasztott elnökének, Martin Schulznak a szavai. Aki nem kertelt, amikor rólunk beszélt: „pártunk elnökeként hozzátenném, hogy minden itt lévő nevében kimondhatom: ti, a szabadság és a demokrácia ellenségei, akik mindennap egy picit több tabut akartok megtörni, ti, akik mindennap egy picit szemtelenebbek vagytok a demokráciánkkal szemben, nektek az SPD a legelszántabb ellenségetek.”

Visszaforgatni a szabadság és a demokrácia kerekét? Ezt egy gyógyult alkoholista, egy idült szocialista vágja a fejünkhöz, akinek magyar elvtársai, amikor hatalmon voltak, a rendőröket ártatlan polgárokra uszították? Akiknek uralkodása alatt a négyes metró építésekor százmilliárdok tűntek el? Hogy mi mindennap szemtelenebbek vagyunk? És az SPD a legelszántabb ellenségünk? Hol vagyunk? És mikor?

Hogy támadjuk a médiát? Nem épp fordítva van? Az új amerikai elnök, mint egy bebörtönzött polgárjogi harcos, naponta rövid üzenetekben (lásd: Twitter) értesíti a világot, hogy az amerikai liberális média hazugságával szemben mi a valóság náluk. Egy példa a napokból: „Ellentétben azzal, amit a HAZUG HÍREKBŐL hallottak, roppant értékes találkozóm volt a német kancellárral, Angela Merkellel…” Nem az a világ szégyene, hogy Trump elnöknek így kell üzenni?

Ne legyenek illúzióink. A baloldal a bolsevik forradalom óta eltelt száz évben megtanulta a hatalomszerzés és a hatalom megtartása technikáját, de erkölcstanból megbukott. A mai szocialisták éppen olyan gátlástalanul hazudnak, és éppen olyan gyilkos szándékokat rejtegetnek, mint elődeik. Ők mondták, jó, ha tudjuk: ellenségek vagyunk.