Uralomvesztés IV.

Thorsten Schulte Az uralom elvesztése című könyvének ismertetése

A készpénz forgalomból való kiszorításával foglalkozó második fejezet harmadik alfejezetének címe: Svédország: kielégítené a szükségletét? Csak hitelkártyával!

A szerző azzal indítja a történetet, hogy egy német illető nem akart hinni a szemének, amikor azt látta, hogy Svédországban csak MasterCardjával vagy más hitelkártyával tud használni egy vécét. De boltokban, éttermekben vagy szállodákban se fogadnak el készpénzt. Még ki is van téve kis táblákon: „Nem fogadunk el készpénzt.” Sőt: még a hívők is csak bankkártyával tudják elintézni az adományozást a templomokban. Vagyis egyre inkább korlátozni akarják a polgároknak azt a szabadságát, hogy úgy fizessenek, hogy annak ne legyen nyoma. Vagyis készpénzzel. De ez Svédországban is komoly nehézségekbe ütközik. Ugyanis az ország északi részén a mobilszolgáltatás lefedettsége egyáltalában nem általános.

Egyértelmű, hangsúlyozza a szerző, hogy a készpénz nélküli fizetésnek vannak előnyei, de a polgárok és fogyasztók szabadsága abból áll, hogy egyedül ők dönthessék el, milyen módon egyenlítik ki számlájukat. Jelenleg még van lehetőségük arra, hogy teljes mértékben anonim módon vásároljanak, ha készpénzzel fizetnek. És a pincér sem tudja a vendéglőben, ki a vendége, ha a számlát készpénzzel fizetik. Kivéve persze akkor, ha személyesen ismeri az illetőt.

De vissza Svédország északi részébe, ahol nemcsak a mobilszolgáltatás lefedettségével van baj, de azzal is, hogy sokszor a legközelebb fekvő bank több kilométer távolságban van, és főként télen nehezen érhető el! Az ott élők rá vannak utalva a készpénzre, hogy élelmiszert vásároljanak, illetőleg a szupermarketekben, pékségekben vagy az újságosnál kiegyenlítsék a számlájukat. Márpedig a készpénzre vonatkozó korlátozások miatt jelentős hátrányban vannak. Ennek ellenére Svédországban 2008 óta a készpénzforgalmat csaknem a felére csökkentették, és a bankok több mint a fele egyáltalában nem ad ki készpénzt. A tervek szerint 2021-re a készpénztranzakciók nem tehetik ki az összes tranzakció 0,5 százalékánál nagyobb arányt.

Számos lehetőség van arra, hogy egy társadalomban sikeresen szorítsák vissza a készpénzt. A legradikálisabb lépés az, hogy a készpénzes fizetést kormány- vagy parlamenti határozattal egyszerűen betiltják, vagy pedig készpénzfizetési limiteket állítanak fel, mint ahogyan azt az Európai Unió nem egy államában már bevezették. Németországban vagy Ausztriában például ennek a lakosság többsége nem örült, mert ott az emberek ragaszkodnak a készpénzes fizetéshez is.

Az Egyesült Államokban a nagyobb értékű bankjegyeket vonták ki fokozatosan a forgalomból. Ma már csak százdolláros bankóval lehet fizetni. Korábban volt 500, 1000, 5000, 10 000, sőt 100 000 dolláros bankjegy is. E bankjegyeket 1946 után már nem nyomtatták, és 1969 óta általában nemigen történik komolyabb összegű készpénzfizetés. Ezt a módszert részesíti előnyben az Európai Központi Bank is. 2016-ban e bank – mint már említette a szerző – kivonta a forgalomból az ötszázeurós bankjegyeket. „Egészen biztos vagyok benne”, írja Schulte, hogy a nem túl távoli időben ki fogják vonni a kétszázeurós bankjegyet is. Hogyha azonban már csak kisebb értékű papírpénz marad, akkor az embereknek nem lesz más lehetőségük, mint hogy a nagyobb számlákat bankkártyával fizessék, vagy átutalással, azaz közvetett módon kényszerítik a lakosságot, hogy vásárlásaikat a hatóságok nyomon tudják követni.

Németországban sokan tapasztalták, hogy mi történik, ha valaki készpénz-auto­matából akar kivenni pénzt úgy, hogy az adott automata nem a saját bankhálózatához tartozik. Ha például valaki sietve egy pályaudvaron odamegy egy készpénz-automatához, hogy abból bankjegyeket vegyen ki, gyakran kapja azt a választ, hogy fáradjon a bank pénztárához.

(Folytatjuk.)

 

Lapszám: