Nemrég adták át a híveknek és a lakosoknak – vallásra való tekintet nélkül – Somorja, hajdan dunai kikötőváros Árpád-kori eredetű műemlék templomát, amely 1228-as alapokra épült 1450 körül. Nagy Lajos magyar királysága idején, a magyar birodalom fénykorában. Meglátszik ez a somorjai templomon is. Négyhajós, gótikus, korabeli freskókkal ékesített istenháza, ízig-vérig magyar múltat idéző műemlék. 1920 óta idegen kézben. Hajdanvolt hatalmunkra és gazdagságunkra utal, hogy egy tényleg pöttömnyi városka temploma jóval nagyobb település díszére is válhatna, de hát ilyesféle történelmi emlékekkel tele van a Felvidék, a Kárpátalja, Erdély, még Délvidék is, hogy Várvidéket ne is emlegessük. A restaurált, javított, helyreállított templom ünnepélyes átadásának a ceremóniáján részt vett a magyar kormány küldöttsége is. Az állam ugyanis komoly pénzösszeggel járult hozzá a munkálatokhoz, s a miniszterelnök-helyettes megígérte: a Felvidék egymilliárd forintot kap a jövőben az őslakosok és történelmi emlékeik megmaradásához.

Mielőtt bármit írok tovább, előre kell bocsátanom, hogy a térség (ha tetszik az egész Kárpát-medence, vagy még inkább a visegrádi négyek, vagyis Közép-Európa múltat fölhánytorgató ellenségeskedése helyett) békés közreműködésére volna szükség, a jelenlegi fenyegető fordulatok miatt. De azért a nemzeti öntudatról, a történelmi tényekről nem mondhatunk le, mert ha mégis, akkor meg minek a béke és az összefogás?

Higgadtan, józanul meg kell találni az értelmes középutat. A szlovákoknak végre föl kell hagyniok a magyargyűlölettel, a múlthamisítással, annál is inkább, mert alig él szlovák család, amely tagjaiban bőségesen ne csordogálna magyar vér, s a legjobb magyarok között is akad száz százalékig tót származás. Kérem szépen. Hát nem lehet ezt végre tudomásul venni és fölhagyni az acsarkodással?

A mérhetetlenül aljas trianoni béke leválasztotta Magyarországról a Magyar Királyság eredetileg jogfolytonos területeit, Várvidéket, Felvidéket, Bácskát, Bánságot, Kárpátalját és az erdélyi magyar fejedelemséget. Jobbára csak a 150 éves török uralomban lepusztított ország középső része maradt meg. Ilyen formán értékeink és műemlékeink kilencven százaléka is idegen – hanyag – kézre került. De nemcsak a mi értékeink. A szászoké, a sváboké is. A Felvidéken manapság műemléki szenzáció az úgynevezett gótikus út, részben magyar, túlnyomórészt szász műemlék városok, amelyeket! az 1945 után kiüldözött őshonos szászok (1241 után telepedtek ide) építettek, és 1990 után múltjuk iránti megbecsülésből Németországból finanszírozták renoválásukat. (1988-ban én adtam ki a „Szepességi avagy a lőcsei krónikát”, mint Kárpát-medencei ősi szász emléket, Póka Endre – tisztelet emlékének – fordította, mert már csak ő értette ezt az archaikus németet.)

A konzervatív, nemzeti elkötelezett pártoknak és kormányoknak kötelező föladatuk nemcsak az elszakított területek, szórványban élő magyarságának támogatása, megmentése, hanem műemlékeinek gondozása is. Ami maga a pofátlan őrület: hogy nem az gondozza, akinek haszna van belőle, sőt olykor még ki is sajátítja. Ezt a mentő nemzeti föladatot az Orbán-kormány végzi el először kilencven éve tisztességesen. Lehet nem szeretni, sőt szidni Orbán Viktort is, a kormányt is, a Fideszt is, ha valakinek erre van gusztusa, de azt el nem ismerni, hogy heroikusan küzd a magyarság megmaradásáért és értékeinek megbecsüléséért, az bizony saját ürülékében dagonyázó disznósegg-fejűség.