A törökországi viccpuccsot simán át lehetett aludni, vagy ahogy a magyar média jelentős része is tette, „majd megnézzük holnap” alapállással úgy lehetett lesajnálni, hogy reggelre már nem is lesz hír. Maximum annyi, hogy volt valami Törökországban, amit a török elnök puccsnak mond, volt sajnos sok áldozat is mind a civilek, mind a kormánypárti erők, mind pedig a puccsistának mondott katonák között, akiknek jelentős része egyébként azt hitte, hogy gyakorlatra rendelték ki őket a hidakra.

A magyar média legnagyobb része megkukulva ült a híren, maximum átvett innen-onnan valami erdogáni kommunikációs panelt puccsról, menekülésről és persze Gülenről, a nagy mumusról, aki Erdogan elnök szerint az egész mögött áll – hiába ítélte el Gülen az események első pillanatában már a viccpuccsot. Az RTL Klub és a TV2 számára ez az ostoba esemény már embrionális állapotában is érdektelen volt, ahogy a két közéleti csatorna az ATV és a Hír Tv is kényelmesen megelégedett valamelyik műsora ismétlésével. A hírportálok vagy újságok online felületeinek kilencven százaléka a „szégyen” kategóriát merítette ki. Nulla, azaz, 0 hozzáadott értékük volt a friss török események értelmezéséhez, sokuk másnap reggelig még szerkesztőt sem talált, hogy friss hírként valamit kitegyen, hogy azért mégis… Mindez tökéletesen mutatja, hogy bizony ez a kis provinciális médiavilág csak a hazai hangoskodásban, politikai iszapbirkózásban és szájkaratézásban jeleskedik, de hogy milliárdos, vagy akár csak százmilliós forrásaiból saját szakmai igényessége, valamint a médiafogyasztók kiszolgálására áldozzon? Na, pont ez látszott. Mindez a béka hátsó fele alatt van kis hazánkban.
De akkor dicsérjünk is!

Alapvetően két fontos kivétel volt ebben a lagymatag, patópálos, lekövetős kis porfészekben. Az egyik nem más, mint a sokak által sokat szidott, s gyakran valóban termelési híradóként futó köztévé volt. A köztévé stábja, műsorvezetője és szerkesztői most vizsgáztak le abból, hogy tudnak tényleges, hiteles breaking news-t csinálni. A köztévé minden szakmai elvárásnak – végre – kiválóan megfelelt. Ismertette a rövid, de zavaros tényeket. Ismertette a különböző álláspontokat. Adott hozzá szakmai hátteret. Hívott hozzá azonnal vendéget, elemzőt. Átkapcsolt más csatornákra újabb infókért. Felkeresett saját forrást Ankarában. Megszólaltatott kint tartózkodót. Használta a közösségi médiát. És, ami a leglényegesebb, kritikai alap­állást képviselt. Óvatosan fogalmazott az erdogáni propaganda üzeneteivel kapcsolatban, és nemcsak hogy engedte, lehetővé tette a hírfogyasztó számára az információ utolérését, hanem feladata szerint segítette is. Ugyanígy tett az index.hu is. Mindenki más jó, ha lekövette őket. Hozzáadott értéke, még egyszer mondom: nulla volt a teljes magyar médiarendszernek.

Tisztelt köztévé, Tisztelt Index-munkatársak, köszönjük! Gratulálunk!

De persze a többiek, ha másnap reggel felkeltek, csak igazolva látták tétlenségüket: Milyen puccs? Milyen összeesküvés? Kik által? Ki ellen? Na, hagyjuk az egészet… Valahogy a korán fekvő szerkesztőknek – egyébként teljesen jogosan – nagyjából ez juthatott eszükbe a török viccpuccs kapcsán. Merthogy adott volt valami katonai csoport, amelyik vagy tényleg olyan hülye volt, hogy egy ilyen vicc-puccsba belekezdett, vagy valakik, valakiket nagyon felültettek ebben a sztoriban. Merthogy a török hadsereg vezérkara nagyon is jól tudja, hogyan kell, és hogyan lehet puccsot, államcsínyt csinálni egy országban. Az idősebbek talán még meg is élték a legutolsót a XX. századi négy puccsból Törökországban.

Edward Luttwak stratégiai tanácsadó – egyébként kevesen tudják idehaza – aradi születésű „sztár szakértő” és vezető tanácsadó a világ összes politikai rendszerében – függetlenül annak demokratikus vagy diktatórikus jellegétől, függetlenül attól, hogy az a Dalai Láma, vagy a kazah elnök – nos, Luttwak a Foreign Policy oldalán világosan összefoglalta, hogy mi a puccs tankönyvi lefolyása, vagyis mi is a forgatókönyve egy katonai államcsínynek.

Ismét az index.hu-t dicsérve, aki elsőként idézet Luttwakot – eszerint: az első, legalapvetőbb szabály, hogy legelőször is foglyul kell ejteni a kormány és/vagy az állam fejét, vagy rosszabb esetben meg kell ölni. Csak ettől kezdődhet a „hivatalos” puccs kommunikálása, merthogy nem lehet egyszerre két dudás egy csárdában hatalom tekintetében. A puccs első lépése a vezetők letartóztatása, tényleges hatalmának megszüntetése fogva tartás, vagy halál által. (Lásd Sziszi vezérkari főnököt Egyiptomban, aki a demokratikusan – és valóban demokratikusan – megválasztott Mohamed Murszit letartóztatta, majd halálra is ítélte több, szintén demokratikusan megválasztott társával együtt, amiért fegyveresen kitörtek Mubarak diktatúrájának börtönéből. Micsoda abszurditás!)

A török hadsereg szerencsétlen vicc-puccsistái ezzel szemben úgy próbálták elfoglalni az országot, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök közben nyaralgatott egy tengerparti üdülőhelyen. Igaz, később azt állították, hogy kommandósok mentek érte, de már csak az után, hogy az arctalan puccsisták egy bemondónővel elmondatták a tévében, hogy puccs van…

Ez most vicc?

Az utcai kiskatona puccsisták meg nem tudnak semmiről? Azt hitték, hogy gyakorlaton vannak? És amikor elkezdtek jönni a hírek a puccsról, merthogy a tévés bejelentés fontosabb volt, mint a hatalmon lévők kiiktatása, akkor Erdogán gyorsan bejelentkezett egy mobilvideón és közölte híveivel, hogy nyomás az utcára, akadályozzák meg a hatalomátvételt?
És persze máris jött a fröcsögés háttérhatalomról, hát nyilván mikor máskor, ha nem ekkor, amikor végre manifesztálódik is ez, a nyomorult áldozatok mellett. S végül Erdogan népe jól ki is ment az utcára és jól meg is lincselte a semmiről nem tudó kiskatonákat, akik egyébként a hír hallatán 99 százalékban azonnal meg is adták magukat, illetve jelezték, hogy puccsról szó sem volt.

Szép?

De a miniszterelnök is vígan nyilatkozgatott, miközben folyt „a nagy hatalom átvételi kísérlet”. Érte még csak katonákat sem küldött az egyébként láthatatlan, arctalan vezetésű puccsista csapat.

Képtelenség!

Luttwak a sikeres puccs második főszabályának, azt tartja, hogy a fegyveres erők azon egységeit, amelyek nem vesznek részt az államcsínyben, „immobilizálni kell”, vagyis valamilyen módon gondoskodni kell távoltartásukról az eseményektől, a beavatkozás lehetőségétől. Ehhez képest a hadsereg Erdoganhoz hű része azonnal tudott lépni, sőt maga a vezérkari főnök, akit letartóztattak, elmondása szerint telefonon értesítette Erdogant, hogy negyven kommandós megy felé, és meneküljön…

Mi van? A manust letartóztatják, ebből tudja meg, hogy puccs készül, de még gyorsan telcsizik egyet Erdogannak?

Na most komplett hülyének nézik az embert?

Vagy valamilyen módon a török vezérkari főnök benne volt a sztoriban, csak berezelt, vagy kamu az egész. Nincs más lehetőség! A lényeg: a hadsereg hatalomhoz lojális része szinte azonnal tudott reagálni a balfácán társaira, vadászgépekkel, helikopterekkel vette fel a harcot ellenük, így aztán eleve nem volt sok esélyük a balek, felültetett, vagy színjátékban amatőr szereplőként fellépő kvázi puccsistáknak.

Edward Luttwak e ponton a harmadik fontos puccsalapszabályt hangsúlyozza, miszerint a sikeres hatalomátvételnél előzetes feltétel a puccsisták részéről, hogy a nem együttműködő parancsnokokat és tábornokokat le kell fegyverezni. Luttwak itt mondja, hogy a strukturálisan sikeres puccshoz nem kell feltétlenül nagy létszámú résztvevő: ha már nincs, vagy letartóztatásban van a politikai vezető, ha partvonalra helyezték a hadsereg irányítóinak egy részét, és a katonai, vagy fegyveres beavatkozás lehetőségét kizárták, valamint a nem együttműködőeket lefegyverezték, akkor a katonák és a rendvédelmisek úgyis csatlakozni fognak. Főleg, ha az új katonai igazgatásnak ismert vezetője van, aki a hatalom újraosztásának megtestesítőjévé válik.

Mindennek az ellenkezője volt Törökországban. Ezért viccpuccs az egész. Ami, akármilyen jelzővel is legyen ellátva, mindenkor elítélendő, s mindenkor romboló a fennálló jogrenddel szemben – legyen az bármilyen is – a szókrátészi demokratikus jogfelfogásban.
De azért nehogy már a demokrácia győzelmét ünnepeljük egy ilyen ostoba és balga puccskísérlet után! Nehogy már a legalitás és legitimitás mindenkor fontos alapeszméi mellett ne lássuk azt, hogy Törökország merre megy Erdogannal! Nehogy már ne lássuk a bebörtönzött vagy meggyilkolt újságírókat, akik az igazságért küzdenek. Nehogy már ne lássuk, hogy Gülen, a volt cimbora, a hatalomba segítő, a nagy anyagi támogató, az most miért puccsista és miért is kellene kiadnia az USA-nak? Nehogy már elhiggyük, hogy a puccs éjszakáján nyomozták és listázták ki azt a 2800 bírót, aki nem volt hajlandó ítéleteiben befeküdni a hatalomnak?

Mindezt látnunk kell, mert ez az egész egyre biztosan jó volt: arra, hogy mindenki megértse a vicc-puccsból Brüsszelben és az egész Európai Unióban, nemhogy tagságot, de még vízummentességet sem szabad adni ennek a hatalomnak Törökországban.

Persze az egyiptomi sikeres puccsistával, el-Sziszi tábornokkal is most már elnöki szintű a kapcsolat. Hogy épp a demokratikusan megválasztott elnököt puccsolta meg? Igen. De ő rendesen dolgozott, tankönyv szerint. És érdekli ez bármelyik nagy demokrácia mellett kiálló nyugati országot? Nem! Mert a demokratikusan megválasztott Murszi iszlamista volt.
A török hatalom megtorló akciói, a demokratikus intézményrendszert felszámoló, a viccpuccsot lefejező török tragikomédia érdekli a nagy demokratákat? Nem. Erdogan diktátorként tehet bármit, mert ő „partner”. Mindegy ki szervezete ezt az operettpuccsot.

Mit mondhatnék: o tempora, o mores!