Tegnap a buszon láttam egy haladó szellemiségű párt. Nem nagy történet, de ha van kis idejük, elmesélem.

A 107-es buszon történt, ami jó kis járat. Hamar bevisz Palotáról a városba. Az ember csak felül, fog egy könyvet, belemélyed, a plebst már nem is kell észrevennie, és mire a harmadik Csathó Kálmán-elbeszélés végére jut – merem ajánlani az urat –, már bent is van a Ferenciek terén.

Amikor volt a nagy migráns cécó a Keletinél, kétnaponta mentem nézelődni, szemlélni a multikulti áldásait, figyelni a különös, barbár létformákat. Csak felültem és hopp, már ott is voltam. Olyan volt, mintha az állatkertbe menne az ember, csak olcsóbb. Bár kétségkívül ijesztőbb látványosság az ilyesmi. És sör- meg perecárusok sem voltak arrafelé. Ellentétben a kosszal.

Na, de vissza a haladó szellemiségű párhoz. A férfi kimondottan ellenszenves volt. Nagyon hangosan beszélt. Aztán amikor szálltak le, akkor fordultak felém. A férfi egyik mellén egy „nolimpia”, a másikon egy „mo” kitűző volt.

De komolyan, valaki ilyet kirak magára? Kínos. Szerintem együttest kitenni is az felnőtt fejjel, nem ilyet.

Jó, a mai férfiak nem tudnak felnőni, és ötvenesek is hordanak pólót meg gázálarctáskát is, amit én nyolcévesen a nagyobbaknál láttam, és Piramis volt ráírva, meg Beatrice. Aztán én is használtam a gimnáziumban, csak akkor már Judas Priest volt ráírva. Ma is látom olykor a buszon, de már nem tudom sajnos elolvasni, hogy mi van ráfirkálva. Ezeket a mai black metal bandákat nem lehet elolvasni, mert olyan a logójuk, mint a pókháló. A Judas Priest cakkozása még viszonylag egyszerű volt.

Szóval a nolimpiás fickó. Mindkét keze tele volt szatyrokkal. A szatyrok zörögtek.

Észrevették már, hogy a szatyrosság az voltaképp egy életforma? Egy életstílus? Nem tudom, de engem a sok szatyorral zörgők taszítanak. És mindig találok bennük valami devianciát. Ahogy most is. Minden mindennel összefügg ugyebár. Ennyit buszos kalandjaimról.