Látom jártamban-keltemben, hogy van oly idióta, ki unja a migránsozást.

Egy volt iskolatársammal találkoztam a megállóban, és amikor az európai helyzet meg a politika került napirendre – hogy kinek ment tönkre a házassága, és Jenőt hol műtik, nem szórakoztató –, megemlítettem a migránsokat. És azt mondta, ő unja.

Először hüledeztem, de lassan rájöttem a nyitjára. A jólét.

Boldog békeidőkben senkit sem érdekelnek a védőoltások, sőt feleslegesnek tartják. Jellemző, hogy az anyukák nagy csoportja ma arról filozofál különböző fórumokon, hogy autizmust okoz-e az MMR-oltás, van-e értelme a diftéria-torokgyík elleni oltásnak, amikor „ezek a betegségek nem is léteznek”.

Ez ugyanolyan valahol, mint a modern kultúra meg az úgynevezett tolerancia. Az ember jó dolgában, a biztonságban betegségre és védtelenségre vágyik. Mert csak a biztonságban levés, a „bármit megtehetek” luxusa sarkall olyan vágyakra, hogy ronda képet fessen valaki, mert ő „különbözik” vagy nyögvenyelősen olvasható írásokat alkosson, hogy „kifejezze az ürességet”. Vagy hogy ő „toleráns” legyen, és teret adjon a pusztulására törő ellenfélnek. Egy harcos a természetben nem toleráns. De nem is vágyik ronda képet nézni.

Ez a jóléti hülye fehér ember luxusa. Ami elszakít a dolgok természetes menetétől. Legfőként annak a megértésétől, hogy a természetben semmi sem százszázalékos.

Egyszerűen nincs soha teljes hatékonyság és teljes bizonyosság, és ezzel együtt kell élnünk. Ugrásra készen várnak a kórokozók, és a létezés tereit kitölteni vágyó ellenség. Ahogy „a történelem sem ér véget”, a kórokozókkal is örök fegyverkezési versenyben vagyunk. De a románnal is meg az arabbal is. És az orvosok ellen küzdeni ugyanaz, mint harcolni azért, hogy a migráns bejöhessen, vagy hogy jogom legyen drogozni.

A baktérium meg az iszlám sem fog soha eltűnni, csak gyengülni. Igazából egy háború sosem ér véget, csak ha az egyik győz, akkor addig csönd van, amíg a vesztes meg nem erősödik. Ezért kell elmenni szavazni is. Mert mindig csak a pillanat a miénk.