Uralomvesztés V.

Thorsten Schulte Az uralom elvesztése című könyvének ismertetése

A készpénzkiadó bankautomaták visszaszorítási folyamatát a szerző a svédországi helyzettel folytatja.

Svédországban már csak olyan bank­automatákat engednek működni, amelyek svéd bankok tulajdonában vannak. Miután kiküszöbölték a konkurenciát, a svédek az elmúlt években csaknem a felére tudták csökkenteni az országban üzemelő pénzkiadó automaták számát. Ezen túlmenően a maximálisan kiadható összeget a korábbi ötezer koronáról (nagyjából 525 euró) fokozatosan ezer koronára (mintegy 105 euró) csökkentették. Ezt a monopolhelyzetüket a svéd bankok a készpénz nélküli fizetésekre is biztosították. Így a svédek a „Swish” elnevezésű fizetési alkalmazással, okostelefonjukon keresztül tudnak pénzt utalni, amennyiben bankszámlájuk van, és a technika fel nem mondja a szolgálatot. De maga a „Swish” is a svéd bankokhoz tartozik.

Svédországban is megjelentek azok a kritikus hangok, amelyek a készpénzellenzők álérveit abszurd mértékben eltúlozzák. Nemrégiben például egy hitelkártyát kibocsátó cég azzal a félelmet, rettegést kiváltó hírrel árasztotta el a svédeket, hogy egy átlagos bankjegyen akár 26 ezer, potenciálisan egészségre káros baktérium található.

Ennek nyomán Agnes Wold, a Göteborgi Egyetem klinikai mikrobiológiai intézetében dolgozó professzor asszony mikroszkópos vizsgálatnak vetett alá különféle bankjegyeket. Az eredmény: a rajtuk lévő baktériumok messzemenően ártalmatlan bőrbaktériumok voltak. Így azután készpénzzel fizetni semmivel sem „veszélyesebb”, mint bárkivel kezet fogni.

Mindenesetre, idéz a szerző egy szakértőt, a készpénz ellen érvelők soha, de soha nem említik azt a tényt, hogy a készpénztilalom egyrészt tovább erodálja az emberek magánszféráját, másrészt pedig hátrányos helyzetbe hozza az emberek azon – amúgy is hátrányos helyzetben lévő – rétegeit, amelyek a bankrendszeren kívül bonyolítják le a fizetéseket.

Most pedig ugorjunk előre a 3. fejezethez, amelynek címe: Ha meghal a készpénz, meghal a szabadság.

A fejezet azzal kezdődik: hivatalosan is népámítás, azaz politikai propaganda, hogy a készpénzfizetés korlátozása csökkenti a bűnözést. Pontosan a német gazdasági minisztérium jutott arra a következtetésre, hogy a készpénz megszüntetése egyáltalán nem szükséges a bűnözés elleni harchoz.

De ehhez nem kell minisztériumi vizsgálat. Képzelje el a kedves olvasó, hogy egy százeurós bankjegynek az előállítási ára tíz centbe kerül. Ez a bankjegy azután átlagosan 144-szer cserél gazdát. Ezzel szemben egy hitelkártyás fizetés a számlaösszeg 0,3 százalékába kerül, vagyis száz euróra vetítve harminc centbe. Aki a készpénzellenesek állítólagos érveit veszi alapul, hamarosan megállapíthatja, hogy ezt a propagandát igen nagy valószínűséggel a hatalmasok és a gazdag hitelkártyalobbi indította el. Valójában a készpénz elleni háborút egészen más indítékokból viselik, amelyeket a szerző a könyv következő oldalain ismertet.

A fejezet első alfejezetének címe: A polgárok saját bankjaik rabszolgáivá válnak.

Az első bekezdés így hangzik: „Merre megyünk a pénzzel? Ez a kérdés még mindig aktuális azóta, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke ténylegesen eltörölte a kamatokat azért, hogy megmentse az euróövezethez tartozó országokat a csődtől, és attól kezdve a takarékbetét-tulajdonosok és a befektetők különösen elbizonytalanodtak. Nemcsak azért, mert megtakarított pénzük után semmilyen, vagy csak marginális kamatot kapnak, hanem mert egyes pénzintézetek odáig is elmentek, hogy magánügyfeleiktől büntetőkamatot követeljenek. Természetesen nem »büntetőkamatokról« beszélnek, mivel ez rombolná imázsukat, hanem »megőrzési illetékről« vagy pedig »a pénzre kivetett parkolódíjról«.”

(Folytatjuk.)

 

Lapszám: