Jelenlegi hely

A támogatás mint olyan

Bencsik András
Bencsik András képe

„A választások utáni német–francia politikai vezetésű EU-ban remélhetőleg meglesz a szándék az integráció elmélyítésére, és az illiberális/autokrata országok politikai változásának támogatására” – írta a Népszavában Lengyel László közgazdász, az Ember, Akinek Még Véletlenül Sem Sikerült Eltalálni Soha, Hogy Mi Lesz Holnap. Lengyel László az őszinte szavak embere: „Ha az európai vezetők a magyar választást európai választásnak is tekintik, és annak fogják tekinteni, akkor politikai és anyagi támogatást nyújtanak egy Európa-párti demokratikus ellenzéknek.”

Ezek volnának ők: Gyurcsány az ő különös népével, Botka az ő különös karóráival, az ápolt szemöldökű Vona Gábor úgy is mint Simicska Lajos ölebe, a nagyeszű Szél Bernadett, a kifinomult Szanyi kapitány, Juhász Péter fűtermesztési szakértő és a többiek. Ők volnának itt a demokratikus ellenzék. Ki ne felejtsük belőlük a momentumos gyerekeket, akik olyan tehetségesen megbuktatták Magyarország olimpiai pályázatát. Ők aztán tényleg egészen különlegesen demokratikusak.

Ezt a csapatot kéne benyomni a parlamentbe a bölcs Lengyel László szerint, de lehetőleg úgy, hogy mindjárt kormányra is kerülhessenek. A közgazdász szerint ez nem nehéz. Annyi az egész, hogy az EU úgymond német–francia többségű vezetése ügyesen megtámogatja Magyarország politikai változását. Ezt a kívülről jövő megtámogatást Lengyel László közgazdász bizonyára jól ismeri, hiszen 1950-ben születvén már eszmélő ifjú kellett legyen az 1968-as prágai tavasz idején, amikor a baráti szocialista országok vezetése, élükön a szovjet vezetőkkel, olyan sikeresen elmélyítették az integrációt a Varsói Szerződés hathatós közreműködésével, hogy csak úgy dübörögtek a testvéri tankok Prága macskaköves utcáin.

A módszerek talán változnak, olykor finomodnak, máskor meg durvulnak, mint például 2014-ben Kijevben, de a lényeg mit sem változik. Ha egy baloldalinak nem tetszik, hogy a nép túlnyomó többsége következetesen és makacsul azokat támogatja, akik jót tesznek neki, akik nem engedik sem eladósítani, sem idegenekkel elárasztani, sem elnépteleníteni az országot, egyszóval a maguk útját akarják járni, akkor képzeletbeli fegyverükhöz kapnak és gyilkolni szeretnének.

A „politikai változások” kierőltetése ugyanis jogállamban választások útján történik. A többség leszavazza, vagyis megbuktatja a neki nem tetsző kormányt, és azt az erőt emeli hatalomra a szavazataival, amitől a változást reméli: „kis különbség, kis változás, nagy különbség, nagy változás”… ahogy például 2010-ben történt minálunk.

Ehhez persze program, és ami még fontosabb, hitel kell. Mármint hitel a társadalom szemében, hogy az emberek bízzanak a nekik adott ígéretekben. Lengyel László azonban alighanem úgy gondolja, nem érdemes az ostoba, befolyásolható néppel bíbelődni. Számára a hitel közgazdasági fogalom, szebben mondva, pénzügyi támogatás, amit majd a győztesek utóbb hálásan visszafizetnek az adófizető állampolgárok kárára, ha kormányra kerültek.

Átlátszó szavak, átlátszó stratégia: politikai blokád alá venni ezt a rettenetes, illiberális Magyarországot, fenyegetéssel, pénzzel, vesztegetéssel, rágalmakkal és minden egyéb eszközzel megakadályozni, hogy a választói akarat harmadszorra is azokat emelje hatalomba, akikben jó okkal megbízik, rákényszeríteni a többségre a kisebbség akaratát a külső nyomás (erőszak) alkalmazásával, és elfoglalni a hatalmat. És aztán rabolni, rabolni…