Az ellenzéki újságíró grafikonokat és kördiagramokat nagy számban felvonultató előadásában kimutatta az Orbán-kormány biztos bukását.

– A választópolgároknak 32 százaléka szeretné, ha a mostani kabinet maradna – magyarázta a közvélemény-kutatásokra hivatkozva –, míg 43 százalék inkább a váltás mellett voksolna. Vagyis hiába a relatív többség, a kérdés már eldőlt: egy demokráciában ilyenkor a miniszterelnöknek mennie kell.

A hallgatóságot alkotó baloldali és liberális politikusok, valamint a baráti sajtó megannyi lelkes harcosa tapsban tört ki, és éppen megnyugodva hazakészült, hogy az áprilisig hátralévő nyolc hónapot már fél lábon is kibírja, amikor a hátsó sorból egy okvetetlenkedő szólásra jelentkezett.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

– Ezek nagyszerű adatok, csak figyelmen kívül hagyják azt az aprócska tényt, hogy mindazok, akiknek nem a Fidesz az elsődleges pártpreferenciája, nem fognak egységesen felsorakozni bármely más alternatíva mögé. Kormányprogramnak ugyanis édeskevés, hogy nem Orbán a feje. Képzeljük el, hogy egy településen a férfiak megszavazzák, ki a legszebb nő a faluban. Toronymagasan Marika lesz a legkívánatosabb (szép, karcsú, okos, házias), de akadnak, akiknek más jön be. Juli, Ica, Lujza, Bea, sőt még Lajos is kap voksokat (ez utóbbinak az a magyarázata, hogy a közeli nagyvárosból kiköltözött néhány bohém művész az agglomerációba). Ha az összes fehérnép hódolóit összeadjuk, együttesen meghaladják a kétségkívül dekoratív Marikáét, mivel az ízlések sokfélék. Ebből azonban korai lenne arra a következtetésre jutni, hogy a falu lakói nem tartják vonzónak Marikát. Ha megkérdeznénk az Icáért lelkesedőket, mit tennének, ha Ica kosarat adna, bizonyára sokkal többen sorakoznának fel Marika, mint Lujza, Juli vagy pláne Lajos mellett. Mindenki tehát nem szerelmes a falu legszebb lányába, de nem fordítanak neki hátat pusztán azért, mert a saját kedvencük frigid. Hát, elvtársak – fejezte be – ezért nem fogunk mi itt választást nyerni.