Jelenlegi hely

Történelmi párhuzam

Szakács Gábor
Szakács Gábor képe

Egyre szemtelenebbül követeli Nyugat- és Dél-Európa egy része az iszlám vallású bevándorlók Magyarországra történő beengedését. Mintha a történelem ismételné önmagát, ha felidézzük a költő és hadvezér Zrínyi Miklós idejében történteket.


MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultáció eredményeire alapozva kijelentette, Brüsszel tervezett, az országot sújtó minden büntetőintézkedése ellenére a kormány a lakosság akaratát tartja tiszteletben, azt fogja képviselni a nemzetközi tanácskozásokon.

Történelmi példa mutatja, hogy amennyiben nem ezt tenné, ugyanaz következne be, mint a XVII. században, a három részre szakadt Magyarországgal. Akkor a középső részét a Török Birodalom olvasztotta magába, keleti fele lett az Erdélyi Fejedelemség, amelynek látszólagos függetlenségét szintén a török biztosította. A fiumei öböltől kezdődő, a Balatontól nyugatra, valamint északra lévő területei, továbbá a Felvidék képezte az önálló Magyar Királyságot. A jelző csupán névleges, hiszen minden külpolitikai lépését a Habsburg Birodalom érdekeinek kellett alávetnie.

Feladata csupán egy ütközőzóna fenntartása volt, amelynek határait a két nagyhatalom tetszése szerint tologatta, előfordult, hogy a török 326 falut csatolhatott büntetlenül magához. A két fél csak abban értett egyet, hogy katonailag minél gyengébb e köztes terület, annál kevésbé tudja megvédeni magát, ráadásul nyugodt hátteret biztosított az 1618–1648-ig tartó harmincéves háborúban részes Habsburg Birodalomnak.

Jellemző, hogy 1625-ben a Porta és a bécsi udvar követei éppen a magyarok részvétele nélkül erősítették meg a zsitvatoroki béke határozatait. Sajátos helyzet állt elő. Amikor 1645-ben I. Rákóczi György erdélyi magyar fejedelem támadólag lépett fel a királyi Magyarországot uraló III. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király ellen, éppen a török tiltotta meg az ilyetén hadviselést. A másik oldal ezt az előzékenységet azzal viszonozta, hogy amikor az utód, II. Rákóczi György követet küldött az osztrák nemzetiségű magyar királyhoz, hogy részvételét ajánlja egy törökellenes szervezkedéshez, az uralkodó arról azonnal tájékoztatta a szultánt.

Ebben a zavaros időszakban lépett színre a horvátországi bán, Zrínyi Miklós, aki egyre tisztábban látta, hogy a török elleni harc legfőbb akadálya maga Bécs. Ennek hangsúlyozására írta meg 1656-ban „Mátyás király életéről való elmélkedések” című művét, amelyben az utolsó magyar uralkodót és az általa megteremtett, központosított nemzeti királyságot állította középpontba. Ezt követően, 1660-61-ben A török áfium ellen való orvosságban már egyetlen megoldásként a nemzeti hadsereg felállítását javasolta. Mivel a király részéről nyomát sem látta ilyen jellegű lépéseknek, maga cselekedett, és a muraközi Kanizsával szemben építeni kezdte Új Zrínyivárat. A török természetesen azonnal tiltakozott, ennek nyomán a bécsi udvar a már elkészült falak azonnali lerombolását rendelte el. Zrínyi ennek nem engedelmeskedett, és jól tudta, miért.

1661 nyarán az olasz Montecuccoli vezette császári sereg ugyan győzedelmesen bevonult Kolozsvárra, de onnan vissza is fordult, jelentősebb haderőt sem hagyott a megszerzett terület megvédésére. Az addig örömmámorban úszó magyarok megütközéssel értesültek erről a hadászatilag érthetetlen lépésről. Sőt Pozsonynál állomásozó seregével be sem avatkozott a felvidéki Érsekújvár elleni török támadásba. A török elfoglalta a hadászatilag fontos magyar várost.

Zrínyit azonban nem tántorították el szándékától az összetűzéseket szándékosan elkerülő császári lépések. 1664. február 2-án felgyújtotta a török seregek haladását biztosító, a Dráván átvezető, több kilométer hosszú, tíz méter széles eszéki tölgyfahidat, majd elvonult. Az építmény két napig égett, Európa pedig ünnepelte a magyar hadvezért. Sándor pápa egyenesen segélyadományok nyújtására biztatta az uralkodókat, mondván, hogy Zrínyi „ereje félelmet önt az ottomán birodalomban, reménységet és lelket a föld keresztény népeibe”.

Lipót császár és hadvezérei azonban nem éltek a kínálkozó lehetőséggel, hogy állandó katonasággal akadályozzák meg a híd újjáépítését. Kihasználta viszont a semmittevést Köprülü Ahmed nagyvezír, aki részlegesen helyreállíttatta a hidat, és roppant seregei májusban már Új Zrínyivárat vették ostrom alá. Montecuccoli, immáron az egyesült keresztény hadak főparancsnokaként a helyszín közelében figyelte a vár fölrobbantását, védőinek legyilkolását, és azt követően visszavonult. A török követte, és a két sereg 1664. augusztus 1-én Szentgotthárd mellett megütközött, ahol az oszmánok megsemmisítő vereséget szenvedtek.

Ekkor ismét megdöbbentő eset történt. A bécsi udvar követe a győzelem kihasználása helyett megalázó egyezséget kötött Vasváron. Ajánlata: húsz évre szóló béke, a Temesköz török kézen hagyása és újabb területek átadása, a császári hadak Erdélyből történő kivonása, sőt óriási, 200 ezer tallér értékű ajándék átadása IV. Mohamed szultánnak.

Egy még felháborítóbb lépésre is sor került, és bár hitelt érdemlően mind a mai napig nem sikerült bizonyítani, a fentiekből mindenképp következik. A szégyenletes, a magyarság érdekét sértő békekötést el nem fogadó Zrínyi Miklós néhány hónap múlva, november 18-án állítólag egy megsebzett vadkan áldozata lett. A következmények ismertek. A vasvári béke egyértelművé tette, hogy a Habsburg-császár egyrészt tovább kívánta gyöngíteni az ellene lázadozó magyarokat, másrészt hosszú távra megvásárolta a nyugalmát, hiszen Buda visszafoglalására is csak huszonnégy év múlva került sor.

A bécsi udvar számára a szentgotthárdi győzelem tehát nem a török által elhódított területek visszavételét célozta, hanem időnyerést, hogy a szétesett magyar ellenállás helyett egyedül foglalhassa vissza a töröktől a Kárpát-medencét, és azt fegyverrel meghódított területként kezelhesse. Kollonich bíboros nem titkolt szándéka – hogy a százötven éves állandó, sokszor magyarnak magyar elleni háborúskodása miatt lakatlanná vált magyarlakta területekre más nemzetiségű lakosságot, főleg németeket hozhasson, telepítsen – megvalósult.

Napjainkban Soros György ugyanezt a politikai szándékot elevenítené fel az európai uniós Zöldek javaslatával együtt, utóbbi még muszlim migráns településeket is létesítene magyarlakta környezetben. Ezzel két legyet ütnének egy csapásra: felhígulna a magyar többség, a koldusszegény bevándorlók tömegének ellátásához pedig külföldi kamatokkal terhelt pénzügyi kölcsönökre lenne szüksége az Orbán-kormánynak. És akkor nem beszéltünk az egymástól etnikailag, vallásilag, szellemiségében és életfelfogásában különböző népcsoportok között állandósuló és egyre erősödő feszültségekről. Érdemes tanulmányozni a történelmet, a párhuzamokból sokat lehet tanulni.