Hogy magyar és a lengyel nemcsak együtt issza borát, de nagyjából ugyanúgy is választ, ismert. Az elmúlt negyedszázadban rendre ugyanúgy láttuk önmagunkat és a világot. A rendszerváltozás utáni jobboldali előretörést posztkommunista nosztalgia követte, aztán széthullott a baloldal, a múltba beleragadt agrárpárttal egyetemben, újabban pedig fölényes jobboldali többség alakult mindkét országban, sőt, a köztársaság elnöke is a kormányzó mozgalomból érkezett. Érdemes hát felkapaszkodni a varsói gyorsra, és körültekinteni kissé.

Azért különbségekre is felfigyelhetünk. A radikális jobboldal Lengyelországban megosztott, de persze bent van a parlamentben, ha nem is számottevő erőként. Nálunk a ki tudja milyen irányultságú Jobbik, amelyet jobb ötlet híján nevezzünk radikálisnak, jócskán leszakadva az elsőtől, egyelőre a második erő az országban. Új elem a legutóbbi lengyel választás után, hogy különféle új mozgalmak bukkantak fel. A Kukiz nevű jobboldali és a Nowoczesna nevű baloldali formáció gyakorlatilag a semmiből érkezett meg a parlamentbe, mindkét párt hangos és szemtelen, lázad és ostorozza az elitet. A történet vége már most, mielőtt elkezdődött volna, ismert: szépen belesimulnak majd ők is a rendszerbe, majd amikor megmelegedtek a parlamenti székekben, az istenadta nép kiszavazza őket, és jöhet valami új hóbort.

Lengyelországban (de például Szlovákiában is) sokkal képlékenyebb a politikai élet, mint nálunk. A politikai váltógazdaság eddig jól működött, vagyis a hagyományos jobb- és baloldal négyévenkénti összecsapása döntötte el, ki kormányozzon, sok párt és mozgalom pedig felemelkedett és elsüllyedt az elmúlt két és fél évtizedben. Jó kérdés, hogy Magyarországon van-e esély új pártok, mozgalmak térfoglalására. Nálunk ugyanis a Jobbikot és az LMP-t leszámítva kívül nemigen termett babér másnak a rendszerváltó pártok és a posztkommunisták mellett. Mindkét említett párt valaminek a tagadására született, ha kétségeink lennének, gondoljunk a programadással felérő Lehet Más a Politika elnevezésre, valamint arra, hogy a kurucinfósok kezdettől fogva mindenki ellen keresztes hadjáratot folytatnak.

Ennek a két pártnak nincsenek, mert nem lehetnek szövetségesei: számukra egyébként sem a hatalom megszerzése, hanem a jelenlét a fontos (ez még akkor is igaz, ha a Jobbikban időről időre elveszítik az ítélőképességüket, és felülárazzák az esélyeiket). A Jobbik és az LMP értékrendszerét, politikai hitvallását nehéz volna összefoglalni, tekintve, hogy mások értékrendszerére reflektálnak, és különféle speciális kérdések mentén szerveződtek meg (cigánykérdés, illetve környezetvédelem). A kezdeti felfutás után jelenleg mindkét párt önmagát keresi, és ez még akkor is igaz, ha a Jobbik alighanem felért a csúcsra, ennél többen aligha szavaznak rá ebben az országban. Az LMP és a Jobbik alapvetően stratégiai tehetetlenségében különbözik a kormányzó erőtől, hetekre-hónapokra eltűnnek a nyilvánosságban, képtelenek közvetíteni az üzeneteiket, nem tudnak kampányüzemmódra kapcsolni.

Kiváló példa erre a hónapok óta tartó migránsügy, amely a Fidesz szekerét meglendítette, a két protesztpárt viszont önként kirekesztette magát a közbeszédből. A Jobbik fogcsikorgatva tűrte, hogy Orbán Viktor a jobbikos választók számára is megnyugtató és elfogadható módon megoldja a válságot, az LMP-nek pedig egyszerűen nem futotta többre alkalmi közhelyeknél. A Jobbik és az LMP gyakorlatilag tavasz óta nem jelentkezett új témával, alig-alig szerepelnek a tömegtájékoztatásban, és ha igen, akkor a méltatlankodáson, felháborodáson (Szél Bernadett) túl nem tudnak többet nyújtani. Ez pedig kevés lesz.

Új pártok és mozgalmak felfutására hazánkban azért nincs sok esély, mert a protesztszavazatok célba érnek a Jobbiknál és az LMP-nél, a csalódott szocialisták és aktív nácik, valamint a parlamenti párt nélkül maradt liberálisok mindig megtalálják őket. A nem szavazók hatalmas többsége távol tartja magát a politikától, és sem viccpártok, sem új eszmék, sem új jelszavak nem mozdítják meg őket. Magyarországon többek között az a tanulsága a pártpreferenciák alakulásának, hogy a különféle mozgalmak leginkább egymástól szipkázzák el a támogatóikat, új választói rétegeket alig-alig tudtak megszólítani. Talán csak a fiatalok körében eredményes Jobbik törte meg a jeget, de elegendő a párt magas társadalmi elutasítottságra vetni egy pillantást, máris beláthatjuk, hogy a további növekedésnek komoly akadályai vannak.

Szóval, a varsói gyorson üresen maradt egy fülke, de köszönjük, most nem ülünk be oda. A vonat úgyis célba ér, ez a dolga, mi pedig fütyörésszünk, élvezzük a kilátást.