Az öreg király kihirdette: ahhoz adja a lányát, aki olyat tud mondani, amit nem hisz el. Jöttek lovagok és nemes urak, mind költött fantáziadús meséket, de a király elhitte a szavukat. Ekkor egy kis pásztorfiú lépett a trónterembe.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

– Odahaza szegényesen élünk – kezdte. – Kis viskónkban gyertyával világítunk, kútra járunk mosdani, puliszkát eszünk reggel, délben meg este.

– Elhiszem, fiam!

– De ha hozzám adod a gyermeked, akkor az ükunokáid már emeletes házban laknak, ahol meleg víz folyik a falból, doboz, amiben látjuk, amint emberek tőlünk több ezer kilométerre mozognak és beszélnek. Álló- és mozgóképet csinálhatunk a családról, amit egy gombnyomással elküldünk másoknak, akik rögtön meg is nézhetik ezt otthon, a saját szerkentyűjükkel.

– Elhiszem, fiam!

– A fekete levest olyan szerkezettel főzik, amiben nem raknak tüzet, egy madzagot dugnak a falba, mégis gőz keletkezik. Áramvonalas, kényelmes szekérrel közlekednek, amit nem vontat sem ló, sem öszvér. Rántott húst esznek bugyborékos cukros lével. Feleségük főorvos a kórházban. Veséket operálnak át egyik emberből a másikba.

– Nofene! De elhiszem.

– Azt fogják mondani, hogy a világot senki sem alkotta, hanem csak úgy, véletlenül jött létre, és az ember nem egyéb, mint egy sejthalmaz, a lélek nem más, mint kémiai folyamatok végterméke. – A király szeme megrebbent, de bólintott. – Ha valaki agyoncsap egy kutyát, börtönbe zárják. Állami angyalcsinálók lesznek, akik évente tízezerszám ölik törvényesen a gyerekeket.

– Nono.

– Szaracénok özönlik el a földrészt, és egyre többet hívnak be belőlük.

– Hm, hm.

– Férfiak házasodnak férfiakkal.

– Hazudsz, kutya!

– Teljesítettem a feltételt! – nevetett a fiú.

– Így van. Tiéd a fiam.

– A szőke lányról volt szó…

– Legyen a fiú. Akkor legalább nem lesznek ükunokáim, hogy abban a szörnyű korban éljenek.