Lakitelek hungarikum. Szellemi Ópusztaszer. A kommunizmus utáni korszak nemzeti lelkiismerete, oroszlánrészt vállalt az idegen elnyomás marta lelki sérülések gyógyításából. Akit arra érdemesnek találnak, annak szobrot állítanak, a magyarság különleges kortárs értékének, annak, akire oda kell és oda kellett figyelni. Most Szíj Rezső protestáns lelkész szobrát avatták föl, születésének századik esztendejében. A protestáns jelző minősítés is. Egész életében tiltakozott, protestált sunyanc alakoncok nemzetet bomlasztó titkos féregrágcsá­lá­sai ellen.

Polihisztor volt, történe­lem­től irodalomig, sport-szo­ciográfiától a helytörténetig és a képzőművészettől a könyv­művészetig, az értékmentő műgyüjtésig a valóságban is realizálta nemzetmentő el­mé­leteit, megvalósította el­vont eszméit. És ne szégyell­jük megvallani, a lakiteleki nemzeti értékmentő szellemiség az ő példájából táplálkozik még ma is.

Hely hiánya miatt Szíj Rezső széles körű gondolataiból most csak hármat emelek ki. Mindenekelőtt a „hasznos hazafiság” lényegét tekintve nemzetmentő alaptézisét. Őszerinte hazafi az, aki ténylegesen, tettlegesen használ népének. Aki nemcsak száját pengetve prünnyög, pesszimistán óbégat, kilátástalankodik, reménytelenkedik Trianont körülkoslatva, hanem cselekszik. Megteremti a határokon átívelő össznemzetet. És ezt hirdette és cselekedte már a lakiteleki sátor fölállítása előtt, a bágyadozó szocializmus uralma idején. Szóban is ezt tanította környezetének, tettekben pedig járta az elszakított területek szórványmagyarságát, személyesen vitte az elfeledett, de üldözött magyaroknak a „jó hírt”, a reményt és a nemzeti önbecsülést. Annak ellenére merészelte ezt cselekedni, hogy 1956-os szabadságharcos múltjáért meghurcolták és megfigyelték. A gyávincák pedig nem mertek melléállni hatalomtól való félelmükben.

Hazafiságának másik sarktétele: a magyarnak nincs veszélyérzete, az őt sújtó balsors ellenére sem. E könnyelmű magatartással ellentétként párosul hamis alapokra épített pesszimizmusa. Szíj Rezső nem hitt a magyar balsorsban. Nem volt pesszimista. Azt vallotta: a nemzeti pesszimizmus kiszolgáltatottá nyomorítja a magyart a máskülönben minden népet fenyegető sátánnak. Holott a görög származású antiochiai Lukács evangelista közvetítette Jézus Krisztus üzenetét: „Én pedig könyörögtem éretted, hogy el ne FOGYATKOZZÉK A TE hited.” A magyarságra vonatkoztatva az evangéliumi üzenetet mindig szorgalmazta, hogy el ne fogyatkozzék a magyarság önmagába vetett hite, önbizalma, önbecsülése. Mert őszerinte nemzetünk ellenségei elsősorban lélekben igyekeznek megtörni bennünket, meghamisítva történelmünket, nivellálva nemzeti értékeinket. Szíj Rezső egész életében népbetegséggé vált kishitűségünk ellen küzdött. És ezt örökölte tőle Lakitelek szellemisége is.

Nemzeti optimizmusát történelmünk helytálló értelmezésével erősítette meg. Mindenekelőtt azzal, hogy évezredek alatt egyedül mi maradtunk meg a Kárpát-medencében. Avarok, gótok, frankok és más nációk elenyésztek. A másik ok az optimizmusra, hogy szörnyű csapások ellenére is mindig talpra álltunk. A tatárjárás után Európa meghatározó nemzetévé váltunk, az elképesztő oszmán túlerő elmúltán, a harcokban és a genocídiumokban félig kiirtott nemzet talpra állt, két pogány között is megmaradt, sőt vesztes csatákból is győztesen került ki. A nagymajtényi sík után győztes szatmári béke, a világosi fegyverletétel után 1867 és óriási fölvirágzás következett. Csak a vakított magyar nem veszi ezt észre. És Trianon szinte biztos nemzethalálából végtag nélküli csonk teljes életre támad és az 1945 utáni külső és belső ellenség összefogása ellenére is életképesek maradtunk. Tudtunk 1956-ot csinálni és túléltük az 1989 utáni neoliberális kútmérgezést. Bizonyítva Szíj Rezső nemzetbe vetett hitét.