Túl sok idő ment el az MSZP berkein belül a Botka személye és a jelölti előválasztással kapcsolatos vitákra, bizonytalankodásokra. Programírásra, na és főként a program átgondolására, sőt, egyenesen magára a gondolkodásra túl kevés idő maradt. A párt minél előbb meg akarta nyitni a választási kampányát, mintha az időnyereség képes lenne bármilyen hibát és ostobaságot kompenzálni.

Az MSZP-s zászlón most az Igazságos Magyarország jelszava virít, és ha Botka megszólal, márpedig szinte naponta megszólal, akkor csak erről a jelszóról, illetve igencsak kérdéses beltartalmáról tud beszélni. Móresre akarja tanítani az oligarchákat, megadóztatni a gazdagokat, s így tovább. Az a fajta régi és avítt egyenlősdi árad a Botka-féle megnyilvánulásokból, amelyből már sokszor és sokféleképpen csinált paródiát a baloldal itthon és a nagyvilágban. Megvan annak a maga bája, hogy amíg most oligarcházik Botka László, addig az MSZP meg sem született volna a maga oligarchái nélkül. Vagyis a nélkül a szocialista vállalati és intézményi „menedzserréteg” nélkül, amely minden használható értéket kivett magának a magyar gazdaságból a spontán privatizációnak nevezett szabadrablásban, és amelyet nem az 1988-as társasági törvény indított el, mert elindult már az korábban is, de az tette megállíthatatlanná. Olyannyira, hogy a spontán privatizáció vad forgószelében már létrejött a munkanélküliség jelensége is, jóllehet ezt még képzettebb politológusok is hajlandóak későbbre, konkrétan az Antall-kormány idejére tenni.

Ne kerülgessük a forró kását, a rendszerváltás idejére kialakult az a tehetős réteg, melynek a tagjai egytől egyig a párt­állami elithez tartoztak, s ott bábáskodtak az MSZP megalakulásánál. Illetve, dehogy­is bábáskodtak, egyenesen rájuk épült az új párt, amely úgy számolt, ha veszít is az 1990-es parlamenti választásokon, de 1994-re mindenképpen politikai erőre és hatalomra tudja váltani azt a gazdasági potenciált, amire a spontán privatizáció során tett szert. És így is történt!

Ezek az oligarchák, akiket tehát joggal nevezhetünk az MSZP szülőatyjainak, nem tűntek el. Belőlük, illetve az ő vezetésükkel alakult ki az a kaviár-baloldal (az olasz újságírónő, Oriana Fallacci kifejezése), amely végül eljutott a számára elképzelhető legnagyobb üzletig, az ország teljes politikai és gazdasági kiárusításáig. Semmilyen kockázat és veszteség sem számított, csak az volt a fontos, hogy ez a réteg jól járjon. A kaviár-baloldal nevelte fel Botka Lászlót is, aki huszonegy évesen lépett a politikai élet színpadára az MSZP 1994-es kongresszusán elhangzott beszédével. Megilletődötten állt a küldöttek előtt, izgalmában mondott is valami eget verő hülyeséget, de csak nevettek az öreg szocik, rögtön meg is bocsátottak neki, ahogy egy gyereknek szokás megbocsátani.

Nagy utat meg azóta Botka László. Nemcsak arról van szó, hogy megtanult beszélni, de megértette, hogy a vagyon és a vagyon megszerzése az az esszencia, ami a szocialista párt lényege. És aki ezt érti, az könnyen keveredik kétértelmű és intim viszonyba például a Szeviép Zrt.-vel. Tizenegymilliárd forint gurult el valahová a széklábak között, az igazságszolgáltatás most azt keresi, hogy hová… Látókörbe került az ügyben Ujhelyi István, pontosabban az ő egykori sofőrje is, aki előbb a Szeviép egyik fiókjának igazgatója volt, majd az egyik önkormányzati cég vezetője lett. Van még Szegeden egy-két ember,   akinek hasonló módon száguldott fel a csillaga az önkormányzat cégbirodalmában, Ujhelyi István jóvoltából. Csendes, de annál hatékonyabb szocialista hálózatépítés: a párt ilyen ügyeskedésekkel szeretné túlélni önmaga legmélyebb válságát. Ehhez pedig pénz kell, akár még azon az áron is, hogy  a jog tiltott pártfinanszírozásnak nevezi az effajta módszereket. Fontos a párt, de legalább ennyire fontosak az egyéni érdekek és ambíciók is, amelyeknek mindig is külön rubrikájuk volt az MSZP könyvelésében. A magyar társadalom már a Kádár-rendszerben megtapasztalta, hogy a hatalom és a luxus iránti vágy mennyire áthatotta az egész pártállami elitet, a mai szocialisták pedig a kádári nómenklatúra örökösei, akiknek pont a hatalom és a luxus jelenti az azonosságtudatukat. Ettől  maga Botka László sem tud szabadulni, kiáltson bármilyen hangosan is most a szegényekért. A szegediek tudják, hogy a teleket mindig valamilyen elegáns délszaki üdülőhelyen tölti, több ezer kilométerre Magyarországtól. De nemcsak a szegediek tudják ezt, hanem tudja az egész ország is, hisz ezekről a „nyaralásokról” maga Botka László posztolt ki képeket a közösségi oldalakra. Igen, ez is az MSZP-s lelkület része, meg kell mutatni a tehetősséget és a benne rejlő erőt. Olyan késztetés ez, aminek még Horn Gyula sem tudott ellenállni, pedig puritán embernek ismerték. Frissen épített óbudai villájából hangos közéleti kérdés lett – hogy botrányt ne mondjunk mindjárt –, aminek sokat emelt a hőfokán egy bizonyos belső, alagsori úszómedence. Így él egy szocialista?! – kérdezték egymástól az emberek, miközben őket már nyomta lefelé, egyenesen bele a betonba a Bokros-csomag orbitális súlya.

Amúgy ugyanazt teszi most az MSZP, amit tett annak idején, az 1994-es országgyűlési választásokra készülve. Akkor is a szegénységre, a szegényekre játszott. Igyekezett nosztalgiát ébreszteni a választókban a Kádár-rendszer iránt, s különféle ígéreteket tenni a társadalom csalódott tagjainak, igaz, nem direkt módon, hanem a „suttogó propaganda” különféle csatornáin. A párt helyi szervezetei továbbképzéseket is tartottak a legaktívabb szimpatizánsoknak, ők lettek azok a véleményvezérek, akik a hentesnél álló sorban, a buszmegállókban és az orvosi várószobákban terjesztették az MSZP igéit az ingyengyógyszerekről meg a háromhatvanas kenyérről. Hiába mondta az ember a saját rokonainak is, hogy „ne higgyétek el, nincs annyi pénz a kasszában, hogy ezt meg tudják csinálni”, több rokon mégis a szocikra szavazott. Aztán ők csalódtak a legnagyobbat, amikor megjött Bokros Lajos…

Ugyanitt tart ma az MSZP. Kis különbségekkel persze, és sokkal több esetlenséggel, mint azelőtt. Botka László villámgyorsan törölte a közösségi oldalakról „nyaralós” képeit, amint belefogott jakobinus kampányába, de ez sem segít. A különbség csak annyi 1994-hez képest, hogy a szocialistáknak még csak esélyük sincs arra, hogy jövőre magukhoz ragadják a kormányzati hatalmat. Ez még az ellenzéki pártok teljes összefogásával sem menne valószínűleg. Összefogás ügyében persze jöhetnek váratlan fordulatok, de a teljességről sohasem lehet majd beszélni. Apropó. Az egész ország hallotta, amikor az ellenzéki belharc jegyében Gyurcsány Ferenc azt mondta, Botka László egész életében nem fog annyi pénzt keresni, mint amennyit ő adózott most, ebben az évben. Azért Gyurcsány ne legyen ebben annyira biztos! De hát megint csak önmagát adta a derék ballib tábor, most is az volt a kérdés, kinek mennyi pénze van. Így élnek, így beszélnek, így gondolkodnak, elejétől fogva.

A többi csak szöveg.