A szürke zsezséről olvasgattam: „A szürke zsezse a zsezséhez meglehetősen hasonló külsejű madár, attól valamivel világosabb, szürkébb színezetű. Ahol élőhelyük átfedi egymást, ott a két faj gyakran egy csapatban is megfigyelhető. Két magyarországi előfordulása ismert még a XIX. század végéről, illetve további kettő a múlt századból. Tápláléka megegyezik a zsezse táplálékával.”

A Magyar Madártani Egyesület (MME) oldalán találtam mindezt. Ez csak természetes. Hol másutt? Kultúrember a Magyar Madártani Egyesület oldalát böngészi a reggeli kávéhoz. (Bocsánat, mindjárt ki is javítom magam. A Magyar Madártani Egyesület pontos megnevezése: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, csak a cégérükbe ez már nem fért bele, ezért a logójuk pusztán MME. Ezt fontosnak tartottam megemlíteni, mert a szakértés úgy szakértés, ha minden részletre kiterjedő és alapos!)

Ez már döfi! – állapítottam meg. Mennyire kell megszállottnak lenni ahhoz, hogy négy, vagyis 4 darab előfordulást számontarts? Egyet láttak a kiegyezéskor, egyet 1890-ben, meg még kettőt az 1970-es években, de cikk születik róla, s számontartják, mert bármikor erre járhat öt percre.

Erről beugrott egy írás az Érem magazinból. Az Anjou Mária-ezüstdénárokról volt valami szakértés, mely így kezdődött. „Tovább nem tartható fenn az az állapot, miszerint…” Az állapot, ami nem tartható fenn, annyit jelent, hogy az egyik Mária-dénárnál találtak pár darab eltérő verettípust, s aki kicsit is foglalkozott ilyesmivel, tudja, hogy az eltérés egy vereten belül annyi, hogy a félgrammos pénzecske hátoldalán az alig kivehető pötty alig kivehetően különbözik. „Tovább nem tartható fenn.” Tetszett.

Pista barátom a Beatrice amatőr felvételeit gyűjtötte a 80-as években. A Nem kell! c. számnak 64 verziója volt meg neki kazettán, melyek semmiben nem különböztek, csupán a felkonferáló szöveget Feró mindegyik alkalommal kicsit másképp mondta.

Kedvelem az ilyen jellegű fontoskodást. Lássuk be, van benne valami megkapó.