Társadalmi nemek nem léteznek

A haladó értelmiség és a hozzájuk csatlakozó „bezzegkonzervatívok” újabb hihetetlenül fontos témát találtak maguknak a minap, amin természetesen hosszas publicisztikákban siránkozhattak az elmúlt napokban. Ez pedig nem más, mint a genderszak megszüntetése. A körúton belüli liberális értelmiség és a polgári oldalnak hátat fordító médiamunkások nagy része 2018 augusztusában éppen a társadalmi nemek tudománya (bármit is jelentsen ez) egyetemi akkreditációjának visszavonásában látja a demokrácia lebontását.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Talán kezdjük azzal, hogy mit is jelent ez az úgynevezett gender studies, magyarul társadalmi nemek tudománya (sic). Miután a progresszív (értsd: kommunista) forradalmi mozgalmak sikeresen fordították szembe a nőket a férfiakkal a feminizmus propagálásával, a homoszexuálisokat a heterókkal az azonos neműek házasságának erőltetésével, találniuk kellett egy újabb, valóságosnak nehezen mondható problémakört, amivel áldozatokat lehet kreálni, akiket majd ők jól felszabadítanak. Ezek pedig a normálistól eltérő nemű emberek. Már ha léteznének ilyenek egyáltalán. Mi, akik a józan ész alapján gondolkodunk, pontosan tudjuk, hogy összesen két darab nem létezik: férfi és nő. Ennek megállapításához pedig csupán a biológiát kell segítségül hívnunk, amely alapján a két nem közötti különbség ránézésre megállapítható.

Természetesen léteznek sorstragédiák, születési rendellenességek, mentális zavarok, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a „társadalmi nemek” kérdéskörét vitatjuk meg, ugyanakkor fontos aláhúzni: attól, hogy egy férfi úgy érzi, hogy női testben él (vagy fordítva), az még egyáltalán nem normális, pláne nem a társadalom által kreált hókuszpókusz. Ráadásul a fenti példa csak egy volt az állítólag létező 72-73 társadalmi nem közül. Persze a gender „szakemberek” hétről hétre bővítik a nem létező nemek számát. Ugye érezzük, hogy ez mennyire abszurd?

A nyugati világ liberális szegletében a társadalmi nemek erőltetése a biológiai nemekkel szemben, úgy tűnik, győzelemre áll. Ennek az ideológiának köszönhetjük, hogy a szélsőségesen baloldali Obama-kormányzat alatt szövetségi szinten szabályozták az Egyesült Államokban a nyilvános illemhelyek használatát, vagyis azt, hogy tilos a közintézményekben férfi és női mosdót kijelölni, mert az diszkriminatív volna. Néhány állam kormányzója ellenállt Obama elmebajának, aminek persze meg is lett az eredménye, a hollywoodi szélsőbalos színész és zenész „elit” sorra mondta le az adott államban a fellépéseit, filmbemutatóit. Értik, ugye? Azért, mert az állam kormányzója ragaszkodott a férfi és női megkülönböztetéshez a mellékhelyiségek esetében. Agyrém. Hál’ istennek és az amerikai választóknak, két éve már nem Obamának, hanem Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét, aki a „vécébotrányt” rövid úton rendezte, és visszatért a normalitáshoz.

Azonban a liberális mintaállamban, Justin Trudeau Kanadájában és a nyugati világ egyetemi szférájában sajnos továbbra is tombol a genderőrület. A diákok követelik tanáraiktól, hogy az angol nyelvben ismert és használt két nemen kívül (he, she) egy harmadik nemet kreáljanak azok számára, akik sem férfinak, sem nőnek nem érzik magukat. Ezért képesek a progresszív diákok tüntetéseket szervezni az egyetemi kampuszokon és az ellenálló oktató kirúgását követelni. Kanadában, Ontario államban pedig olyan jogszabályt fogadott el az állami törvényhozás, amely alapján egy kiskorú gyermeket a gyámhivatal elvehet a családjától pusztán azért, mert a család a kisfiút fiúnak, a kislányt pedig lánynak neveli. Persze ehhez az is kell, hogy a kisgyerek lánytestben élő fiúnak vagy fiútestben élő lánynak érezze magát.

A legrosszabb totális diktatúra felé rohan a nyugati világ liberális része, nem létező nemeket kreálnak, és ezek alapján már gyerekeket is képesek elszakítani a családjuktól csak azért, mert a család normális, és nem hajlandó fejet hajtani a beteges ideológia előtt. Nincs új a nap alatt, a szélsőbaloldali ideológiák végső soron mindig erőszakhoz folyamodtak. A XX. században a Szovjetunióban és érdekszférájában tapasztalhattuk ezt, a XXI. században, úgy tűnik, Kanada a kommunista éltanuló, amiért a kormányrúd közelébe engedtek egy jól fésült snowboardoktatót, aki krokodilkönnyek hullajtása közepette búcsúztatta a tömeggyilkos kommunista Fidel Castrót.

Na, de térjünk vissza a társadalmi nemekhez és a magyar haladók sivalkodásához. A társadalmi nemek ideológiája ugyanannak – az Európában és Észak-Amerikában jelen lévő – családromboló lobbinak a terméke, amelyik számos nyugati országra ráerőszakolta a homoszexuális házasságot, és az LMBTQXYZ-propagandát a popkultúra fősodrává tette. 1968-ban Vörös Daniék (Cohn-Bendit mozgalmi neve) Párizsban nemet mondtak Istenre, a családra és a nemzetre – persze Cohn-Bendit maga párhuzamosan igent mondott a pedofíliára is. A liberálisok főpapjai ugyanis ilyenek. A ’68-asok mesterterve sok tekintetben sikereket ért el. Európa nagy részén ugyanis a keresztény hitet sikerült háttérbe szorítani, pedig Európának vallásos keresztény emberek nélkül nincs semmi értelme.

Sikerült a családok nemzetmegtartó erejét is szépen elsorvasztani. Hiszen ma már természetes a homoszexualitás, az azonos neműek házassága, a válások száma az egekbe szökött, a gyermekvállalási hajlandóság pedig Nyugat-Európa egyes részein a nulla felé közelít. A párizsi és berlini vörös terroristák, akik a ’60-as évek végén rendőrökre támadtak kövekkel és egyéb eszközökkel, most a nemzetek felszámolását erőltetik, és Európai Egyesült Államokról ábrándoznak annak érdekében, hogy a nemzeteket is végleg fel tudják számolni.

A fenti hármasnak egyértelmű és elválaszthatatlan része a genderstudies. A társadalmi nemek tudománnyá emelésével a nyugati világ egy bizonyos részén kanonizáltak egy beteges ideológiát. Mert ha egyetemen oktatnak valamit, akkor nyilván komoly tudományos alapjai lehetnek, nem? Hát nem. A marxizmus-leninizmust is oktatták felsőoktatási intézményekben, mégsem volt soha tudomány, csupán egy tömeggyilkos ideológia elméleti megalapozása.

A társadalmi nemeknek semmi köze nincs a tudományhoz, ugyanis nem léteznek. A történelem szemétdombjára való egyik ideológia mellékterméke csupán. A magyar kormány pedig nagyon is jól teszi, hogy ennek a beteges ideológiának nem enged teret a magyar felsőoktatásban. A liberális médiamunkások siránkozásán nyilvánvalóan nem lepődünk meg, számukra minden egyes kormányzati döntés a demokrácia aláásása. Ők akkor lennének boldogok, ha kötelező lenne a homoszexualitás, és milliószámra érkeznének illegális bevándorlók, akikkel együtt lehet drogozni a közforgalom elől elzárt Szabadság hídon. De a magukat konzervatívnak tartó, egykor a kormánypártokat támogató értelmiségiek nyafogása egyszerűen érthetetlen. Ha ők valóban konzervatívok és családpártiak lennének, akkor a genderstudies blokkolása örömünnep lenne számukra. Ugyanis egy család- és hagyományellenes ideológia terjedésének akadályozásáról van szó.

Ha jóindulatúak vagyunk, azt feltételezzük, hogy „bezzegkonzervatívjaink” nincsenek tisztában a társadalmi nemek fogalmával, és csak ezért féltik az egyetemi autonómiát. Ha kevésbé vagyunk jóindulatúak – félek, ez áll közelebb a valósághoz –, akkor viszont a fenti urak és a hölgyek sosem voltak igazán család- és hagyománypártiak, mindig is fontosabb volt a liberális kánonhoz történő elvtelen törleszkedés. Lényegében mindegy, melyik feltételezés áll közelebb a valósághoz, nem a liberális és „bezzegkonzervatív” megmondóemberek döntésén fog múlni, hogy milyen életellenes ideológiának szab gátat az oktatási kormányzat.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója

 

Lapszám: