Simicska tanácstalan árvái

„Ne a tükröd okold, ha a képed ferde” – juthat eszünkbe Gogol gondolata, ha ellenzéki politikusok és közéleti személyiségek magyarázatait olvassuk azzal kapcsolatban, miért is nyert áprilisban újra kétharmaddal a Fidesz, miért csökken az ellenzéki pártok támogatottsága azóta is, vagy éppen miért nincsenek kormánybuktató gigatüntetések.

Múlt héten például a 168 Óra készített „tegeződős interjút” a Simicska-tévéből még májusban elküldött Veiszer Alindával, és a közmédia kapcsán az újságíró arra volt kíváncsi, vajon miért nem zavarja a közönséget, „hogy a pénzén propagandagyárat működtetnek”.

„De hát miért állt ki a közönség az utóbbi években? Hogy ne legyen netadó. Négyszáz forintért. Semmilyen alapelvért, sem a szólásszabadságért, sem a sajtószabadságért, sem a vallásszabadságért. Ezek nem fontosak” – hangzott a független, objektív és közszolgálati Alinda bölcs válasza.

Most lépjünk túl a szokásos propagandagyárazáson – tudjuk, minden újságíró propagandista, aki nem szidja a kormányt –, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a balliberális újságírás éppen állás nélkül tengődő csillaga – aki ott ragyog valahol közvetlenül Kálmán Olga mellett – úgy véli, a magyar társadalmat semmi más nem érdekli, csak a pénztárcája. Így aztán nem is tud felnőni az olyan szellemi nagyságokhoz, mint például ő, és nem foglalkozik az igazán fontos dolgokkal. Ebből a megközelítésből nézve nem önkritika, hanem a közönség kritikája az is, amikor később arról beszél az interjúban, hogy azért nehéz szélesebb réteghez eljuttatni az üzeneteket, mert „nincs meg a nyelv, nincs meg a képesség kilépni az elefántcsonttoronyból. Pedig ki kell lépni, mert láthatóan nem mi vagyunk az ország.” Tehát szerinte igazából az a baj, hogy az emberek nem értik a cirkalmas körmondatokat és a haladó gondolatokat, ezért a jövőben meg kell próbálni leereszkedni hozzájuk.

Tekinthetnénk mindezt egy sértődött (egyébként a politikai pályával kacérkodó) televíziós útkeresésének, csakhogy láthatóan egyre elterjedtebb ez a társadalmat hibáztató magyarázat. A pártelnöki posztot internetes celebségre – szakszerű kifejezéssel „vloggerségre” – cserélő Vona Gábor például alig egy héttel Veiszer Alinda előtt így fogalmazott a HVG-nek adott interjújában: „A XXI. századi Magyarország általam felvázolt jövőképe az egyetlen NER-rel szembeni, koherens elképzelés volt, még ha nem is sikerült megfelelően kibontani. Ettől azonban még helyesnek gondolom. Azt mondtuk, hogy haladjuk meg a múlt század konfliktusait. Orbán Viktor ugyanis az ellenkezőjét teszi. Ő belakta magát a XX. századba. Csinált egy Horthy-Kádár-koktélt, összerázta, kiöntötte a poharakba, és mindenki talált benne valami finomat. (…) Be kell vallanom, hogy én idealizáltam a magyar társadalmat. A valóság kijózanító volt.”

Szóval, hogy értsük: a XXI. századi Jobbik kiváló programot kínált, ez a szörnyű társadalom viszont ehelyett az elavult Orbán múlt századi „koktélját” választotta. Vona egyébként „új karrierje” első videójában is arról beszélt, hogy „nincs valódi társadalmi igény, valódi társadalmi szándék a demokráciára”, és „az igazi feladat az az, hogy a magyar társadalmat érzékenyítsük, érzékennyé tegyük a demokráciára”.

Bár kétségtelenül megható a két munkanélküli Simicska-árva, Alinda és Gábor egymásra találása, de hadd tegyük tönkre a pillanatot azzal, hogy eláruljuk: nincs jövőjük a közéletben, ha a társadalmat nézik hülyének ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát, és akkor sincs, ha Orbán Viktort tényleg „múlt századi” politikusnak gondolják. Sikeres politikus ugyanis az lehet, aki tudja, mik az emberek valós problémái, előre látja, mik lehetnek az ország előtt álló kihívások, és ezekre képes megoldást felmutatni. Mint ahogy például a migrációs válság kapcsán történt. A magyar miniszterelnök a vezető európai politikusok közül elsőként beszélt nyíltan az újabb kori népvándorlásról és annak veszélyeiről, a kormány pedig az azóta eltelt három és fél évben javaslataival és intézkedéseivel rendre egy lépéssel az unió előtt járt. Valamint a honi ellenzék, illetve az ellenzék szerepét egyre inkább átvevő ellenzéki sajtó előtt. A Veiszer Alinda és Vona Gábor által (is) lenézett társadalom pedig ezt pontosan látta, és áprilisban újabb kétharmaddal jutalmazta.

Lapszám: