Friederike Beck könyvének ismertetése

Mint a múlt heti folytatásunk végén írtuk, David Cameron miniszterelnök 2015-ben úgy döntött, Nagy-Britannia nem fog befogadni migránsokat a brüsszeli kötelező kvóta alapján. Azt is megtagadta, hogy a calais-i migránstáborban lévőket humanitárius okokból beengedje Nagy-Britanniába, mint ahogyan azt követelték.

Az egyik Soros-féle migránsszervezet, a Refugee Action vezetője, Stephen Hale azt állította, hogy a brit kormány a félelem és dezinformáció légkörét akarja gerjeszteni a menedékkérőkkel szemben. De a Refugee Action legnagyobb pénzügyi forrása a szervezet saját bevallása szerint maga a brit belügyminisztérium és az állami szerencsejáték-vállalat volt. Csupán a második sorban voltak találhatóak a magánadakozók. A 20,3 milliós teljes költségvetésből 19,3 millió a belügyminisztériumtól származott.

Az Asylum Aid nevű, szintén Soros-támogatású szervezet PR-embere elmondta a BBC-nek, hogy „szörnyűnek” és „abszolút szégyennek” találja a válság szemlélését is. A szervezetet azért alapították, hogy ingyenes jogi tanácsokat adjanak a menedékkérőknek. Az éves költségvetésük kerek egynegyede, ami mintegy 800 000 font, állami helyről, a Legal Aid Agencytől („Jogi Segély Ügynökség”) származott. További finanszírozást kaptak az ENSZ-től, a Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsától (ECRE), melyet szintén Soros támogat. A költségvetésnek csupán 13 százaléka származott magánemberek adomá­nyaiból.

A Refugee Council („Menekültügyi Tanács”) a Calais-ban rekedt migránsokra tekintettel azt nyilatkozta, hogy David Cameron miniszterelnök „szörnyű, felelőtlen és embertelen nyelvet” használ, amely még „rendkívüli mértékben uszító is”. Mindennek az alapja Cameronnak az a megjegyzése volt, miszerint a calais-i helyzet oka „olyan embertömeg, amely egy jobb élet reményében a Földközi-tengeren kelt át”.

A szerző ezután igen pontosan, részletekbe menően felsorolja a Soroshoz köthető szervezeteket, amelyek beálltak a sorba a calais-i migránsok jogi, politikai és erkölcsi támogatása terén. A fejezet legvégén kitér arra is, hogy milyen jó kapcsolatban állt Soros David Milibanddel, a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság akkori elnökével, aki 2007 és 2010 között Nagy-Britannia külügyminisztere volt.

A következő, 23. fejezet címe: Felügyelt menekülés: George Soros és a PRO ASYL hálózat.

A fejezet bevezető oldalát követő első alfejezet címe: George Soros magyarázkodik.

2015. október 2-án Soros Nyílt Társadalom Alapítványai egy sajtónyilatkozat kiadására kényszerültek. Ez így hangzott:

Azoknak a legújabb gyanúsítgatásoknak, hogy George Soros vagy a Nyílt Társadalom Alapítványok pénzzel támogatták volna olyan anyagok előállítását és elosztását, amelyek embercsempészeknek segítettek, vagy valamilyen módon arra bátorítottak volna bárkit, hogy elhagyja saját országát, nem igazak, és bizonyíthatatlanok. A Nyílt Társadalom Alapítványok folytatják az európai civil társadalom olyan szervezeteinek támogatását, amelyek azon munkálkodnak, hogy a menekültválságot humánus és felelős módon bonyolíthassák le.

A 25 éves európai jelenlétre támaszkodva a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatják a civil társadalmat azon közép-európai országokban, amelyeket érint a menekültválság, beleértve Horvátországot, Macedóniát, Szerbiát és Magyarországot.

Soros megemlítette, hogy támogatja még a magyarországi Menedék szervezetet, amely jogi segítséget nyújt a menekülteknek, és hogy hasonló szervezeteket támogat még Szerbiában, Horvátországban, Macedóniában, Olaszország és Görögországban.

(Folytatjuk.)