Civil szervezetek, történészek, hagyományőrzők elhatározták, hogy szobrot állítanak Tohonya Jenőnek, a falu nagy szülöttének. Izgatottan készülődtek az avatásra, már állt a talapzat, rajta a lepellel takart műalkotás, amikor megjelent az első cikk arról, hogy bajok vannak Tohonya nézeteivel. Nofene, csodálkoztak a helybéliek. Tohonyát igazán szerették a környéken. Sokan együtt fociztak vele, látták végigsétálni a főutcán, galambokat etetni az Érces patak partján.

Az egyik internetes portál rukkolt elő a váddal, a dehonesztáló, cáfolhatatlan ténnyel: Tohonya nem az MTK-nak drukkolt.

– Ez is szempont? – csodálkozott a szobor­állító alapítvány kuratóriumának elnöke.

Márpedig a visszajelzésekből egyértelműen kirajzolódott: ezentúl csak MTK-szurkolókról lehet köztéri alkotásokkal megemlékezni.

– Egyszer s mindenkorra véget kell vetni annak a világnak – írta Várkonyi Tibor a Népszavában –, amikor Fradi-híveknek monumentális emlékműveket emelnek.

– Hiszen nem is emiatt… – védte a mundér becsületét a kuratóriumi elnök. – Fáradhatatlanul dolgozott a faluért, öreg néniket látogatott, verset olvasott az óvodásoknak.

– Kétségkívül tudunk olyan esetekről – nyilatkozta Ungváry Krisztián történész –, amikor Fradi-drukkerek is megsimogatták MTK-s kissrácok buksiját, netán egyéb hazafias tettet vittek végbe. Mindazonáltal amíg nem áll minden MTK-drukkernek szobra, korai volna a tohonyákat felmagasztalni.

A falu vezetése mégis úgy határozott, leleplezik az alkotást; szólássszabadság van, mindenki mondhat, amit akar, de ha a közösség tohonyista, akkor joga van ezt kinyilvánítani.

Az ünnepélyes avatást tüntetők fütyüléssel, kiabálással, korbácsok lóbálásával és könnygázgránátokkal megakadályozták. A nemzetközi sajtó sem hagyta szó nélkül ezt a barbár incidenst, tudniillik azt, hogy már megint egy Fradi-drukkernek akarnak szobrot állítani. Erre a bizottság is visszakozott. Kicsit szégyellték, hogy ez maguktól előbb nem jutott eszükbe, de most már mindent értenek.