Sok pozitív emlékem ugyan nincs róla, de ideje bevallanom, hogy középiskolai éveimet a Teleki Blanka Gimnáziumban töltöttem. Ennek mostani igazgatója a lánglelkű forradalmár, a hajdani ifjúszocialista Pukli István. Az Erzsébet Nőiskola jogutódjaként a Teleki egy kicsit afféle lesajnált kistestvérként létezett a két nagy zuglói intézmény (Radnóti, Szent István Gimnázium) mellett. A négy esztendő alatt, míg oda jártam, nem találkoztam karizmatikus tanárokkal, életre szóló élményeket sem nagyon szereztem. Azóta sem sokat szerepelt a hírekben nagyszerű eredményeivel vagy jeles diákjaival. (Leszámítva talán a sportriporter Faragó Ricsit, akivel anno tornaórán még egymás ellen fociztunk.)

A pedagógustüntetésen feltűnt egy fiatal diákolimpikon (ő nem telekis, kései névrokona a Habsburg-párti politikusnak, akit Báthory 1571-ben legyőzött); bátran megmondta a frankót a diktatórikus kormány szemébe, este pedig már az ATV-ben magyarázott. Mi 1986. március 15-én nem kihangosított emelvényről szónokoltunk, hanem a rendőrök elől futottunk. A Batthyány téren mellettem rángatták a földön Keszthelyi Zsoltot (aki szolgálatmegtagadásért később az utolsó politikai fogoly volt), engem két rendőr fogott le hátulról; épp elmúltam 18 éves, átfutott agyamon az előző napi fejtágító, amit egy ávós tartott az iskolában, miszerint ügyeljünk arra, mit teszünk másnap, mert nagykorúként akár be is csukhatnak. A rendőrök elvették a személyiket (nem igazoltattak, egyszerűen elvették), majd megküldték az iskolának. Este nem a tévében nyilatkoztunk róla, hanem arról elmélkedtünk, vajon mehetünk-e ezek után egyetemre.

Az igazgató néhány nap múlva hívatta az érintetteket, és szó nélkül kiosztotta a személyiket. Pedig akkoriban a hatalom nem az ellentüntetőket óvta a kormánypártiaktól. Elvárták a gimnázium vezetőjétől a kemény megtorlást a renitensekkel szemben. De senkinek sem esett bántódása. A Telekinek az az igazgatója valóban bátor tettet vitt végbe. Wesselényi Albertnek hívták. Nyugodjék békében.