A két férfi hosszasan figyelte a menekülttábor étkezdéjében tülekedőket. Egyikük csalódottan állapította meg:

– Itt a táborban nagyon kevés a nő.

– Már én is észrevettem. Útközben is alig láttam lányokat.

– Az utcán viszont rengeteg van.

– Ezekre a sápadt helybéliekre gondolsz?

– Ezentúl ezekre kell fanyalodnunk. Na gyere, kérjünk tanácsot.

Az önkéntes, aki a menekültek lelki problémáival foglalkozott, megértéssel fogadta a két fiatalember magánéleti természetű siránkozását. Megadta egy bevándorlók ellátására alakult szervezet címét.

A városi irodában csinos, fiatal nő zöldséges kuszkusszal kínálta őket, miközben végighallgatta a panaszaikat.

– Ez valóban figyelemre méltó – állapította meg. – Érthető, ha vágynak a női ölelésre, hiszen már régen nem volt benne részük.

– Ugye, mi is ezt mondjuk – bizonygatták. – Tudna rá valamilyen megoldást?

– Hát persze. Az európai nők szeretik a romantikát. A kedves szavakat, becézgetést, ha elmondják nekik, milyen szépek. Majd segítek bizonyos kifejezések megtanításával.

– Azt nagyon megköszönjük – felelték lelkesen.

– Érdemes udvarolni nekik, virágot venni vagy elvinni őket moziba, színházba, táncolni. Az európai nők szeretnek táncolni, de ez a sok kretén európai fiú nem viszi el őket.

– Ó, az ostobák! – sóhajtott a két bevándorló.

– Gyertyafényes vacsora, sok bók, tapintat… Esetleg írhatnak szerelmes verset, vehetnek fagylaltot vagy süteményt… Ezek elsajátíthatók, s így előbb-utóbb bizonyára sikert érnek el egy helyes kis német nőnél is.

A két férfi bólogatott, megköszönték a tanácsokat, és kimentek az épületből. Az utcán aztán megálltak, szemben a bejárattal, és várták, hogy az önkéntes mikor megy haza.

– Szerinted igaza van a csajnak ezzel a sok baromsággal? Virág meg mozi!

– Ugyan már, még rendes kuszkuszt sem tud főzni. Kár lenne vesződni ennyi felesleges marhasággal. Este elkapjuk, megerőszakoljuk, aztán bedobjuk a folyóba. Ez sokkal életszerűbb.

– Nézd, már jön is.