Sz. Lajos az esti tájban gyönyörködött, amikor egy szúnyog rászállt a nyakára, és megcsípte. „Az apád istállóját!” kiáltással rácsapott, majd zsebkendőjével letörölte a véres maradványokat. Szerencsétlenségére a jelenetnek szemtanúja volt XY, az Arany Ízeltláb állatvédő egyesület aktivistája, aki a rémtett láttán bemászott a kerítésen, kikapta Lajos kezéből a bűnjelnek számító zsebkendőt, a tettest pedig feljelentette állatkínzásért. Az ügyből jókora per kerekedett, sztárügyvédek vonultak fel mindkét oldalon.

– Sz. Lajos, ez a brutális, beteg személyiség – dörögte az ügyész – elpusztított egy apró állatot, kioltott egy megismételhetetlen életet.

– Hiszen a szúnyog megcsípte – kiáltott közbe Sz. Lajos hitvese.

– Nem volt arányos a reakciója! – rázta mutatóujját a jog éber őre a hallgatóság felé. – Neki ez csak egy kis kellemetlenséget okozott, a szúnyog azonban az életével fizetett. A vádlott azzal próbált érvelni, hogy az ember fontosabb. Na de miféle rasszizmus ez? A fajok közötti egyenlőség eszméjének rút megcsúfolása!

– És ha önvédelem volt? – kottyantott közbe az ügyvéd. – Mi van, ha a szúnyog maláriát vagy más halálos kórt terjesztett?

– Megvizsgálták a zsebkendőn talált vért – lobogtatott az ügyész egy papírt. – Nem volt fertőzött. Ám ha az is lett volna, a szúnyog akaratlanul adja tovább a betegséget, míg Lajos megfontoltan, szánt szándékkal ölt. Kiontotta egy ártatlan állat vérét!

– Azt mondja, megvizsgálták a zsebkendőn lévő vért? – ugrott fel izgatottan az ügyvéd. – És megállapították, hogy kié?

– Természetesen Sz. Lajosé.

– Ezek szerint védencem nem a szúnyog vérét ontotta, amikor agyoncsapta a csöppnyi ízeltlábút, hanem a sajátját. Ebben az esetben öngyilkossági kísérletről beszélhetünk, azt pedig nem bünteti a törvény.

A bíró összeráncolt homlokkal hallgatta az érvelést.

– Ezúttal kibújtak a felelősségre vonás alól – mondta kelletlenül. – De legközelebb jobbat találjanak ki.