Jelenlegi hely

A valódi ellenség

Szentesi Zöldi László
Szentesi Zöldi László képe

Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén! A legújabb fejlemények szerint ez a plakátokon olvasható mondat antiszemitizmust szít. Vagy George Soros fotója szabadítja el a hazai antiszemitizmust? A rejtvényt az izraeli nagykövetségen állították össze, idézzük teljes terjedelmében:

„Felszólítom azokat, akik a mostani plakátkampányért felelősek, hogy gondolják át a következményeket. A történelmi tapasztalat alapján semmilyen előny nem származhat egy ilyen jellegű kampányból. Jelenleg ez a kampány egy bizonyos személy politikai bírálatán túl nemcsak szomorú emlékeket idéz fel, de gyűlöletet és félelmet szít. Morális felelősségünk, hogy felemeljük a hangunkat és felszólítsuk az érintett hatóságokat, hogy éljenek hatalmukkal, és vessenek véget ennek az ördögi körnek.

Jószéf Amrani, nagykövet, Izraeli Nagykövetség”

Ehhez kapcsolódik Heisler András Mazsihisz-elnök figyelmeztetése is: „Ez a kampány nem nyíltan antiszemita, de ettől még nagyon is alkalmas arra, hogy kontrollálatlan, többek között antiszemita indulatokat keltsen” – írja Heisler, és így folytatja: „Budapest és néhány nagyváros utcáin Magyarország történetének sötét időszakait idéző feliratok jelentek meg a kihelyezett plakátokon, de a láthatatlan társadalmi kár alighanem még súlyosabb ennél.”

Lássuk először az elemi logika szabályai felől az ügyet. Ha a Soros-plakát antiszemita indulatokat szít, akkor érdemes végiggondolni az alábbi, roppant sajátos szillogizmust. Premissza 1: Simicska Lajos teleplakátolta az országot Orbán Viktor fotójával. Premissza 2: Orbán Viktor magyar. Konklúzió: Simicska magyarellenes.

Itt mindenki megőrült?

A Mazsihisz és az izraeli nagykövetség aggodalma határozottan patologikus jellegű. Egyszerűen nem gondolhatják komolyan, hogy George Soros puszta említése zsidóellenességet generál ebben az országban. Valójában az ő kijelentéseik generálnak zsidóellenességet, mert az általuk képviselt ostobaságokat egyesek kiterjesztik a zsidó közösség egészére. Könnyű azt mondani, hogy tessék, a zsidók megint üzengetnek, megint beleavatkoznak mások dolgaiba, mert ilyenek a zsidók és a többi. A konklúzió persze, hamis, hajszálpontosan annyira, mint a Soros-plakátok miatt támadt aggodalmak konklúziója. A szellemet viszont nehéz visszatuszkolni a palackba, különösen annak, aki fél perccel ezelőtt még maga nyitotta ki azt a palackot, és heves mozdulatokkal kifelé tessékelte a szellemet, most pedig, hogy immáron felettünk tornyosul, késő a bánat.

Szerencsére nem tartunk még itt. A magyarországi zsidóságot nem a Mazsihisz és az izraeli nagykövet, hanem a magyar kormány alkotmányos kötelessége megvédeni. A hazai zsidóságot pedig nem a kormány, még csak nem is a magyar szélsőségesek, hanem a határainkon feltorlódott muszlim tömegek fenyegetik. Az ő fejükben Izrael és az európai diaszpóra zsidósága a fő ellenség. Ha letelepülnek nálunk, elsőként a zsidókra támadnak, ahogyan egyébként megtették Európa más nagyvárosaiban. Vagyis az izraeli nagykövetnek és a Mazsihisznek lelkesen támogatnia kellene a magyar kormány bevándorlásellenes politikáját, ha már az elemi logikáról beszélünk. De nem, ők inkább üzengetnek. Mindenben igazolják Orbán Viktor néhány héttel ezelőtti szavait: „Mindannyian tudjuk, hogy a magyarországi zsidó polgártársaink közössége a kormány védelme alatt áll, s amíg mi felelünk az ország közállapotaiért, erre a védelemre ők mindig számíthatnak is. S bár ezt az ingoványos terepet jó minél hamarabb elhagyni, annyit azért jegyezzünk meg, hogy akik antiszemitizmussal támadnak bennünket, a migránsokkal valójában tízezres kontingensekben szállítják be az antiszemitizmust Európába. Migránspolitikánk tehát az európai zsidó közösségek érdekét is szolgálja, és ez akkor is így van, ha ők nem állnak ki nyíltan az elemi érdekeik mellett, és szótlanul tűrik, hogy az őket is védelmező magyarokkal szemben méltánytalan támadások történjenek.”

Azért a jelek szerint Izraelben is nagy a kuszaság, ha George Sorosról van szó. A Budapestre készülő Benjamin Netanjahu miniszterelnök ugyanis időközben egyszerűen visszavonatta a nagyköveti felszólítást. Vélhetően ő is tudja, hogy George Soros egyazon lendülettel óhajtja lebontani Izraelt, mint más országokat, köztük hazánkat is. Emmanuel Nahshon, az izraeli külügyminisztérium szóvivője vasárnap élesen bírálta Soros Györgyöt, mondván, a budapesti nagykövet által kiadott közlemény „semmiképpen nem azt állította, hogy jogtalan a bírálat Soros György ellen, aki folyamatosan aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szervezetek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

Aligha véletlen, hogy a Netanjahu-kormány nem kér Sorosból, egyesületeit, civiljeit szorosan felügyelik a zsidó államban (gondolom, és mélységesen remélem, hogy nem zsidó mivoltában támadják, hiszen az – a magyar példából kiindulva – rút antiszemitizmus volna). George Sorossal leginkább az a baj, hogy 2001 óta legalább 10 millió dollárral tömött ki Izraelben működő szervezeteket, amelyek nem is titkolják, hogy az állam fellazítása, adott esetben megszűnése a céljuk. Soros pénzeli például az Adalah nevű csoportot, amely apartheid és fajirtó rezsimnek látja a mai Izraelt. Ő fizeti az izraeli államot és hadsereget nyíltan bíráló I’Iam palesztin médiaközpontot is. Soros a nagypolitikában sem áll a zsidó állam mellé. Arra hivatkozva, hogy túlságosan erős jelenléte az atomenergiai megegyezést akadályozná, George Soros látványosan kifarolt Irán bírálói közül – ezzel sem szerzett új barátokat Izraelben.

Szóval, nehéz elhinni, hogy George Soros tevékenységét éppen Izraelben ne értenék. Netanjahu lépése mindenesetre azt jelzi, hogy van, aki érti, és van, aki nem. Reménykedjünk.