Friederike Beck könyvének ismertetése

Folytassuk azzal az alfejezettel, amely azt mutatja be, hogy a nyugati hatalmak miként pusztítják el az életkörülményeket Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Ott fejeztük be, hogy 2013. július 11-én a berlini kormány egy „összekötő irodát” állított fel a szíriai forradalmi és ellenzéki erők nemzeti koalíciója számára. Ezt mind az EU, mind pedig „a szíriai nép barátainak” úgynevezett csoportja a szí­riai nép legitim képviselőjének fogadta el.

Nemzetközi partnereivel közösen Németország megindult, hogy a szíriai „Nemzeti Koalíció” intézményi felépítését és belső összetartását erősítse, és így hozzon létre „alternatívát” az „Aszad-rezsimmel” szemben.

A „szíriai nép barátai” körébe tartozott Egyiptom, Franciaország, Németország, Olaszország, Jordánia, Katar, Szaúd-Arábia, Törökország, Egyesült Arab Emírségek, Nagy-Britannia, Egyesült Államok, azaz nagyrészt a szíriai kormány háborús ellenfelei és sokkal inkább a szíriai nép ellenségei.

A berlini külügyminisztérium akkor nyilatkozatban közölte: „Németország támogatja a szíriai ellenzéket. A Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója Berlinben július 10-én összekötő irodát hozott létre. Az irodának a német nem kormányzati szervezeteket kell segítenie, hogy a szíriai ellenzék koordinációját támogassa. Ugyanakkor az első fogadóhelynek kell lennie a polgárháborús országból újonnan érkezők számára.” (A kiemelés az eredeti forrásban, hangsúlyozza a szerző, aki természetesen megadja a szöveg internetes elérhetőségét.) A német kormánynak tehát már 2013-ban nyilvánvaló volt: a szíriai kormánydöntő irányú beavatkozása ahhoz vezetne, hogy sok „újonnan érkező” futhat be Németországba.

Az „arab tavaszt” a médiumok az arab világ hirtelen demokratikus áttöréseként adták el, főként a Facebook-generációnak. A valóságban az a nyugati országok célzott beavatkozására vezethető vissza. Mindenekelőtt az Egyesült Államokéra, de az EU-országokéra és helytartóikéra is. Amihez csatlakoztak az érintett térségben lévő szoros szövetségeseik a radikális iszlamista erők érdekében, beleértve az Iszlám Államot is.

A destabilizációs politika látható eredménye volt Líbia államiságának szétesése. Líbia ennek következtében az emberkereskedelem, illetve -csempészet erődítményévé tudott alakulni. Líbia immár ismét az Afrikából, főként Szudánból, Etiópiából, Eritreából, sőt Szíriából érkezett migránsok fogadóhelyévé vált.

A Szíriában folytatott helytartó háború – amelyet nyíltan támogattak a környező országok és az USA által ellátott milíciák – Szíria infrastruktúrájának átfogó elpusztításához és a 2011 óta egyre rosszabbodó menekültkatasztrófához vezetett.

Az Európa kapui előtt folytatott, teljes mértékben felelőtlen politikát az európai elitek teljes támogatásával folytatták. A „Kadhafinak mennie kell” és az „Aszadnak mennie kell” retorikájú amerikai politikát lemmingszerűen támogatták az európai országok, aminek következtében az addig szekuláris államok teljes káoszba zuhantak, és az állami autoritás iszlamista bandák, klánok, emberkereskedelmi és -csempészeti struktúrák, valamint az Iszlám Állam kezébe került.

Ráadásul 2015-ben meghosszabbították a Szíria elleni kemény gazdasági szankciókat, noha a szíriai nép nagy része már amúgy is a szegénységi küszöb alatt vegetált, és vagy űzött vadként menekült saját országában, vagy pedig libanoni, illetve törökországi menekülttáborokban élt.

Egyet leszögezhetünk, írja a szerző. Büntetlenséget élveznek mindazok, akik felelősek e katasztrofális, az érintett államok lakói és Európa érdekei elleni tettekért. És, fejezi ki vágyát, nagyon jó lenne, ha a közeljövőben mindezek egy nemzetközi bíróság előtt felelnének tetteikért.

A könyv második fejezetének címe: A migránsok, illetve menedékkérők számának állandó emelkedése 2008 óta. Friederike Beck a fejezetet két, egymásnak durván ellentmondó idézettel kezdi. Az egyik Thomas de Maiziére német belügyminiszteré, aki 2015. augusztus 30-án a Bundestag előtt tartott beszédében állította, hogy egyetlen ország sem volt felkészülve arra, ami menekültügyben történni fog. A másik pedig Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnökének 2015 októberében elmondott beszéde, amelyben kijelenti, hogy azt, ami bekövetkezett, legalább másfél éve hangoztatták szakértők, az ENSZ, NGO-k és mások.

(Folytatjuk.)