Mint köztudott, lövést imitáló mozdulatot tett kedden a parlamentben Gőgös Zoltán. Az MSZP-s politikus azzal védekezett, hogy csak a levegőbe lőtt, nem Tállai András fideszes államtitkárra célzott. „Súlyos baklövésnek tűnik az MSZP-s Gőgös Zoltán parlamenti ülésen tett, puskalövést imitáló kézmozdulata, mert ahogy az Origónak a képviselő maga is elismerte, »ilyet nem szokás csinálni«. Elnézést kért, bár jelezte, hogy nem személy ellen irányult a mozdulat, lemondani pedig nem fog.”

Gőgös Zoltán – mily kifejező név – a levegőbe lőtt. Nos hát a magyar parlament látott már durvább eseteket is. 1912-ben egy bizonyos Kovács Gyula nevezetű képviselő nem bohóckodott. (Nem úgy, mint Gőgös.) Ő pisztolyt fogott Tisza István grófra, akkori házelnökre. El is sütötte, mégpedig háromszor egymás után (a golyó ütötte lukak még ma is láthatók a faburkolatban), majd – mint köztudott, Tisza nem hagyta abba a beszédet – negyedszerre önmaga ellen fordította fegyverét, és elsütötte.

Nem magyarázkodott. Nem ötölt-hatolt. Nem kért elnézést. Lőtt.

Nem próbálta azt hazudni, hogy a dörrenés csak a megfázás okozta tüsszentés zaja. Vöröslő arcát nem indokolta magas lázzal, heves mozdulatát nem kente arra, hogy zsebkendőért nyúlt, sietős lépteit nem magyarázta azzal, hogy orvoshoz sietett, mert influenzája volt. Nem, kérem. Vállalta, amit tett, és tüzelt.

Hiába, az még egy négyszer ekkora ország volt. Nemcsak Erdélyt vesztettük el, de Kovács Gyulánkat is. Nekünk csak Gőgös Zoltánunk van. Ez jutott. Pedig a Kovács Gyulákra igény van. Vagy, ha nem is reá, hát a korra, a miliőre! A tartásra! Már csak onnan is látszik, hogy a Jobbik azon az állásponton van, hogy Gőgös nem is Tállait, hanem őket fenyegette. Rájuk emelte képzeletbeli fegyverét. Őket akarta likvidálni. Övék a dicsőség. Gőgös ezt visszautasítja.

Hová tűntél, Kovács? Törpe kor, törpe emberek.